Most kivételesen nem Maradonát fogjuk szidni, hanem valami sokkal szomorúbb jön. 

Szomáliában a főváros, Mogadishu északkeleti részén tíz embert letartóztattak, kettőt pedig a helyszínen kivégeztek a Shabaab nevű iszlám katonai szervezet tagjai, akik az ország déli és középső részében a hatalmat gyakorolják. Az agyonlőtt focirajongók bűne az volt, hogy az Argentína-Nigéria meccset nézték a tévében.

Szomáliában a focivébé nézése, illetve úgy általában a foci szigorúan tiltott foglalatosság, a hivatalos indoklás szerint azért, mert a hitetlenek szórakozása, és ellenkezik az iszlámmal.

153 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://riarianigeria.blog.hu/api/trackback/id/tr702085399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Exploiter 2010.06.16. 09:52:52

Iszlám.

(A béke vallása.)

xlac 2010.06.16. 09:52:57

Primitív népek!:(

nickita 2010.06.16. 09:55:25

ennek semmi köze a valláshoz. ezek alapból állatok.

RobinGood 2010.06.16. 09:58:14

@Exploiter: ezeknek semmi közük az iszlámhoz

Pikszi · http://afeketezongora.blogspot.com/ 2010.06.16. 10:00:04

Csodálatos, hogy az algériai válogatott még életben van...
Döbbenetes.

ügyfélszolgálatos 2010.06.16. 10:27:07

@RobinGood: Á nincs, csak az Koránra hivatkozva ölik le az embereket...

Layosh 2010.06.16. 10:29:20

A szomik azok állatok, nem emberek.

Goyo 2010.06.16. 10:29:56

@ügyfélszolgálatos: Mert a Bibliára hivatkozva nem öltek embert soha, mi?

Vitéz Kőbányai Világos 2010.06.16. 10:30:58

@ügyfélszolgálatos: A Biblia nevében is egy csomó embert öltek vagy nyomorítottak meg, mégsem azonosítod vele a katolikus egyházat. Ami Szomáliában történik (egyébként nem csak most, hanem szinte folyamatosan) az szörnyű, viszont ezt balgaság az iszlám nyakába varni, pláne általánosítani az összes muszlimra.

Egyébként - illetve főleg - RIP, együttérzés, felhárborodás.

A püspök inasa 2010.06.16. 10:42:17

Ezek a barmok miért akarnak keményvonalasabbak lenni a szaúdi vahabitáknál is?
Ha a legfundamentalistább iszlám országban, Szaúd Arábiában nemzeti ügy a válogatott és a foci, akkor ezek a senkik mi a tökömről beszélnek?
Talán inkább csak egyszerűen imádnak embereket gyilkolászni, teljesen mindegy, hogy milyen indokot találnak ki rá utólag. Ilyenkor gondolom úgy, hogy Afrikára ráférne egy újabb gyarmatosítás...

Irapuatótól Szuezig 2010.06.16. 10:44:59

hát, ennél szomorúbb hírt el sem tudok képzelni.

a világtörténelemben volt már pár teljesen elmebeteg diktatúra: hitler, sztálin, é-korea, a mobutu-féle zaire, stb.; és vannak elég érthetetlen dolgokat tiltó országok ma is (irán, szaud-arábia, kuba), de basszameg a focit egyiknek sem jutott eszébe betiltani. sőt, többnyire vb-n is szerepeltek. annyi emberség mindegyikbe szorult, hogy a nyomorgó népet legalább hagyta szórakozni egy ilyen ártatlan játékkal.

milyen hely lehet ez a szomália, ahol a fociba bele tudják magyarázni, hogy ellenkezik az iszlámmal, miközben az összes arab államban fociznak?

endre69 2010.06.16. 10:45:53

namost akkor én tisztelettel megkérdezném, hogy akkor Szomáliában miért lehet fogni a TV-ben a VB-t, ha amúgy hatóságilag tilos a nézése? Ezek nem állatok, hanem még az állatoknál is primitívebb lények. Azon csodálkozom, hogy egyáltalán még létezik ilyen ország, hogy Szomála.

ZöldszemM 2010.06.16. 10:46:57

@A püspök inasa:

Van benne valami.
Jó 15 éve mondta egyik rokon . az afrikaiak kezébe modern fegyvert adni majd ugyan az mint 7 - 8 éves gyerek kezébe.
Mondjátok, hogy rasszista vagyok. és akkor mi van ?
Az emberek nem egyformák se egyedre se csoportra nézve.
Tényleg tán jobb volt nekik még gyarmatos korukban !!

endre69 2010.06.16. 10:48:27

@A püspök inasa: nem gyarmatosítás kellene nekik, hanem egész egyszerűen le kellene őket fegyverezni, és megszállni az összeset. Akkor talán béke lenne, és nem gyilkolásznák egymást halomra a primitív barmok. Aki állati színvonalon él, annak nem kellene fegyvert adni a kezébe.

ZöldszemM 2010.06.16. 10:48:28

@endre69:
Megelőztél !
vagy mégsem , teljesen összevagyok zavarodva. Még szerencse hogy nincs nálam pisztoly !

Pizsi16 2010.06.16. 10:52:30

....már egy coca kólás üveg is bezavar náluk...:)

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.06.16. 10:59:16

410 éve Giordano Burnot hasonlóan komoly dologért égették el a katkók. Ergo: nem vallásfüggő.

georg 48 2010.06.16. 11:00:27

Valami olyasmit hallok örökké politikusoktól, történészektől, de főleg olyanoktól, akik síkra szállnak a nem keresztény vallás elfogadásáért, tolarenciáért, hogy az iszlám a világ leghumánusabb vallása! Íme tessék! Kurva toleráns! Megkövezések, kézlevágások, kivégzések, semmikért!
De engedjük európába az iszlám terjedését! Ez kell nekünk!!!!

mojszipupi 2010.06.16. 11:05:28

Az iszlám csak pusztulást hoz a világra
És nem lehet vele mit kezdeni....sajnos

Vitéz Kőbányai Világos 2010.06.16. 11:07:53

@ügyfélszolgálatos: Akkor esetleg szólj a többi itt kommentáló marhának, hogy Szomália <> iszlám, tehát tán nem kéne pár milliárd embert szidni egy félországnyi embertelenség miatt. Főleg nem egy fociblogon. Én unom, feladtam. (Akinek nem tetszik, az nyugodtan sétáljon le a sarki dönereshez, és tárgyalja meg vele, hogy mekkora egy embertelen, focigyűlölő állat.)

Napkutya 2010.06.16. 11:13:11

Én azért továbbra is úgy gondolom, nem az Iszlámmal van a baj, hanem azzal, hogy "vallásinak" nevezi magát egy katonai csoport.

Ha azért öltek volna, mert volt rajtuk sapka, (kb. erről szólhatott a történet) akkor be kellene tiltani a sapkát?

Idióta barmok, fegyverrel, gátlások nélkül, ez bármilyen valláskörben egy rossz egyveleg. Én Így gondolom. És ne higgyük, hogy az iszlám országok nagy részében ez nem kelt visszatetszést...

RobinGood 2010.06.16. 11:22:42

Ezt nem hiszem el, hogy ennyi ember nem lát az orránál tovább. Ha 13.30-kor bemegy valaki egy bevásárló központba és halomralövi az embereket majd azt mondja ezt azért tettem mert nem nézték a foci meccset a TV-ben akkor a foci a hibás?
Na ez pont olyan. Ezek az idióták valószínűleg olvasni sem tudnak nem hogy ismernék a Koránt.

kupisz 2010.06.16. 11:33:32

az iszlámmal semmi baj sincs, azokkal van a baj, akik az iszlámot szándékosan félreértik. én nagyon sok igaz arab emberrel találkoztam, mindegyik kivétel nélkül rendes, rendkívül barátságos volt, és mindegyik elítéli az ilyet, az erőszakot.

és senki ne gondolja, hogy a többi vallás humánusabb, csak akik most élnek, nem látják, hogy a legtöbb embert vallási elvek miatt a katolikus egyház nevében ölte meg. és ez tény. ezzel nem lehet vitatkozni.

az hogy van a világnak még mindig olyan része, ahol pusztán a hit hatalmával lehet uralkodni embereken, az nagyon szomorú, de semmiképp nem az iszlám hibája.

Pikszi · http://afeketezongora.blogspot.com/ 2010.06.16. 11:35:23

@RobinGood: 1. államvallás: muszlim 2. mint ironikus megjegyzés

Rahsid 2010.06.16. 11:53:57

Szar dolog ez a vallás. Teljesen mindegy hogy melyikről van szó. Az egyik nevében gyilkolnak, a másikban meg a gyerek molesztálás a menő. 'csába az összes vallással.

Mandi 2010.06.16. 11:59:25

@kupisz: Buddhista terroristakra nem emlekszem. A JFK alkalmazottak is baratsagosak voltak, mig kiderult fel akarjak robbantani a repteret.

Jelold meg a "tenyt"! A katolikus egyhaz resze a keresztenysegnek, de a keresztenyseg nagyobb halmaz.

Tevedsz, a legtobb embert a humanus ateizmus olte meg a tortenelem soran (kult. forradalom, Sztalin).

Azert jo a egyhazi es allami hatalom szetvalasztasa.

BéLóg 2010.06.16. 11:59:29

Csakhogy kedves barátaim, a "Biblia" nevében az utolsó embert kábé 500 évvel ezelőtt ölték meg...
Ezen túlmenően, a jézusi tanítás szerint mutasd oda a másik orcádat is, ERGÓ aki a keresztény és öl, az SZEMBEMEGY Jézussal és nagyjából a pokolra kerül.
ARRÓL már nem is beszélve, hogy egyik bűncselekménnyel soha semmikor nem indokolható egy másik, valamint mentességet sem ad.

EGYÉBIRÁNT az iszlám nemcsak megengedi a vallás erőszakos terjesztését, de egyenesen KÖTELEZŐVÉ is teszi a hitetlenekkel szemben.

