Ígérem, most utoljára foglalkozunk az argentin meccsel, és holnaptól a görögverés lesz a téma, de ezt azért mégsem lehet szó nélkül hagyni.

"Tökéletesen kielemezte a nigériai védők mozgását egy-egy szögletnél, és megfigyelte, az ötösön belülre sodródnak. Ezért gyakoroltatta azt velünk, hogy Heinze a tizenegyes pontra érkezik. Verón ezért ívelte oda a labdát. Ez a gól Maradona mesterműve volt, a győzelem is egyedül az ő érdeme" - ezt találta mondani a meccs után Demichelis, az argentinok hátvédje.

Nézzük meg alaposan, még egyszer azt a mesterművet.

Húsz másodpercnél a derék BBC-sek jól rá is rajzolják a képernyőre, mit kell figyelni. Az egyik argentin (ha minden igaz, Walter Samuel) konkrét birkózófogással gyűri le Obasit, aki emiatt nem tud kimozdulni a tizenegyespontra üresen érkező, és zavartalanul fejelő Heinzére.

Aha, Maradona kielemezte a nigériaiak mozgását, persze, meg kifigyelte, hogy az ötösön belül maradnak. Most már látjuk, hogy miért maradnak ott, és látja ezt a FIFA is, a goal.com tudósítása szerint a játékvezetői testület elismerte, hogy nem kellett volna megadni a gólt, hanem kifelé szabadrúgás lett volna a helyes döntés, és fel is hívják a bírók figyelmét, hogy az ilyesmikre ezentúl jobban figyeljenek.

A gól persze ettől függetlenül látványos volt, a vereség vereség marad, és el kell ismernünk, az argentin csapat erősebb a nigériainál, jobban is játszott a meccsen, és megérdemelte a győzelmet. És a dagadt hülye kézilabdázó sem hazudtolta meg magát, ugyanolyan ócska csaló most is, mint eddig volt.

333 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://riarianigeria.blog.hu/api/trackback/id/tr822084197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zahor103 2010.06.15. 20:01:22

hú, ez tényleg csúnya volt. az a baj a focival (mint amúgy minden sportággal manapság), hogy rohadtul nem a játék a lényeg, hanem a győzelem - bármi áron... sokkal jobb lenne, ha úgy játszana minden csapat, hogy előtte nem elemzi ki neki ezer elemző, hogy a másik csapatban ki mit hogyan szokott csinálni...
Akkor tényleg tükrözné az eredmény, ki tud jobban focizni.

calciomax 2010.06.15. 20:18:31

Samuel minden meccsen ezt csinálja alapban egy "állat" nem kell ehhez Maradona. Levette idén Drogbát és Messi is.....
Az hogy Maradona neked szimplán egy "ócska csaló " csak arra tudok következtetni, hogy egy elcseszett angol fan vagy, vagy csimplán nem értesz hozzá.....

Kummert Krisztián · facebook.com/bikaspark 2010.06.15. 20:23:28

A sport már csak ilyen... és sztem aki ki tudja használni a bírók hülyeségét, az nem csaló, hanem leleményes ;)

Ez a lehetőség ott volt Nigéria kezében is ugyanebben az időben, csak nekik nem jutott eszükbe, és ne áltassuk magunkat hogy a fene nagy fair play miatt amit a pálya szélén hirdetnek a táblák...

Észjáték lett a foci, nincs ebben semmi undoritó, végre a focistáknak is lesz eszük lassacskán...

Ha sokáig fejlődik a végén kosárlabdának fogják hívni ;)

WEHEHEHEHE

majmune 2010.06.15. 20:36:06

minden sport komplex dolog, ami az élet "játékos" változata: része a küzdelem, a fair play, de éppúgy része a csalás, a korrupció, a dopping, a tisztességtelen viselkedés, ettől sport, és ezért imádja mindenki, a poszt írója is
a többi lila felhő...

harrold (törölt) 2010.06.15. 20:40:42

a jó édes nagynénikéd az ócska csaló, te tofu.

Zéé 2010.06.15. 20:42:35

Minden szöglet vagy szabadrúgás szituációnál lehetne tizenegyest, vagy szabadrúgást kifelé ítélni, ha szigorúan nézzük a szabályokat!

morbiczer 2010.06.15. 20:43:17

Én ezt már akkor sem értettem, hogy miért nem fújta le a bíró.