EZEN túlmenően nemcsak vahhabiták vannak, de ott van a talibán is és mások, úgyhogy nevetséges a szomszédban élő "békés" dönerárust idekopizni, mert ő vagy egy alvó ügynök aki hirtelen nekiáll cipőjével repülőgépet robbantani vagy megtölt egy kocsit bombával és leparkolja a SouthPark rajzfilm tulajdonosának székháza elé. Vagypedig ő lesz az első, akit (pl. a talibán) daruval demonstratíve felakaszt, mert már rég "megfertőzte" magát a nyugati Allah ellenességgel...

VÉGEZETÜL pedig bárki utána járhat, hogy a muzulmánok Allah nevében leginkább EGYMÁST irtják, természetesen mivel az iszlám jelentése a BÉKE.
Nagyjából egy megölt hitetlen/keresztény/zsidó/másvallásúra 100 kivégzett siíta/szunnita áll.

Nemhiába mondta Isai próféta: GYÜMÖLCSEIRŐL fogjátok megismerni azokat, akik miután én elmentem, az Igaz Isten nevében járnak.

A muzulmánok addig békések, amíg a kezükbe nem kerül a TELJES hatalom. Onnantól kezdve mindennek vége van.

Combi a ballibes Ferkófan 2010.06.16. 12:02:30

A vallási fanatizmusnál kevés veszélyesebb dolog van a világon.

kyanzes (törölt) 2010.06.16. 12:06:32

Lehet, hogy tényleg így történt, de ilyenkor szokott utólag kiderülni, hogy az focirajongóknál AK-47 volt, két túszt ejtettek, és egyébként egy terrorszervezet tagjai.

Ettől függetlenül persze előfordulhatnak ilyen "kisebb" túlkapások. Sajnálatos.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2010.06.16. 12:09:30

szomorú
a vallásról meg annyit, hogy Burmában buddhizmus van, ami elméletileg a legbékésebb vallás, oszt tessék, ja és ebből a szempontból nem túlzás az, amit lehetett látni a john ramboban (persze nem az utolsó negyed órás hentelésre gondolok:) )

belekotty 2010.06.16. 12:13:38

Milyen jó is lesz ha az ilyenek itt is építenek mecseteket, aztán felrobbantják azokat a nőket akik a mecsetjüknek látótávolságában mernek sétálni burka nélkül.

[c] 2010.06.16. 12:14:44

@Vitéz Kőbányai Világos: Nem azonos a vallás a "kultúrával", de ha a vallsát beengedjük Európába, a "kultúra" is jön vele.

BéLóg 2010.06.16. 12:21:21

Korán idézetek 1.
Qur’an-(8:65): “O Apostle! Rouse the believers to the fight, if there are twenty amongst you, patient and persevering , they will vanquish two hundred; if a hundred, they will vanquish a thousand of the unbelievers; for these are a people without understanding.”
Ó, Próféta! Buzdítsd a hívőket a harcra! S ha van köztetek húsz állhatatos, ők legyőznek kétszázat. S ha van köztetek száz, hát ők legyőznek ezret azok közül, kik tagadnak, miáltal ők egy olyan nép, mely ésszel nem éri fel.

mestska · http://cities.blog.hu 2010.06.16. 12:26:07

a szomáliai esetnek :((( semmi köze nincs az iszlámhoz, az nem más, mint pár csőcselék agybeteg műve. Úgy tűnik azonban vannak kommentelők, akik nem érik el szellemileg azt a szintet, hogy ezt megértsék. számukra az egymillird muszlim mindegyike terrorista....

A keresztények meg mind pedofilok, nem?

Valaki1 (törölt) 2010.06.16. 12:31:05

kb, annyi közük van az iszlámhoz ezeknek mint az jézus nevében gyilkolászó pszichopatáknak, vagy gyilkos szektáknak, manson is keresztény volt, vagy azok a szekták keresztény szekták akik töb szát embert vittek a halálba pl. öngyilkos szertartásaikon, és ezt mostanában volt civilizált országokban.

jó lenne abbafejezni az iszlám anyázását és simán elmebeteg terroristáknak hívni ezeket az arcokat.

az iszlámnak semmi baja a focival (sem) lásd minden iszlám országban szeretik és játszák még iránban, szaud arábiában is..

valami csadorszerűség meg igenis jó lenne erre a sok ribancra az utcán.

kupisz 2010.06.16. 12:33:49

@Mandi: hidd el, vannak-voltak buddhistak is, csak nem annyian...mondjuk az lehet hogy csak a kínai elnyomás miatt...:)

viszont azzal egyetertek, hogy az ateizmus olte a legtöbb embert...szóval abban tévedtem.

ás abban is, hogy nem a katolikus egyházra, hanem a kereszténységre gondoltam. error volt.
de sajnos tényleg történelmi tény. és vki későbbi kommentben írta hogy a kereszténység nevében 500 eve volt az utolsó...nos, nézzen csak utánna, a múlt században is voltak boszorkányégetések, és hasonlók, szóval nem kell azér ennyire messze menni...sajnos...

de mindezektől függetlenül mindegyikben az a közös: az állami hatalmat is a vallási vezetők birtokolják vagy gyakorolják, de legalábbis hatalmas befolyásuk van a vezetőkre-királyokra, épp mi van...szóval elég lenne valószinűleg a kettőt szétválasztani, és megoldódna a probléma...szerintem legalább is...

BéLóg 2010.06.16. 12:36:03

Iszlám idézetek 2:
Quran-2:216: Fighting is prescribed for you, and ye dislike it. But it is possible that ye dislike a thing which is good for you. Harcolnotok kell, pedig nem szeretnétek. De lehetséges, hogy nem szerettek valamit, ami jó nektek.

Lábszár Ervin 2010.06.16. 12:37:13

Az Koreai NDK kapusát majd hazaérkezése után állítják puska elé a braziloktól bekapott első gól miatt.
Alapvonalról becsavarni a kapus mellett..., hihetetlen.

teccikérteni 2010.06.16. 12:38:30

Ez valszeg néhány őrült tette volt. Szomáliában nem tilos a foci. Szövetségük, bajnokságuk van, a FIFA világranglistán 173.

anyádbogár · http://www.apadhuzzonafaszara.com 2010.06.16. 12:41:41

lóf@szt iszlám. hatalom, félelemben tartás inkább. vagy amerikai (izraeli) hírügynökségi hír...

bendix 2010.06.16. 12:43:24

@kupisz:
Hol voltak a múlt században boszorkányégetések?

Pirx 2010.06.16. 12:43:50

ELLENBEN a muzulmán hit alapjai okán KÉPTELENSÉG államot is hitet kettéválasztani, mert ugyanis az így náluk nem létezik.
Na igen. Törökország sem létezik. Nem létezett soha Kemal Atatürk?
www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=634

BéLóg 2010.06.16. 12:44:18

@kupisz: Múlt században, boszorkányégetés? A keresztény vallás nevében? Gondolom ezt viccnek szántad...

A nyugati világban már a francia forradalom óta megindult és többszáz (!) éve megtörtént az Állam és az Egyház kettéválasztása. Ne viccelődj azzal hogy hatalmas befolyásuk van, mert hatalmas befolyása van a Kokakólának is a vezetőkre meg királyokra vagy bármely más multicégnek. Ettől még a különválás megtörtént.

ELLENBEN a muzulmán hit alapjai okán KÉPTELENSÉG államot is hitet kettéválasztani, mert ugyanis az így náluk nem létezik.
Van az "umma iszlamija" amelyben minden és mindenki egy.
Ebből pedig következik, hogy nyugati értelemben az iszlám kezelhetetlen.

Pirx 2010.06.16. 12:44:54

Na! A blogmotor, még időugrást is megengedett! :D

BéLóg 2010.06.16. 12:48:37

@Pirx: Észak Írországban (hogy pontosítsak) az ír HAZAFIAK harcolnak(tak) a brit MEGSZÁLLÓK ellen.
Az hogy a kommunista propaganda ebből katolikus/protestáns ellentétet próbált kreálni (milyen jól is jött nekik bemutatni a "vallásanépekópiumamegáldjákafegyvereketmindkétoldalon" baromságokat), a tőlük megszokott történelemhamisítások egyike.
Lehet te talán elhiszed ezt.

Holott Észak Írországban az ateista ír is harcolt a megszállás ellen ahogy viszont némely katolikus ir is örült a brit fennhatóságnak.

Majd még megéljük, hogy az első meg a második világháborút is vallásháborúnak fogod magyarázni, elvégre ott is voltak katolikusok, reformátusok, evangélikusok és még más keresztyén felekezetek, igaz?
Sőt nyilván katolikusok harcoltak a pravoszlávok ellen az ismert ötvenhatos vallásháborúban még nálunk is!

Füredi 2.0 (törölt) 2010.06.16. 12:48:41

@BéLóg: 500 éve??? Harmincéves háború mikor volt? De hogy ne menjünk messze: az északír konfliktusba is belehalt egy pár ember a Biblia nevében. Ahogyan a mai napig léteznek keresztény fundamentalisták az USÁ-ban, akik abortuszt végző orvosokat robbant gatnak...

@Mandi: Valaki írta már Burmát, de ha valaki igazán kíváncsi buddhista gyilkolászókra, az nézzen kicsit utána az 1241-42-ben hazánkban állomásozó seregeknek mi is volt a vallása...

bendix 2010.06.16. 12:50:29

Ig@Pirx:
Igen, Írország. Jogos. Csakhogy a másik oldalon kissé hosszabb a lista. Irán, Irak, Jemen, Szaúd-Arábia, Nigéria, Szomália, Szudán, Csád, Mauritánia...
És Európában legyilkolják Theo van Goghot, mert a muszlim nők helyzetéről forgat, Hirshi Alit elüldözik ugyanezért, Angliában született muszlimok robbantanak buszokat, egy olyan országban, amely befogadta a szüleiket stb. stb.

Pirx 2010.06.16. 12:51:13

@bendix: Csakhogy nem az a megoldás, hogy óvodás módjára azon vitatkozzunk, ki kezdte, és ki ölt meg többet. Azonkívűl tökéletesen jellemző minden vallásra, hogy azt hiszi, nála van a bölcsek köve, és az igazság. BéLóg kolléga sem hajlandó észrevenni azokat a tényeket, amik nem őt igazolják. Mintahogy senki, aki egy vallás követője. Ott sajnos az ítélőképesség csökken.

bendix 2010.06.16. 12:51:22

Meg akarják ölni Rushdie-t, a dán karikaturistákat... Nincs hova hátrálni, ahogy Oriana Fallacci írta. Európában nincs helye az iszlámnak.

2010.06.16. 12:53:04

Aki szerint az iszlám erőszakos vallás, azt le kell fejezni!!!

Pirx 2010.06.16. 12:54:08

@bendix: Ja. És ha már számháborúzunk, akkor már csak statisztikai alapon sem szabad egy rövid időszakot figyelmbe venni. AMúgy Isztanbul ázsiai részében nem egy gyönyörű keresztény templomot láttam. Amúgy a Haiga Sofia székesegyházban hatalmas arab felirat hirdeti Jézust. Folytassam? Kérdezzem, hogy vajon Koszovóban ki, milyen indokkal követte el, azt amit? Teljesen felesleges, parttalan vita lenne. Az emberek, amíg nem fanatizéjék őket, elvannak egymással, még kíváncsiak is a másikra.

Kármentő 2010.06.16. 12:54:50

Nem most,Korán kezdte az iszlám a vérfürdőt...

BéLóg 2010.06.16. 12:55:00

Iszlám idézetek 3:
Qur’an-(2:191): “And slay them wherever ye catch them, and turn them out from where they have turned you out………such is the reward of those who suppress faith.” És mészároljátok le őket ott ahol rájuk akadtok és űzzétek el őket ahonnan ők űztek el titeket, ez a jutalma azoknak akik szembeszállnak a hittel.

Pirx 2010.06.16. 12:55:37

@bendix: Na erről beszéltem. De akkor a kereszténységnek sincs semmi keresnivalója keleten! Kuss van! Nem beleszólni mit tesznek!
Szerinted ez normális? Mert szerintem nagyon nem!

Zozi79 2010.06.16. 12:58:16

@ügyfélszolgálatos: És mégis hol van ilyesmire akárcsak utalás is a Koránban??

2010.06.16. 13:00:25

@mestska: "az egymillird muszlim mindegyike terrorista....

A keresztények meg mind pedofilok, nem?"

Pontosan, így van, ahogy mondod.

Pirx 2010.06.16. 13:00:44

@BéLóg: Ja! Bocs! Tényleg hazafiak harcoltak. Gondolom azért tartod őket hazafiaknak, mert kersztények.
Sajnálom, de úgy néz ki, bedugultál egy belső gondolatkörbe.
Régi szabály, hog a hittel nem szabad vitatkozni, mert úgy sem veszi figyelembe a tényeket! További kellemes keresztényi acsarkodást! :)

BéLóg 2010.06.16. 13:01:12

@Füredi 2.0: 1618-1648. Na vaze, 100 évet tévedtem...
Gondolom EZ azonnal mentesíti a 2010-ben iszlám nevében tevékenykedő gyilkosokat, igaz?

@Pirx: Már megbocsáss,. ovodások azok voltak, akik első szava az volt a kivégzett futbalmeccsnézőkre, hogy "Bezzeg a Biblia nevében..."
Az iszlám HÓDÍTÓ és erőszakos vallás, amely ezen túlmenően fogságba is ejt, hiszen aki EGYSZER muszlim lett majd onnan kitér, a többi muszlimnak HALÁLLAL kell sújtania.

Ha neked az ilyesmi óvodás dolog, sajnállak.

Egyébiránt nagy csönd van a KORÁN idézetekre, pedig szívesen vennék jézusi (Újszövetség) idézeteket ahol a keresztényeket lehetne fikázni a szent könyvük alapján.

BéLóg 2010.06.16. 13:02:33

Korán idézetek 4:
Qur’an-(9:29): “Fight those who believe not the Allah nor the last day, nor hold that forbidden which hath been forbidden by Allah and his apostle, nor acknowledge the religion of truth even if they are the people of the book, until they pay the Jizya with willing submission, and feel themselves subdued.”
Harcoljatok azokkal, kiknek megadatott az Írás és nem hiszik Allahot, az ítélet Napját, s nem tiltják, mit Allah és az Ő Hírnöke megtiltott, s nem vallják az Igaz Hitet addig, míg meg nem fizetik készséggel a sarcot, s megalázkodnak.

bendix 2010.06.16. 13:05:52

@Pirx:
Na, akkor sorold a keleti keresztények hány buszt, vonatot, épületet robbantottak fel a kereszténység nevében nagyokos.

BéLóg 2010.06.16. 13:05:52

@Pirx: Szerintem HAZAFI az, aki a SAJÁT földjén annak függetlenségéért harcol. Hazafi volt a muszka a II. világháborúban, hazafi az afgán ember ma, hazafi volt a vietnami Amerika ellen, satöbbi, satöbbi.
Azt hiszem olvasási és értelmezési nehézségeid vannak.

Talán nem vetted észre, hogy a szóbanforgó földrajzi területet ma is (Észak) Írországnak hívják és nem Brit Szigetcsücsök vagy Angol Zöldföld.

BéLóg 2010.06.16. 13:06:51

Korán idézetek 5:
Qur’an(48:20): “Allah promises you much booty (spoils of war) that you will capture from the defeated infidels….” Allah hadizsákmányt ígér, és a legyőzött hitetlenektől fogjátok azt megszerezni.

Pirx 2010.06.16. 13:09:44

@BéLóg: Igazad van. Azok voltak óvodások, nem az, aki iszlám idézetek citál. Amúgy a biblia nevben kitétel arra érkezett, hogy primitívnek nevezték azt a vallást, aki olyan épületeket tudott emelni, amire az európaiak csak 500 évvel később...
Nem kell sajnálnod, ahogy én se sajnállak téged. Pedig a te vallásod volt az, aki 200-ben végre hajlandó volt hivatalosan elismerni, hogy a Föld kering a Nap körül, és megköveti Giordano Brunot.
Az Iszlám csak annyira hódító, és erőszakos vallás, mint az összes többi, kivétel nélkül. De ha elbeszélgetnének egymással, akor csak szöget ütne a fejükbe, hogy vajon Isten mindenkinek mást mondott? Vagy csak valaki félreértette az öreget?
Oszt ebből lett a zűr, meg a zavar?
Ja! És napjainkban is ölnek a kereszténység nevében. Lehet nem fegyverrel, de szóval mndenképpen. A Pápa nem engedélyezi az óvszer használatot. Vajon hány ember halt meg emiatt Afrikában AIDS-ben? Pedig biztos van közöttük olyan, aki hűséges volt, csak a párja nem. De kár ezeket sorolni, mert egyrészt úgysem karcolják meg a gondolotmenetedet, másrészt mint említettem, óvodás dolog számháborúzni.
Ja! És képzeld! Kemal Atatürk, még mindig szétvélasztotta a zIszlámot és az Államot!

XoniX 2010.06.16. 13:12:24

Mandi: Kupisz: "a legtobb embert a humanus ateizmus olte meg a tortenelem soran". Ez egy akkora ordas nagy baromsag, amit nem artana tenyekkel alatamasztani. Hihetetlen szamu vallashaborut lehet megnevezni az emberi tortenelembol, de olyat egyet sem, ami ateizmuson alapult volna. A vallasok virusok. Szaporodni akarnak barmi aron.

Zee 2010.06.16. 13:13:44

kéne még oda egy két Black Hawk,csak ne legyen down :)

BéLóg 2010.06.16. 13:13:47

@Zozi79: Na barátom, Neked tartogattam a legszebb és legjobb idézetet, mert éppen rád vártam:
(Egyébként Korán idézetek 1-5-ig fentebb találsz magadnak eleget, már ha olvasni is tudsz, nem csak írni.)

Korán idézetek 6.
Quran-8:12: "I will instill terror into the hearts of the unbelievers: smite ye above their necks and smite all their finger-tips off them!"
Félelmet ültetek a hitetlenek szívébe: fejezzétek le őket és vágjátok le az összes ujjukat!

(Különösen békés, igaz?)

Pirx 2010.06.16. 13:14:47

Na további kultúrált szórakozást mindenkinek. Látom tombol itt az értelem, baromira megy a ctrl-c ctrl-v a koránból. Csak az értelmezés nem megy. Erre nincs időm! Üdv mindenkinek! :)

bendix 2010.06.16. 13:17:26

Na, megyek meccset nézni. Itt még lehet.)) Bár lakik a házban egy arab, remélem, nem fanatikus:)))

BéLóg 2010.06.16. 13:17:59

@Pirx: Bárhol ahol az iszlám nem uralja a politikát és/vagy a gazdaságot, nem képes hódító szokásának eleget tennie.
Erre nem csak Törökország a példa, de Malajzia is, ellenben mindenhol ahol ezek egyikét a vallás mellett a magáénak tudhatja, ott már nincs mód a szétválasztásra.
S ahol minden az övé (Szaúd Arábia, Irán, Irak, Líbia, satöbbi), ott nyugati értelemben vége van a világnak.

Olyan ez mint az infuenza vírus. Amíg kevés van belőle, csak lázas leszel és a taknyod folyik, amint eluralkodik rajtad, meghalsz.
Te meg azt próbálod bemagyarázni, milyen kis édibédibarátságosbékés is az a kis H1N1, micsoda aljasság hogy mindenki utálja.

A legnagyobb aljassága az iszlám vallásnak, hogy a SAJÁT FAJTÁJÁT irtja a legjobban!

A világon az iszlám nevében megölt emberek 90%-a MUSZLIM!

2010.06.16. 13:18:25

@kupisz: "viszont azzal egyetertek, hogy az ateizmus olte a legtöbb embert..."