Szilunet 2010.06.15. 20:49:53

Anno én is haragudtam Maradonára, de be kellett látnom azt tette amit abban a helyzetben bárki meg tett volna. Az hogy a biró megadta az nem az ő hibája. Szóval ez a csalózás szöveg nem állja meg a helyét. Sőt valahol már inkább szánalmas.

zolee65 2010.06.15. 20:52:11

A "dagadt hülye kézilabdázó" és az "ócska csaló" csak téged minősít.

De miért Maradona csalt, amikor a bíró nem fújt le egy szabálytalanságot???

Francois Pignon 2010.06.15. 20:56:39

A hozzászólásokból látszik, miért lehetett ebben az országban Kovács Kálmán és Dombi Tibor a király. És miért büszkélkedhet a tévében egy magyar edző azzal, hogy műesésre tanítja a fiát.

Maradonaval ellentétben persze mi ezzel sem érünk el semmit. Talán ez fájhat, a sarkosan fogalmazó szerző igazsága mellett.

WI 2010.06.15. 21:01:00

Zavart a bejegyzés hangvétele, de a videót visszanézve csak egyetérteni tudok!!!!!!!!!!!!!!!!

sage5 2010.06.15. 21:01:07

Kicsi sok benned az elfojtott harag a cikked alapján, beszélj egy pszichológussal, vagy csak menj ki sétálgatni és nézegesd a fákat.

Argentina a legszebb focit produkálta eddig ezen az amúgy trágyaszar vuvuzelás vb-n.

Sisko86 2010.06.15. 21:01:35

@Francois Pignon: Maradona nem amiatt az egy gólja miatt lett világsztár labdarúgó. Aki ezzel azonosítja, az szimplán hülye. Gondolom Zidane csak fejelgetős állat, Baggio meg egy béna, aki fölérúgott egy tizenegyest, az Aranycsapat meg mindig is szar volt, mert kikapott az esélytelen németektől.

Athos 2010.06.15. 21:02:55

hát aztán a feka srác is nagyon törte magát, hogy kiszabaduljon...

Zebra12 2010.06.15. 21:03:28

Azért az, hogy ki kit fogott számomra kérdéses, mert Samuel (azonkívül, hogy egy nagy állat, de ezért szeretjük :) ) nem egy gólt fejelt az Interben, tehát a védő eldönthette, hogy kit véd le... Ha nem kapaszkodik össze, akkor nem Heinzének, hanem Samuel-nek hívják a gólszerzőt.
Az angol meg remélem gyorsba mennek haza, hogy ne kelljen a rinyákolásukat tovább hallgatni.

bla.bla (törölt) 2010.06.15. 21:07:11

Nem az argentinok hanem a németek játszották a legszebb focit eddig. Azt hiszem ez vitán felül áll...

Janovszki Zsolt 2010.06.15. 21:34:06

Örülök, hogy láthattam Maradonát játszani, remélem edzőként is ugyanolyan sikeres lesz. Ole Ole Ola Argentina.

smartdrive 2010.06.15. 21:37:51

aha

akkor most nézzük csak meg azt a 96-os atlantai gólt, ahol négyen voltatok lesen

ugyhogy kuss van

gyumir 2010.06.15. 21:50:00

aki maradonát egy dagadt csalónak nevezi, az egy szánalmas barom!!!

több tiszteletet a történelem 3. legszebb gólját szerző sportembernek, te segg!!!!

ninimimi 2010.06.15. 21:50:17

" És a dagadt hülye kézilabdázó sem hazudtolta meg magát, ugyanolyan ócska csaló most is, mint eddig volt."

Így igaz!

thehunter28 2010.06.15. 22:03:18

aham, és az arc oda is ért volna 5 méterről...

kaffer 2010.06.15. 22:07:54

A foci sem áll távol tőlem, meg angol fan sem vagyok, de hogy Maradona szar volt, és az is maradt, az tény. Sok meccsét láttam, és nem volt több egy arrogáns, középszerű "sztár"-nál. Isten keze, meg az anyja picsája. Ez az argentin csapat sokkal többre lenne képes nélküle...

vargaricsmond 2010.06.15. 22:10:16

nekem ez azér sok. most feltételezzük hogy tudjuk amit samule vagy maradona GONDOL? igazság nem létezik, tartózkodjatok az ítéletektől és kerüljétek a viszályt

szemtanú 2010.06.15. 22:13:17

Addig, amíg nem csökkentik a csapatok létszámát 10 főre, a mai fizikális felkészültséggel csak a birkózás és csalás marad célravezetőnek, mert egy gyengébb focitudású, de fegyelmezett csapat képes megölni a játékot. És persze két játékvezető kell, mint a kézilabdában.