Aha. Mert az ateizmus az valami újfajta egyház, ugye?
Ha nem hiszek valamiben, az ugyanúgy nem egy vallási irányzat, mint ahogy a kopasz nem egy hajszín, és a "kikapcsolt" az nem egy tévéadó.
Szerintem hatalomra került pszichopaták szoktak nagyobb emberirtásokat rendezni, az mellékes, hogy mivel próbálták ezt megideologizálni.
A kereszténységet, vagy az iszlámot könnyebb felhasználni ilyen célra.
Ó, azt említettem már, hogy Bush is istentől kapta a felhatalmazást az iraki háborúra? Saját maga, és jónéhány vezető beosztású politikus is ezt állítja...

"Can't Stop The Signal..." 2010.06.16. 13:18:41

@BéLóg: Kiragadott, nem eredeti nyelven idézett dolgokat nem ajánlatos elhinni. Nagyából olyan, mint a híradóban nézni valamelyik külföldi politikus beszédét, melyről az érthetőség miatt leveszik az eredeti hangot és a narrátor mond valamit.
És ugye el is hiszed......

Pirx 2010.06.16. 13:20:36

@BéLóg: Szerintem szedj valamit! Ennyire rettegni az iszlámtól beteges! Amúgy tökéletes példa vagy az erőszakos kersztényekre.

Dr Kangörény 2010.06.16. 13:20:59

@BéLóg: Hazafi az afgán ember ma. Aha. A talibán meg egyenesen a hazafiak szervezete.

Napkutya 2010.06.16. 13:28:08

Ha már itt tartunk Urak, mibe került a világnak az anglikán egyház létrejötte és megerősödése? Pedig csak arról volt szó, hogy egy szifiliszes uralkodónak nem engedélyezték a válást...

Nem a vallással van baj, és nem is Mohameddel. (Jelzem, igazából a sógora volt az agresszívebb...)

Én jártam a damaszkuszi mecsetben (az Iszlám harmadik legszentebb helye, maga Mohamed építtette...) Ott van Keresztelő János sírja (!) és alig 2-300 méterre van tőle a keresztény negyed egy nagyon komoly templommal.
Tökéletesen megférnek egymással.

Hány mecsetet találsz a Vatikánban?

KaszaP · http://kaszapf.blog.hu 2010.06.16. 13:30:21

Bocs, a hivatkozott írásból számomra az derül ki, hogy a szélsőséges iszlám szervezet erőszakkal gyakorolja a hatalmat, tehát nem a legitim kormányzat nevében és a jogszabályok alapján gyilkol. Ilyen szélsőségesek pedig minden nép és vallás soraiban vannak. Szóval a hír picit bulváros.

Napkutya 2010.06.16. 13:30:45

Pontosítanom kell, addig is volt ott valami, Jupiter-templom volt. Amikor az arabok 635-ben elfoglalták Damaszkuszt, 70 éven át mind a keresztények, mind a mohamedánok ugyanebben a templomban imádkoztak!!

Martian (törölt) 2010.06.16. 13:46:06

@BéLóg: Nyugi, az iszlám kb. ott tart időszámításban, ahol a kereszténység párszáz éve.
Én meg arra szoktam rácsodálkozni a Bibliában, hogy Jézust hogy voltak képesek összekanonizálni Mózes Führer és Véreskezű Jehova egyes rémtetteivel... pl. Számok Könyve 31.

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.06.16. 13:57:24

Az iszlám vallás megítélésének szempontjából a legkevésbé sem releváns, hogy más vallások nevében mikor és mit követtek el. Az egyik gyilkost nem menti az, hogy a másik 2x annyit gyilkolt. Az iszlám megítélésének idején csak magát az iszlámot szabad vizsgálni, és az egyes embereknek az iszlám nevében elkövetett tetteit. Ugyancsak nem releváns a vallás megítélése szempontjából, hogy egyesek azzal mentegetik, hogy azok akik erőszak vagy terrorcselekményeket követnek el a nevében nem is igazi hívők és nem képviselhetik az iszlámot. A megítélés szempontjából csak a tényekre szabad szorítkoznunk. Ha egy marék ember kivégez két másikat az iszlám nevében, akkor az a két ember az iszlám miatt halt meg. Semmiféle mentegetés vagy magyarázat nem szükséges. Az iszlám egy erőszakos, terjeszkedő vallás amelynek hívei rendre erőszakot és terrorcselekményeket követnek el olyan emberek ellen akiknek az iszlámhoz sem pozitív sem negatív értelemben nem volt semmi közük. Véleményem szerint nem engedhetjük meg, hogy egy ilyen vallás betegye a lábát Európába. Ha már betette, minden lehetséges eszközzel ki kell szorítani. Az iszlámnak megvan a helye a világban. Maradjon is ott. Nem Európa ez a hely.

Napkutya 2010.06.16. 13:59:54

Ezékiel könyve:9:6

És monda az Úr néki: Menj át a város közepén, Jeruzsálem közepén, és jegyezz egy jegyet a férfiak homlokára, a kik sóhajtanak és nyögnek mindazokért az utálatosságokért, a melyeket cselekedtek annak közepében.

És amazoknak mondá az én hallásomra: Menjetek át a városon ő utána, és vágjátok; ne kedvezzen a ti szemetek, és ne szánakozzatok: Vénet, ifjat, szűzet, gyermeket és asszonyokat öljetek meg mind egy lábig, de azokhoz a férfiakhoz, a kiken a jegy van, ne közelítsetek, és az én templomomon kezdjétek el.

Elkezdék azért a vén férfiakon, a kik a ház előtt valának.

És mondá nékik: Fertőztessétek meg a házat, és töltsétek meg a pitvarokat megölettekkel. Menjetek ki. És kimenének és öldöklének a városban.

Akartok még idézni a Koránból?

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.06.16. 14:03:19

@Martian: "Nyugi, az iszlám kb. ott tart időszámításban, ahol a kereszténység párszáz éve."

Sajnos ez a vélemény pont hogy nem az emberek megnyugtatásáthanem inkább a nyugtalanság fokozását éri el. Ha egyetértesz azzal, hogy az iszlám ma olyan mint a kereszténység volt pár száz éve, azaz háborúskodó, inkvizitorkodó, máglyán elégető, megkínzó, keresztesháborúkat vezető vallás, akkor azt kell mondjam, az iszlámra semmi szükségünk itt a végre nagyjából békéssé és nyugodttá vált Európában. Ki az a hülye, aki beenged a házába egy olyan embert, akiről előre tudja, hogy provokálni és bántani fogja őt?!

Napkutya 2010.06.16. 14:09:51

Olvasgatni kellene. Legalább a Bibliát...

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2010.06.16. 14:14:42

@Napkutya: mit tegyünk, ez a másik szemita brancs könyve...

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2010.06.16. 14:15:17

@PeterBlau: Ki az a hülye, aki beenged a házába egy olyan embert, akiről előre tudja, hogy provokálni és bántani fogja őt?! "
ki az a hüje aki meg akar győzni arról, hogy az nekem jó lesz.
nyilván az aki nem lakik a házban, vagy érdeke az, hogy a házad lakhatatlan legyen, vagy lefizette az aki ide akar jönni.

egészséges önvédelem az,ha nem akarjuk itt ezt a vallást támogatni...a fanatikusaik meg húzzanak haza a francba.
nem kell itt a vallásszabadság mögé bújva rombolni az egyéb szabadságjogokat.

Pong 2010.06.16. 14:16:44

@BéLóg:

Tessék válogass, s szégyelld el magad:

www.evilbible.com/Evil%20Bible%20Quotes.htm

Van mindenfajta perverzió, tesséklássék.

Ja s még valami:

www.cracked.com/article_15699_9-most-badass-bible-verses.html

www.cracked.com/article_16546_6-raunchiest-most-depraved-sex-acts-from-bible.html

ON:

Szomáliaiak leszarják az iszlámot, egyszerüen csak jobban illik a kalózkodó profilhoz.

Napkutya 2010.06.16. 14:17:04

@FILTOL: Lóf.szt, (már elnézést) ez maga a Szent Biblia. (a Károli-féle fordítás) Erre esketnek, ez van a pap hóna alatt, ha temetni megy...

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2010.06.16. 14:22:08

@Napkutya: miért? tényleg nem izraelről és az ő népéről szól 99%ban a biblia..mit nem mondsz!

Napkutya 2010.06.16. 14:30:13

@FILTOL: Juhéj, megjöttünk! De!
Ugyanakkor, ha elválasztod nekem az európai kultúrát a keresztény államiságoktól, akkor kapsz egy puszit a seggedre a Hősök-terén. A kérdés az, hogy miért becsüljük az egyik vallást nagyobbra, mint a másikat...

Innentől, csak imádkozni tudok, hogy legalább nő vagy...

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2010.06.16. 14:35:21

@Napkutya: nekem nem kell elválasztani. az alkotmány elválasztja.

"A kérdés az, hogy miért becsüljük az egyik vallást nagyobbra, mint a másikat..."
talán az eredmény amit elértek...az lehet a mérce. ilyen tekintetben a kereszténység sem döngetheti a mellét..DE ez nem ok beengedni ide az iszlám fanatikokat, és szó nélkül hagyni azt, ha valakik a középkori szinten vegetálnak (ami nem baj amúgy, csak a TÖBBITŐL ne várja azt, hogy visszamegy az 1300as évek szintjére)...és ölnek meg más embereket..éppen most a foci miatt.

Pong 2010.06.16. 14:38:15

@FILTOL:

Akkor talán segíthetnél az államnak megállapítani, hogy melyik fanatik iszlám, vagy melyik iszlám fanatik?

A középkori szinten vegetálással, s gettósodással jómagam sem értek egyet.

2010.06.16. 14:44:12

@BéLóg:

Nana! Milyen jogon mered semmibe venni az ószövetséget?
Tán te vagy isten, hogy megmondd, mi igaz a bibliából, és mi nem?
Ha kereszténynek vallod magad, akkor a hatszor huszonnégy óra alatt megteremtett világban is kötelező hinned. Ha elkezded kimazsolázni a szép részeket a bibliából, a többit pedig letagadni, akkor isten szavát veted el magadtól, és a poklok poklán fogsz égni az örökkévalóságig!
És a kedvedért itt van egy gyönyörűszép idézet a bibliából:
"MTörv 2.30
Szichon azonban, Hesbon királya megtagadta az átvonulást, mert az Úr, a te Istened konokká tette és megkeményítette a szívét, hogy hatalmadba adja, ahogy történt.
MTörv 2.31
Így szólt hozzám az Úr: "Nézd, mostantól kiszolgáltatom neked Szichont és országát. Fogj hozzá országa meghódításához!"
MTörv 2.32
Amikor tehát Szichon egész hadinépével kivonult Jahachoz, hogy harcba szálljon velünk,
MTörv 2.33
az Úr, a mi Istenünk kiszolgáltatta nekünk, úgyhogy õt is, fiait is, és egész hadinépét legyõztük.
MTörv 2.34
Aztán meghódítottuk mind a városait, s minden városon betöltöttük az átkot, férfiakon, nőkön, gyerekeken egyaránt, nem hagytunk életben egyetlen egyet sem."

2010.06.16. 14:45:11

@BéLóg:
Az előbbi hozzászólásom erre volt válasz:

"Egyébiránt nagy csönd van a KORÁN idézetekre, pedig szívesen vennék jézusi (Újszövetség) idézeteket ahol a keresztényeket lehetne fikázni a szent könyvük alapján."

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2010.06.16. 14:49:42

@Napkutya:
A kereszténységnek pont az a lényege, hogy az új szövetség felülírja a régit. Ezért nem sportszerű az Ótestamentumot ilyen esetekben példaként felhozni. Keresgéljél idézni valót az Újtestamentumból!
A Koránt viszont nem lehet felülírni, mert Mohamed kijelentette, bocsánat Allah szavait mondta, miszerint ő az utolsó próféta, slusszpassz...
Jézus a békességet hirdette, Mohamed szóban főleg a békét, tettekben a fegyvert részesítette előnyben. Érdemes összehasonlítani tetteiket. Lehet választani a zsidó ács és a beduin tevehajcsár között! :D

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2010.06.16. 14:51:29

@Pong: nagyon egyszerű
iszlám fanatik az aki nem tartja be a befogadó ország törvényeit.

pl. nem vesz arról a tényről tudomást, hogy itt európában a nagykorú lányok MAGUK döntik el kivel randiznak, és kihez mennek féeleségül, vagy éppen miniszoknyát húznak-e burka helyett.

szerencsére mintha beindulna az önvédelem, és sorra tiltják be a burkát nálunk fejlettebb országokban. svájc pedig nemet mondott a minaretekre (helyesen).

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2010.06.16. 14:52:52

@Madnezz: Lehet választani a zsidó ács és a beduin tevehajcsár között! :D "

de nem muszáj...én spec azt akarom , hogy egyik brancs se ugasson bele az életembe.
köszi.

Napkutya 2010.06.16. 14:53:21

@Madnezz: Ha már itt tartunk kereskedő volt...

@FILTOL: "nekem nem kell elválasztani. az alkotmány elválasztja."

Nem választja el!!! Pl.:

A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára.

(2) Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolhassa vagy taníthassa.

Ez pedig az IRÁNI (!!!) alkotmány:

Article 13

Zoroastrian, Jewish, and Christian Iranians are the only recognized religious minorities, who, within the limits of the law, are free to perform their religious rites and ceremonies, and to act according to their own canon in matters of personal affairs and religious education.

Nem fordítom le, mert úgyis elcseszném... Nézz utána.

De benne van az alkotmányukban!!!

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2010.06.16. 15:05:25

Lassan ideje lenne megszervezni az anti iszlám klubot! Névnek jó lenne esetleg a Hunyadi Szövetség.
Nem a muszlim emberekkel van a baj, hanem a vallásuk alapvető törekvéseivel, eszközeivel. A nyugati szabadságjogokat meg kell megvédeni. Ez a törekvés nem gyűlölet, vagy rasszizmus, hanem az Emberi Jogok Nyilatkozatában foglaltak megőrzése.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2010.06.16. 15:09:54

@Napkutya: 60. § (1)(3) bekezdés. A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik.

ott van az.

a lelkiismeret szabadsága az egyéni emberi jog.

Pepibubó 2010.06.16. 15:11:13

@Goyo: Rá hivatkozva, az lehet, hogy ott is volt gyilkolás. De közel sem ennyi, és nem a XX., XIX. században.

Legeslegfőképpen pedig a Bibliában nem találsz olyat, hogy vágd le a hitetlenek fejét, öld meg a hitehagyókat, továbbá, hogy a Paradicsomban ébredsz 28 meztelen szűzzel, ha megölsz 28 hitetlent, azaz más vallásút.

Szerinted ez csak "rá hivatkozás", mi?!

Megfigyelo 2010.06.16. 15:13:13

@Mandi: A katolikus egyhaz majdnem 2000 evig gyakorolta a gyilkolaszast - senki sem tud versenyre kelni vele... (Es most sem azert nem egetik az eretnekeket, mert rajottek, hogy nem helyes, csak epp most nem tehetik meg.)

Pepibubó 2010.06.16. 15:13:23

kiegészítés:

"a Paradicsomban ébredsz 28 meztelen szűzzel, ha meghalsz, miközben megölsz legalább 28 hitetlent, azaz más vallásút".

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2010.06.16. 15:14:21

@Napkutya:
Az iszlám nem csak hit, hanem törvénykönyv és társadalmi forma is Allah parancsai alapján. Mivel egy nem demokratikus államformát akarnak megvalósítani, ezért be kellene tiltani! A szólásszabadság védelmében is be kell tiltani az azt tagadó megnyilvánulásokat! Náci, kommunista pártot nem lehet demokratikus választásokon indulni engedni.
Az iszlám veszélyezteti a jogrendet, a vallásszabadságot, a politikai berendezkedést, az emberek közötti egyenlőséget. Virágozzon a közel-keleten, de ne hódítson Európában!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2010.06.16. 15:16:06

@Megfigyelo: na ez a dedó wazze.
ha a náci ölt a komcsi ölhet?
a a keresztény ölt a vahabita ölhet?
ha a szcientológus lop a hívétől, a hites is lophat?
ha a jehova elnyomja a híveit ....
ésatöbbi.
ébresztő...
egyik kutya másik eb.
talán a buddhista az egyetlen aki nem akar semmit erőszakkal elérni. és ez becsülendő.

Napkutya 2010.06.16. 15:16:09

@Madnezz: A "nyugati szabadságjogok" alapja a Magna Charta, amit anno, kényszerből lenyomtak Földnélküli János torkán. Nem rossz, de nem tökéletes.

Annyira nem, hogy 750 év múlva néhányan megpróbálták a kommunizmust. Az eredményeit láttuk.

Tényleg ennyire egyszerű lenne? Hunyadi Szövetség?

Olvasgassunk...

Pong 2010.06.16. 15:20:51

Hümm, pont egy pár hónapja mesélte egy svájci cimbi, hogy népsavazás minaretépítésről, s iszlám kislányok kérték ős-svájci barátaikat/szüleiket, hogy szavazzanak mecsetépítés ellen, nehogy apu konzervatív hátszelet kapjon, s soha ne engedje el őket dizsibe/dugizni.

Minap tiltották be Barcelonónában eme viseletet, s hát igen, a vallásnak csak akkor van értelme, ha mindenki azt teszi, s akkor meg lehet hisztizni, hogy a hitetlen holland miniszoknyás csajok hogy riszálják istentelen seggüket.

eleve lehetetlen 2010.06.16. 15:21:50

Csökött barmok. Egyetlen lehetőség, hogy meg kell ölni az összeset, hogy ne ölhessék meg egymást.

Megfigyelo 2010.06.16. 15:24:28

@FILTOL: En csak arra hivtam fel a figyelmet, hogy egyelore a katolikusok legyozhetetlen bajnokok a gyilkolaszasban, mert 2000 ev forjuk van. Nem monddtam hogy akar nekik, akar masnak szabad lenne, sot. Es hozzatettem, hogy a katolikusok sem onszantukbol hagytak abba. (Ugyhogy talan nem is kell *annyira* ratarti nyugatiaknak lenni...)

Kandabula 2010.06.16. 15:26:24

Korábban olvastam: "az, hogy van a világnak még mindig olyan része, ahol pusztán a hit hatalmával lehet uralkodni embereken, az nagyon szomorú..." Attól tartok, mi is közeledünk.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2010.06.16. 15:28:39

Már az egy jó eredmény lenne, ha megtudnák, hogy nem látjuk szívesen a 'vallásukat', akkor nem akarnának idejönni.
@Napkutya:
Azért az emberi jogokkal összehozni a kommunista diktatúrát... hát te tudod.

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.06.16. 15:34:27

Egyszerűen az érthetetlen, hogy miért kell Európába beengedni ezeket az embereket ilyen nagy számban. Főleg azok után, amikor már tisztán látszik, hogy mit művelnek a befogadó népekkel. Kinek áll ez érdekében?

Napkutya 2010.06.16. 15:38:26

@Madnezz: Időrend! Csupán ez. Az egyik megelőzte a másikat.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2010.06.16. 15:50:19

Az időrendről jut eszembe, az iszlám 700 év késését felemlegetők nem veszik figyelembe, hogy már lett volna kitől tanulni.

Napkutya 2010.06.16. 15:51:43

@FILTOL: "60. § (1)(3) bekezdés. A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik.
ott van az.
a lelkiismeret szabadsága az egyéni emberi jog. "

Jah! Jut eszembe: kíváncsi rom. katolikusként olvasgatom a zsidózó, semitázó, biboldózó, fórumozókat, és azon gondolkodom, -ha már oktatjuk az alkotmányt a középiskolában, hová tűnnek ezek az ismeretek...