Super aGyuri 2010.06.15. 22:14:24

@gyumir: Igaz, hogy kézzel pöccintette be azt a gólt, de valóban nagyon szép volt :))

(Tény ami tény, az én fiatalkoromnak Maradona volt a nagy sztárja, neki énekelte Nino d'Angelo a Forza Napolit, de hát ezt a gólt megadni... ó te jó ég........ szabadrúgás kifelé.....)

Super aGyuri 2010.06.15. 22:16:26

@szemtanú: A 16-oson belül csak a kapus tartózkodhat. Ha az ellenfél csatára "áttörte a sáncot", face to face mehet szembe a kapussal.

De a 10 vagy 9 fő/csapat sem rossz ötlet, de majd az olaszok arra is kitalálnak valamit, pl. sorfalat állnak a gólvonalon.

Pistie 2010.06.15. 22:17:36

@szemtanú: itt nem a 2 játékvezető a megoldás, hanem a videóbíró. Már réges régen erről van szó, és akkor nem eshetnének meg olyan csúfságok mint mondjuk ez, vagy ha más nem a tavalyi bl elődöntőben Chelsea-Barca meccsen az a .. 3-6 meg nem adott 11-es (3: ha barca drukker, 6 ha chelsea drukker az illető).

Egyébként Maradonát nem minősíteném, de ez egyértelműen szabálytalan volt. De erre már a közvetítés során is felhívták a figyelmet :)

- Rendi - 2010.06.15. 22:27:16

Ha a védőt senki nem zavarja, akkor sem ért volna oda; az utolsó pillanatban kezd kifelé nézni, addigra fogta fel, hogy nem a tömegbe megy a labda.

A meglátás pedig, hogy a védők az ötösön belülre sodródnak, egész jónak tűnik.

szemtanú 2010.06.15. 22:29:29

@Pistie: A foci mindenki játéka és mindenhol ugyanúgy kell játszani, ezt a FIFA is vallja, jogosan. A videóbírót viszont csak bizonyos (anyagi)szint felett lehet bevezetni. Mindig a bíró dönt és nem a videó. Az állandó videózás egyébként is komolytalanná tenné egy szint után a játékot, mert előbb-utóbb már minden szabálytalanságot megkérdőjelezne a "szenvedő" fél. Szóval ezzel nagyon óvatosan kell bánni.

sir oldman13 2010.06.15. 22:33:27

Azért Maradonának volt más húzása is. Például miatta zárták ki az Argentinokat, vagy mikor a 90-es döntőn a németek ellen kiállították. Nagyon jó játékos lehetett, bár a korom miatt csak a 90-es vb-re emlékszem,(Bár a 86-osról volt egy kabala bábum :D), de a kis argentinnal nagyon elszaladt a ló és nagyon szétcsúszott a végén.
Remélem Messinek helyén marad az esze.

Tothék 2010.06.15. 22:34:09

Szánalmas az a focibarát aki ilyet ír Maradonáról- olyan lehet aki irígy és valószínűleg soha még csak a játszótéri csapatba sem fért be.....

megmondtam?megmondtam 2010.06.15. 22:35:17

"És a dagadt hülye kézilabdázó sem hazudtolta meg magát, ugyanolyan ócska csaló most is, mint eddig volt."

a zsidókurvaanyád, az...

komácska 2010.06.15. 22:36:56

"Most már látjuk, hogy miért maradnak ott, és látja ezt a FIFA is,"
Akkor nézd meg, hogy ki áll a két kapufánál is........