Ezen az alapon tök fölösleges fikázni a félművelt, iszlám fanatikusokat!

Igaz, a mieink legalább nem robbantják fel magukat. Isten sem szeretné. Ráadásul, nincs több sör, nincs több focimeccs...

matkó 2010.06.16. 15:55:16

"a foci szigorúan tiltott foglalatosság" -- Ez az! Így kéne nálunk is! Mondjuk a kivégzés, az túlzás, de betiltani be kéne. Aztán aki mégis játssza, börtönbe vele. Eztán csak a legmegszállottabbak maradnának, és a börtönválogatottból egy egész jó csapat kijönne. Ebből lehetne építkezni.

kvadrillio 2010.06.16. 15:56:09

Hülye emberek ott is vannak csőőőőőstől !

Valószínűleg bigott vallásosságukban azt sem tudják mi az a sport !!!
Nekik a robbanó ővtáska a sport !!!

mahet 2010.06.16. 15:58:54

Azért az fura, hogy még most is azon vitatkoznak emberek, hogy ki mit írt le/vésett kőbe 2000 évvel ezelőtt.

"De az én Istenem azt a mondatod úgy értette, hogy..."

"az Újtestamentum felülírja az Ótestamentumot..."

Ilyen alapon a scientológia legalább még friss iromány...

Napkutya 2010.06.16. 15:59:14

@Madnezz: "Az időrendről jut eszembe, az iszlám 700 év késését felemlegetők nem veszik figyelembe, hogy már lett volna kitől tanulni. "

Az "európai" kultúra egyik legnagyobb központja a Cordobai egyetem volt, nagyon sokáig az Ibériai-félszigeten. Találd ki, kik uralkodtak ott akkor épp!

Segítek: 1238-ig Mór terület volt!

Napkutya 2010.06.16. 16:07:07

Nem akarok nagyon pikírt lenni, de a focimeccs eredményeit is "arab" számokkal olvasod. Hát, ennyi...

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.06.16. 16:15:16

Eleve a mi őseink, és itt nem csak a magyarokra gondolok, hanem más európai nemzetekre is, évszázadokat és több százezer emberéletet áldoztak arra, hogy az iszlám/muzulmán hódítókat kiverjék Európából. Most meg nagy szeretettel beengedjük őket. Dobó István forog a sírjában.

Napkutya 2010.06.16. 16:15:59

@PeterBlau: Igaz. De ha megnézed a szabadságharcaink történetét, egyet vívtunk az iszlám ellen. Az ÖSSZES többi európai, keresztény nemzet volt!

vernarancs 2010.06.16. 16:16:51

Az eleg szomoru, hogy ilyen katonai vezetes egy vallas moge bujva tudja gyakorolni a hatalmat. Legyen az barmely vallas. Es ezen vallasnak vezetoi nem tagadjak meg oket....
Szomaliaban inkabb a kalozokkal kene foglalkozni nem a focival.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2010.06.16. 16:17:44

@Napkutya:
Az ilyen iszlám melletti hozzászólóknak van egy nagy papírja és abból olvassa ki mit írjon... a keresztes lovagok még nem voltak, de majdcsak előkerülnek végre...
Míg Európában a hellén-római kultúrát a népvándorlás hullámai fokozatosan elpusztították, addig keleten megmaradt és az iszlám átvette. Az arab számok egyébként indiaiak ugye. Míg Európa szinte a semmiből meg tudott újulni az arab, viking, magyar támadások közepette, addig az iszlám kultúra jó esetben is csak megmaradt, de nem fejlődött.

Napkutya 2010.06.16. 16:34:27

@PeterBlau: Olvasgassuk az Erdély történetét. Tanulságos...

Madnezz: Nincs nagy papírom. Mellesleg Rákóczi, a katolikus Spanyolország után, ( + Anglia, Utrech, végül Gallipoli) ment a márványtenger mellé, mert ott garantálták a biztonságát, és tagadták meg a bujdosók kiadatását.

Olvassunk már! Könyörgöm, ötödször írom!

Hogy van ez?

Napkutya 2010.06.16. 16:49:32

Madnezz: "Az ilyen iszlám melletti hozzászólóknak van egy nagy papírja és abból olvassa ki mit írjon... "

Kis buta! Édes barátom, nem egy Nagy Papírunk van, hanem sok kicsi, összehajtva.

Úgy hívják: KÖNYV!

Páneurópai Harci Kos 2010.06.16. 17:02:35

Bár nem szeretem a focit, de azért ez túlzás.
Ha meg leírnám a véleményemet, az iszlámról, meg a viselt dolgaikról, egy életre kibannolnának:)
Nem kell nekem a Dzsihád, de vigye el őket az ördög szőröstül bőröstül.

Páneurópai Harci Kos 2010.06.16. 17:07:09

Jöhetne már egy Isteni kinyilatkoztatás, miszerint, sem Ő sem a hurik nem fognak kirakósjátékkal szórakozni.

Napkutya 2010.06.16. 17:28:22

@Páneurópai Harci Kos: "Jöhetne már egy Isteni kinyilatkoztatás, miszerint, sem Ő sem a hurik nem fognak kirakósjátékkal szórakozni."

Ezen gondolom azt érted, ha valaki cafatokban érkezik a menyországba...

Hát, a walküröknek sem lehetett egyszerű dolga, figyelembe véve a II. világháború nagy csatáit.

BéLóg 2010.06.16. 18:06:20

@istentelen: Megmondanád nekem, miért a zsidók szent könyveiből idézel? A keresztények szent könyve az Újszövetség, tanításuk Jézus tanítása.

Az hogy a Biblia mindkettőt tartalmazza, csak azt igazolja, hogy a biblia jelentése görögül "könyvek".
Biblio: könyv
Biblia: könyvek
(Érdekességképp a folio és a médium mintájára rendhagyó többesszám.)

Úgyhogy nagyon sajnállak érte, de óriási bukta és öngól. Ennél kicsit jobban kell igyekezned!
Egyébként úgyis hiába, mert a KERESZTÉNY tanításokban soha nem fogsz ilyet találni.

@Pong: Neked is ez a válaszom. Szégyen hogy ennyire ostoba módon próbáljátok igazolni a muzulmán gyilkosságokat!

Amiket idézel, kérd számon a zsidóktól. Mondjuk utálják is őket a muszlimok rendesen, sokkal jobban mint a keresztényeket.

Mindkettőtöknek: Még az Ószövetségről is hajlandó vagyok egyébként vitatkozni. Ugyanis az az Írás emberi történelmünk minusz 2000-tól kábé minusz 5000 éves emlékét mutatja, egy olyan világból, amikor az emberi élet értéke gyakorlatilag nulla volt. S nem csak a zsidó, hanem az összes létező másik kultúrában is. Ergó még többezer éves zsidó történetekben sem találhattok semmi olyat, amelyet a perzsa, méd, akkád, hettitta, szkíta, inka, azték, tolték, maja, japán, kínai, khmer, hindi és más történetekben ne köszönne vissza!

Szedjétek tehát össze magatokat, ha zuavarba akartok hozni!

BéLóg 2010.06.16. 18:17:15

@Kangörény_: Te szerencsétlen, legalább ezt ne hoztad volna ide! A Vatikánban már egy tűt sem tudnál leejteni, de közlöm veled, RÓMÁBAN vagy (A Vatikán tőszomszédságában) a világ legnagyobb muszlim mecsetje!

Szeretném én is látni, hogy Mekka vagy Medina mellett Bazilikát engednekl építeni a "békés" muszlimok!

@Pirx: Neked meg annyit mondok, annyira fingod nincs a vitakultúráról, hogy egyből azt hiszed, ha valaki valami mellett érvel, akkor természetes hogy csakis elvakult szektatag lehet.
Közlöm veled, hogy érveim a LOGIKA szabályai alapján, plusz intenzív netes keresgélés és olvasás révén alakítottam ki, mint rendesen. A szövegeket amiket idéztem, megtalálod az Index megfelelő topikjában, kopipészt, ennyi.

Tagadjátok hogy Szomáliában az iszlám ölte meg a két futballszurkolót, HOLOTT a tévénézési tilalmat a SARIA nevében tiltotta be az ISZLÁM hatalom mint tilalmas (haram) tevékenységet.
De nektek ez is kevés, meg az, hogy Korán iskolák pincéjében lévő bombagyár robban fel, vagy hogy szűzlányokat igérnek az imámok az öngyilkos gyerekeknek.

Azt meg pláne képtelenek vagytok megemészteni, hogy az iszlám által megölt emberek 90%-a muszlim!
Allah nevében írtják a muszlimok a muszlimokat a legnagyobb hatékonysággal.

@Napkutya: Ha képtelen vagy a történelem értelmezésére, inkább ne tedd. Az az afgán, aki Amerika ellen harcol AFGANISZTÁNBAN, hazafi.
Az az iraki, aki Amerika ellen harcol IRAKBAN, hazafi.
A talibán pedig a gyilkos muzulmán hit eleven példája, hasonlóan a radikális és elvakult vahhabitákhoz.

2010.06.16. 21:14:33

@BéLóg: "Megmondanád nekem, miért a zsidók szent könyveiből idézel? A keresztények szent könyve az Újszövetség, tanításuk Jézus tanítása.

Az hogy a Biblia mindkettőt tartalmazza, csak azt igazolja, hogy a biblia jelentése görögül "könyvek"."

Idéznék egy korábbi hozzászólásomból, ami úgy látom elkerülte a figyelmed.

Nana! Milyen jogon mered semmibe venni az ószövetséget?
Tán te vagy isten, hogy megmondd, mi igaz a bibliából, és mi nem?
Ha kereszténynek vallod magad, akkor a hatszor huszonnégy óra alatt megteremtett világban is kötelező hinned. Ha elkezded kimazsolázni a szép részeket a bibliából, a többit pedig letagadni, akkor isten szavát veted el magadtól, és a poklok poklán fogsz égni az örökkévalóságig!
És a kedvedért itt van egy gyönyörűszép idézet a bibliából:
(Ez alkalommal az újszövetségben találtam egy tanulságos történetet: ha nem adod az összes pénzed az egyháznak, akkor isten azon nyomban kivégez.)

ApCsel 5.1
Egy Ananiás nevû ember feleségével, Szafirával együtt eladta az egyik földjét.
ApCsel 5.2
Az árából felesége tudtával egy részt megtartott magának, s csak egy másik részt vitt el, és tett oda az apostolok lába elé.
ApCsel 5.3
Péter azonban így szólt hozzá: "Ananiás, hogy csábíthatta el szívedet a sátán, hogy be akard csapni a Szentlelket, és a föld árának egy részét félretedd?"
ApCsel 5.4
Hát nem a tied maradhatott volna, ha meg akartad tartani? Vagy ha eladtad, nem rendelkezhettél szabadon az árával? Miért vetemedtél ilyesmire? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek!"
ApCsel 5.5
E szavak hallatára Ananiás összeesett és meghalt. Nagy félelem fogott el mindenkit, aki csak hallotta.
ApCsel 5.6
A fiatalabb emberek meg fölálltak, betakarták, elvitték és eltemették.
ApCsel 5.7
Mintegy három óra múlva felesége is eljött, mit sem tudva a történtekrõl.
ApCsel 5.8
Péter megkérdezte: "Mondd csak, valóban ennyiért adtátok el a földet?" "Igen, annyiért" - válaszolta.
ApCsel 5.9
Péter folytatta: "Mire való volt egymás közt megegyeznetek, hogy próbára teszitek az Úr Lelkét? Látod, akik férjedet eltemették, már az ajtónál vannak, hogy tégedet is kivigyenek."
ApCsel 5.10
Az asszony azon nyomban a lábához rogyott és meghalt. Amikor a fiatalok beléptek, már holtan találták. Kivitték és a férje mellé temették.
ApCsel 5.11
Nagy félelem vett erõt az egész egyházon és mindenkin, aki csak hallott a dologról.

wirth6 2010.06.16. 21:29:55

@istentelen: Szép, hogy magadtól idézel, de milyen alapon mondod, hogy ez 'kimazsolázás' és 'Isten szavának elvetése'? Különösen, hogy amennyire tudom, a keresztények nem tartják úgy, hogy a Bibliát személyesen Isten írta volna, hanem például János, Márk...
Az meg, hogy a teremtés történetét természettudományos olvasókönyvnek nézed szintén elég érdekes.

Az idézet pedig világosan megmutatja, hogy Isten nem azért büntette őket, mert nem adták a pénzüket az egyháznak, hanem, mert hazudtak: "Hát nem a tied maradhatott volna, ha meg akartad tartani? Vagy ha eladtad, nem rendelkezhettél szabadon az árával?"
Tehát egyszerűen megtarthatta volna a pénzt.

Napkutya 2010.06.16. 21:43:41

@BéLóg: "Megmondanád nekem, miért a zsidók szent könyveiből idézel? A keresztények szent könyve az Újszövetség, tanításuk Jézus tanítása.
...Szedjétek tehát össze magatokat, ha zuavarba akartok hozni!"

Téged, barátom, mi NEM tudunk zavarba hozni. Ugyanúgy, ahogy azt sem, aki bombával száll fel egy buszra.

Mi, akik nem hiszünk, csak próbálunk olvasni, gondolkodni, nos, mi alighanem félünk tőled és a fajtádtól.

Bármilyen könyvet is forgatsz a többi helyett...

Rühellem a kinyilatkoztatásokat, pláne egy kommentben...

2010.06.16. 21:54:09

@wirth6: "a keresztények nem tartják úgy, hogy a Bibliát személyesen Isten írta volna, hanem például János, Márk..."

Ejha. Akkor mégis mire alapozzák a vallásukat? A vezetők aktuális kijelentéseire? Az meglehetősen veszélyes játék...

"Az meg, hogy a teremtés történetét természettudományos olvasókönyvnek nézed szintén elég érdekes."

Én ugyan nem. Én csak elvárom a hívektől, hogy legyenek következetesek, ha azt 100%-ig elhiszik, hogy egy felvágott oldalú, alaposan megkínzott ember három napig a sírban fekszik, majd utána nemcsak teljesen egészségesen sétál ki onnét, hanem még csodálatos teleportációs és egyéb képességei is lesznek, akkor a hatszor huszonnégy óra alatt történt teremtés, és a többi mese mellett is álljanak ki teljes mellszélességgel.

"Az idézet pedig világosan megmutatja, hogy Isten nem azért büntette őket, mert nem adták a pénzüket az egyháznak, hanem, mert hazudtak...
Tehát egyszerűen megtarthatta volna a pénzt."

Aha. Szóval megtarthatta volna az egészet, vagy semmit sem tarthatott volna meg belőle. Logikus. Ha másnap enni is akar, és ehhez ugye szüksége van pénzre, akkor tartsa meg az egészet a keresztény közösségnek meg ne is adjon inkább belőle semmit, mert még a semmi is jobb, mintha csak a felét adja oda.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2010.06.17. 09:13:31

@istentelen:
Jóvan, ez egyrészt példázat, másrészt az volt a 'bűn', hogy úgy tettek, mintha az összeset odaadnák. Ééteed?
"Vagy ha eladtad, nem rendelkezhettél szabadon az árával? " A szabadon rendelkezni az árával kifejezés, nálad valami korlátozottat jelenthet. :(
Ha neked ez a bizonyíték, a futballszurkolók kivégzésének jogosságáról az iszlám nevében, akkor meghajlok érved előtt és igazat adok neked. :D:D:D

BéLóg 2010.06.17. 09:33:44

@istentelen: Ki veszi semmibe az Ószövetséget te végtelenül ostoba?
Nem inkább az, aki egy olyan dokumentummal akarja igazolni muszlimok MAI tetteit, amelyik legfrissebb írása is több mint KÉTEZER éves?

A keresztényeknek az Ószövetség csupán Jézus törvényeinek az ELŐZMÉNYE. Az Ószövetség (pontosabban Talmud) törvényei alaján a zsidók élnek.
A keresztényeknek Jézus azt a parancsot adta, hogy SZERESSÉTEK ELLENSÉGEITEKET és inkább halljatok meg ha muszáj, de ezt meg ne sértsétek!

Ananiás és felesége története pedig arról szól (mivel látom, csak kopipésztre futja, olvasni nem tudsz), hogy SZÁNDÉKOSAN halálos bűnt követtek el.
Azért is vicces gyerek vagy, mert még a MUSZLIM hit szerint is halál jár annak, aki Allahot vagy a prófétáját káromolja, sőt már az is elég erre, hogy betér muszlimnak aztán meggondolja magát!

Te tényleg nagyon sötét vagy!

@Napkutya: Te meg akkora barom vagy, mint ide Lacháza. nem tudod, hogy a muszlimok a Könyv Népét (zsidók) és Isai követőit (a jézusi keresztényeket) békén kell hagyniuk ha azok fejet hajtanak előttük és adót fizetnek, ELLENBEN a hitetleneket KÖTELEZŐEN irtani és zaklatniuk kell.

A sok hitetlen barom, aki azt hiszi, azzal üt a legjobban a keresztényeken, hogy a muzulmánokat védi, nem lát tovább az orránál!

Akartalak én téged térteni? Nem.
Milyen kinyilatkoztatásokat is írtam? Semmilyet!
Mondtam hogy higgyél nekem? Nem!
Ha akarnád, MAGAD utána járhatnál az itt leírt bármely részletnek? IGEN.

De neked a marhanagy öntudatos Isten tagadásodban még arra sem jut idő, hogy a SAJÁT érdekedben utána járj a dolgoknak. Magadat kell a legjobban rühellned, mert bár van szemed hogy láss, vakként járkálsz, füled is van hogy meghalld a dolgokat, de süketet játszol, eszet is kaptál hogy gondolkodj, de bolondnak tetteted magad.

A muzulmán vallás a XXI század legnagyobb rákfenéje és biztos lehetsz benne, ha lesz III. világháború, azt iszlám alapon fogják kezdeni.

Emiatt kellene aggódnod, nem a kommentekben lévő sarkalatos véleményektől, amely egyébként
bármely értelmes embert gondolkodásra és utánjárásra késztetnek.

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.06.17. 10:21:21

"A muzulmán vallás a XXI század legnagyobb rákfenéje és biztos lehetsz benne, ha lesz III. világháború, azt iszlám alapon fogják kezdeni."

Egyetértünk.

Vitéz Kőbányai Világos 2010.06.17. 11:12:51

Ó vazz, hogy a sok kis iszlamológus nem bírja abbahagyni! Le kéne titeket fordítani törökre, meg arabra. Az hétszentség, hogy ezután minket nem bántanak, mert azért az elmebetegeket mindenhol tisztelik! (Mondjuk hamár mindenkinek ilyen marha érdekes az iszlám: hazánkban számos nyitott egyetemi kurzus van, bárki beülhet, és sok mindent megtudhat az iszlám történetéről, és jelenlegi tagoltságáról. Nem kell rá sokkal több időt szánni, mint erre a fröcsögésre, ráadásul mégcsak egy cseresznyétlen afrikai csapat blogját - akik mellesleg ma délután az év számukra legfontosabb meccsét játszák - sem kell széjjel kúrni. ELTE, BCE, csak ajánlani tudom, hajrá!)

2010.06.17. 13:42:09

@BéLóg: "Ki veszi semmibe az Ószövetséget te végtelenül ostoba?"

Te. Hiába jelented ki, hogy a keresztény hit csak az újszövetségre épül, ezt az újszövetség írói sajnos nem így gondolták, és nem átallnak visszautalni folyton-folyvást az ószövetségre. Számold csak meg a "beteljesedett az írás" szófordulatot, és szinonímáit.

"Nem inkább az, aki egy olyan dokumentummal akarja igazolni muszlimok MAI tetteit, amelyik legfrissebb írása is több mint KÉTEZER éves?"