Master Yoda 2010.06.15. 22:39:34

tökre egyetértek a cikkel, Maradonnna nekem sose volt szimpi, egy egoista majom volt mindig is. és ha nem is a kezezése pályája legfontosabb momentuma mindent elmond az esetről, hogy utána azt mondta Isten ökle juttatta a kapuba a labdát. Az pedig vitán felüli, hogy amit a birkozó argentín csinált az egy qrva nagy szabálytalanság a bíró meg vagy vak vagy szimplán nem mer Maradonna csapata ellen ítélni. a magyar meccseken az ilyenekre szokták üvölteni, hogy kukás autót vezess ne meccset

DC42 · http://barcelonaban.blog.hu/ 2010.06.15. 22:39:35

Fájhat nektek, hogy ilyen sötétek vagytok. Nigériai szurkerblogon éltessék Maradonát, aki csoportellenfél?

megmondtam?megmondtam 2010.06.15. 22:40:37

@szemtanú: "Addig, amíg nem csökkentik a csapatok létszámát 10 főre, a mai fizikális felkészültséggel csak a birkózás és csalás marad célravezetőnek, mert egy gyengébb focitudású, de fegyelmezett csapat képes megölni a játékot. "

hol itt a logika? ha kevesebb az ember, akkor jobb fizikumra lesz szükség, mert többet kell majd futni.

mg007 2010.06.15. 22:45:37

Kedves post toló!

A jó kurva anyád :)

check 2010.06.15. 22:46:41

@sir oldman13: Mikor zárták ki az Argentínokat? A 90es döntőn nem őt állították ki, hanem 2 másik argentínt (Monzon és Dezzotti). Szerintem egy kicsit tájékozódj mielőtt butaságokat terjesztesz.
Azoknak, aki pedig lazán lecsalózzák emlékezetükbe idézném, hogy az évszázad egyik legnagyobb labdarúgójáról beszélnek, akinek pályafutása során rengeteg emlékezetes teljesítménye volt. Pl. a kezezős meccsen rúgott egy olyan gólt, amely normál esetben 2-t érne...

szcsongor 2010.06.15. 22:47:41

@kaffer: ja persze, azért ajnározzák a játékosai, mert annyira szar edző Maradona...(lásd a poszt első linkjét)

egyébként meg most látom, hogy hancu a poszt elkövetője, így nagyon nem bántanám (a gurus emlékek ugye... :)), de azért baromi erős a meg nem adott szabálytalanságból levezetni azt, hogy Maradona a csaló... néhány gramm koksszal lefizette a bírót mi?

Neocortex 2010.06.15. 22:47:43

Azért kellett ehhez a gólhoz egy tökéletes szöglet és egy tökéletes fejes is. Szemüveget a bírónak!

o_see_as_i · http://kultblog.hu 2010.06.15. 22:47:46

@sir oldman13: Akadnak azért gondok a memóriáddal a '90-es döntő kapcsán is. Maradonát nem állították ki: www.fifa.com/worldcup/archive/edition=76/results/matches/match=27/report.html :)

megmondtam?megmondtam 2010.06.15. 22:48:21

@Francois Pignon: jaja

dombi, te úristen...tudott egyeneses futni gyorsan, oszt ennyi. focizni nem, de hát nem baj.

a másik a telek manci. ő nagyon taktikusan megvalósította a területet védek, nem embert szisztémát. mindig igyekezett azt a területet védeni, ahol épp nem volt labda/ellenfél. jobbra adták, balra futott...mindig a labdától el...

BGM56 2010.06.15. 22:49:49

Samuel elnézte a műfajt és amerikai futballt játszott.Súlyosan sportszerűtlen volt.Sárga lapot kellett volna neki adni szándékos szabálytalanságért és kifelé szabadrúgást ítélni.
Hülye bíró!
Maradonát,mint játékost hagyjuk,ő az általam látott egyik legjobb labdarúgó volt az utóbbi 44 évben.
Mint edző még nem bizonyított semmit,korai és izléstelen a hozsannázása.

check 2010.06.15. 22:50:14

Egyébként nem értem mit vagytok így kiborulva az eseten (a postolóval az élen). Történt egy szabálytalanság, gól lett, győztes gól, ez eredményt befolyásoló hiba, a sporinak már lefoglalták a repülőjegyet. Ennyi. Nem hiszem, hogy Nigériát kényszerítették arra, hogy 85 percet bekkeljen (egyébként nagyon szürke az a csapat, nyomokban sem emlékeztet az Okocha-féle eresztésre). A figurát meg kitalálhatta akár maga Maradona is (miért ne), megvalósították, így sikerült.