Egyrészt a keresztények legfrissebb szent "dokumentuma" kétezer éves, a muzulmánoké kb. 300-400 évvel frissebb, másrészt a korán rengeteg mindent átvett az ó- és újszövetségből is.

Nem igazán látom a saját írásaim között, úgyhogy megkérnélek, mutass rá légyszíves, hol is védtem én az iszlámot? Az, hogy a keresztény hitet lenézem, a szent könyvüket mesének tartom, az számodra azonosan egyenlő azzal, hogy én minden nap hatszor mekka felé térdelve hajlongok, és értelmezhetetlen arab szöveget gajdolok közben?
Mint már mondtam, a korán tartalmazza a biblia nagy részét, ergo ha a bibliát mesének tartom (hiteles megerősítő bizonyíték hiányában), akkor szükségszerűen a korán sem más számomra, mint ugyanaz a mese, kicsit más köntösben.

2010.06.17. 13:55:46

@Madnezz: "Jóvan, ez egyrészt példázat, másrészt az volt a 'bűn', hogy úgy tettek, mintha az összeset odaadnák. Ééteed?
"Vagy ha eladtad, nem rendelkezhettél szabadon az árával? " A szabadon rendelkezni az árával kifejezés, nálad valami korlátozottat jelenthet. :("

Hova van az leírva, hogy "úgy tettek, mintha az egészet odaadnák"?
A "szabadon rendelkezni az árával" kifejezés nálam azt jelenti, hogyha az eladott földem árának egy részét meg akarom tartani, a másik részét meg el akarom adományozni, akkor az egyik részt megtartom a másik részt meg eladományozom. Pontosan ezt tette Ananiás is, mégis kivégzés lett a jutalma.

"Ha neked ez a bizonyíték, a futballszurkolók kivégzésének jogosságáról az iszlám nevében, akkor meghajlok érved előtt és igazat adok neked."

Te valamit nagyon félrenéztél. Hol állítottam én olyat, hogy a két szurkoló kivégzése jogos volt?
Najó, akkor csak a te kedvedért: ha Szomália hivatalos törvényei szerint a futball VB megtekintése bűncselekmény, és a kiszabható büntetések között szerepel a halálbüntetés, akkor jogos volt a két szurkoló kivégzése. Lehet, hogy ez csípi az európai kultúrkörben nevelkedett emberek szemét, de ha ott ez a törvény, akkor ez van, ezt kell szeretni. Esetleg oda lehet menni hittéríteni, meg népnevelni, meg ilyesmik, aztán vagy lesz eredménye, vagy nem. Vagy kivégzik a más hitet terjesztőt is, mert ez a törvény.
A törvényeket sajnos emberek írják, és sokszor hajlamosak a törvények megtámogatására mindenféle szent könyvekből vett ideológiákkal.
Sajnos a jelenlegi magyar politikai vezetők is tettek olyan kijelentéseket (hoztak olyan törvényt is), amik olyan irányba mutatnak, hogy a keresztény vallást államvallási szintre szeretnék emelni.

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.06.17. 15:47:05

@Vitéz Kőbányai Világos: Mondta a nagyon okos biológus aki az ELTE-n nagyon sokat tanult az oroszlánokról, szakmai szaktekintély volt. Aztán elment Afrikába oroszlánokat tanulmányozni végre élőben is, az oroszlánok meg széttépték, mert hát azok olyanok.

Vitéz Kőbányai Világos 2010.06.17. 16:05:19

@PeterBlau: Ennél már mindjárt jobb a sok okostóni, aki muszlimot max a dönerbüfében látott, a pult túl oldalán, meg halotta a pap bácsitól, hogy azok rosszak. Esetleg volt tunéziában nyaralni. Meg van valami emléke törióráról (már ha nem épp lógott).
Ezeknek télleg kurvára megéri okoskodni. Gratula!

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2010.06.18. 11:01:26

Na, most kezd mindenki vallásügyi szakértő lenni....
Ha valaki azt hiszi, hogy azok a tanulatlan tömegek, melyekre a mullahok támaszkodnak, akár ezredrészét is tudják az iszlámról annak a tananyagnak, amit egyetemen leadnak, az nagyon téved!
Törökországról annyit, a Kemál Atatürk törekvéseihez hű fegyveres erők kényszerítik rá a demokráciát a lakosságra, akik egyébként vígan meglennének iszlám diktatúra alatt.
Indonéziában a lakosságnak tiltva van bármilyen egyéb vallás gyakorlása. Na, ilyen a szelíd iszlám. És ezek a pozitív példák. Tudjátok ki akar oda menni lakni! Nem véletlen, ők jönnek nyugatra tömegével...

BéLóg 2010.06.23. 10:10:26

@istentelen: Mivel halványlila fingod sincs ezekről a dolgokról, összeollózott és mások által félreértelmezett szöveget nyomsz. Ezért vagy ostoba.

A "beteljesedett az írás" az Ószövetségben minden egyes részben Krisztus eljövetelére vonatkozik és nem pedig a Talmud törvényeire vagy netán a vándorló zsidó nép által végzett, a kornak -- bármely más nép esetén is megtalálható -- háborúzó/zsákmenyszerző viselkedésére.

Azok közé tartozol, akik azt hiszik, ha lenézik a keresztény vallást és semmibe veszik még az ateista kultúrára kifejtett pozitív hatásait, azt még jobban ki lehet fejteni, ha -- egyébként súlyosan káros -- tevékenységhez a kereszténység ellenségét, a muzulmán vallást használjátok fel.

Amikor olyanok szerepelnek, hogy a futballszurkolókat az ISZLÁM törvénykezése, a SARIA alapján meggyilkolják, akkor az olyan szövegek hogy ez "nem az igazi muszlim vallás", meg "adjunk nekik időt mert a keresztények is", és a többi, többi, soka többi MENTEGETÉS tettestárssá tesz benneteket.

Fel kellene ébredni, mert ha te utálod a keresztényeket, amikor majd Európában (ahogy Kadhafi jól mondta) a női méhek gyümölcseiből kard nélkül meghódítják az ostoba nemzeteket, mint a holland vagy a belga vagy a francia, de még a brit, akkor te és a hozzád hasonlóak lesznek az ELSŐK, akik megismerkednek majd a békés iszlám ostorával, kardjával és akasztófájával.

Napkutya 2010.07.04. 12:57:07

@BéLóg: "Te meg akkora barom vagy, mint ide Lacháza. nem tudod, hogy a muszlimok a Könyv Népét (zsidók) és Isai követőit (a jézusi keresztényeket) békén kell hagyniuk ha azok fejet hajtanak előttük és adót fizetnek, ELLENBEN a hitetleneket KÖTELEZŐEN irtani és zaklatniuk kell."

Nos, én mint barom, azt olvastam valahol, tán több helyen is, hogy ez volt az a módszer, amivel egyben tartották a SAJÁT birodalmukat.

Ha kicsit belegondolsz, ez a maga módján szabad vallásgyakorlást eredményezett már akkor is, amikor mi még azzal voltunk elfoglalva, hogy átküldtünk egy rakás GYEREKET a Szentföldre és néhány évtizedenként rendeztünk egy-egy pogromot...

Nem ugyanazokat a könyveket olvassuk...

BéLóg 2010.07.07. 12:13:20

@Napkutya: Én ezt arra írtam, hogy muszlimoknak olyan hogy "Istenben nem hívő" nemhogy nincs, de ŐKET azután teljességgel szabadon vegzálhatják! Ami messze nem szabad vallásgyakorlás, hanem a tolerancia TELJES hiánya.
Mert az sem tolerancia, jhogy nyomorgatom, adót kérek, főhajtást követelek, templomot építeni nem negedek (csak meglévőt felújítani), harangozás betiltva, satöbbi.

Addig jó muzulmánok a muzulmánok, amíg a teljes hatalom egy helyen nem kerül a kezükbe.
Persze, szép volt Szaladdin alatt "vallásszabadságot" megélni Jeruzsálemben, (vagy Konstatinápolyban)mert csak a katonai hatalom volt az övé, a gazdasági nem. Ugyanezt látod MA is mindenhol. Ahol minden a kezükben van, ott vallási terror uralkodik, talibán, vahhabiták, satöbbi.

Napkutya 2010.07.13. 14:28:57

@BéLóg: Hát, valahol azért igazad van. DE! Amire hivatkozol egy-egy katonai alapú, központosított államrendszer kapcsán, az kb. olyan különbség, mint ami a "demokrácia" meg a "népi demokrácia" között van.

Továbbra is úgy vélem, nem a hittel és a Koránnal van a gond.

lesifotos_szh 2010.08.26. 10:26:45

@BéLóg: Kedves BéLóg!

Csak érdekelne, hogy téged mikor kereszteltek meg? Magatehetetlen állapotodban, születésed után, vagy szellemi képességeid teljes tudatában?

Mert ha az előbbi, akkor kérlek fogadd el, hogy a fejedet rendkívül egyoldalúan tömték éveken keresztül, így kicsi az esélye, hogy racionálisan tudsz viszonyulni más vallásokhoz.

BéLóg 2010.08.26. 15:49:05

A hittel bizonyára nincsen gond, de a Koránnal már rengeteg.
De hát ezen nem vagyunk egy véleményen, ez van.

BéLóg 2010.08.26. 15:54:56

@lesifotos_szh: Természetesen "magatehetetlen" állapotomban, a születésem után.

CSAKHOGY azóta valamelyest megjött az eszem, s ma már teljességgel szabadon választhatok amelyet a muszlimok HALÁLBÜNTETÉS terhe mellett soha többé nem tehetnek meg.

Vagyis én a teljes egyéni szabadság birtokában hiszek, olyan valakiben, aki a gyermeséget kínálja fel a számomra, míg a másik fél kényszerített, megnyomorított szolgák hadát tudja csak maga mögött.

A kettő alapján talán jogosabban állíthatom, hogy RACIONÁLISABBAN viszonyulok más vallásokhoz, mint BÁRMELY muszlim.
süti beállítások módosítása