Pistie 2010.06.15. 22:51:31

@szemtanú: Én nem úgy tudom hogy mindenhol alulról fűthető, mm pontosságra vágott tükörsima gyep van. Tehát a körülmények már most sem mindenhol azonosak. Pláne ha mondjuk be lehet fedni a pályát, ne adj isten műfüves a pálya.

A FIFA-tól ez egy kamu szöveg, hogy mindenhol legyenek egyenlőek a körülmények.. Én azt mondom hogy egy bizonyos szint felett kellene csak bevezetni, de legalább az angol, spanyol, német, olasz bajnokságokban. És persze az EL és BL meccseken. És nem arról lenne szó hogy minden csapat annyit kér amennyit akar, hanem mondjuk félidőnként 2 challenge lenne csapatonként. Gyakorlatilag ahol tv közvetítést lehet csinálni ott a videóbíró az már semmi újdonságot nem jelent, csak +1 ember. De ha úgyis a bl meg el meccsekre 5 bírókat küldenek, ennyi beleférne.

megmondtam?megmondtam 2010.06.15. 22:52:11

@check: az a 2 gól a világ 2 legszebb gólja.

a kezezős a maga módján kurva szép :) a legszebb, legpimaszabb szabálytalan gól.

a másik meg a nagy többség szerint a VB-k legszebb gólja, meg valaha lőtt legszebb gól. (sok szavazáson és szubjektív listán is első)

lealázta az angolokat így is, úgy is.
ezért is ő az Isten.

budaijegesmedve 2010.06.15. 22:53:38

Elképesztő a hangnem amit itt szerző, meg egyes kommentelők megengednek maguknak, itt senki nem moderál???
Maradona egyébként "isteni" játékos volt, edzőként azonban még szinte semmit nem bizonyított, és egy pojácaként viselkedik, de várjuk ki a végét..

gay_hancu 2010.06.15. 22:54:18

"És a dagadt hülye kézilabdázó sem hazudtolta meg magát, ugyanolyan ócska csaló most is, mint eddig volt."

Te utolsó roh@dt p@raszt...sose regisztráltam ilyen fér..g oldalra, de csak most, csak miattad megtettem.
Kinek képzeled magad? Gondolom te egy szikár csupa izom, szentlelkű egyetemista vagy ugye? lóf@szt !
Egy zsírcig@ny vagy aki a monitor előtt éli szánalmas kocka életét (igazi bőrfocit csak nagyapád látott a családban), és ráadásul négernek képzeled magad (ha esetleg az lennél akkor nem szóltam, nincs és nem is volt soha velük bajom). Maradj meg a sz@ros csapatodnál, ócsárold édes@nyádat, meg apucikádat, hogy nem kisszéket csináltak helyetted.
Komolyan mondom, józan ésszel fel nem lehet fogni, hogy jöhet ilyen aljas, undorító sz@rkupac ki a pofádon. Tehet róla bárki is , hogy nem lett lefújva ? Nem. Utólag jöttek rá a bírók ? Sajnálom.
Maradóna ócska csaló ? Miért is ? Mi köze volt az esethez ? Bement és győzködte a bírót, hogy ne fújd már le légy szíves , megveszlek kilóra ? Öcsém te valami más adást néztél...
De ha ennyire felbasztad magad az eseten, miért nem a bírókat szapulod ? Jahhh, hogy könnyebb Maradónát? Bocs, nem szóltam...de azért tényleg lehettél volna kisszék, ráraknálak egy tábortűzre

Jah csak hogy elkerüljük a félreértést, hogy ki a dagadt, rakj már fel magadról egy képet, tuti 3x nagyobb zsírdisznó vagy mint megboldogult big punusher.

Nem én vagyok, hanem én 2010.06.15. 22:54:50

Szerintem az a szabalytalan, amit megitelnek szabalytalansagnak!
A szoglet tudatos volt, nem ketseges: a meccs elejen esett a gol, rogton kiprobaltak valamit, nem csak ugy ad hoc bekuldtek egy szogletet. Szoval ezert kell elemezni es felkeszulni az ellenfelbol, ettol taktika es eszjatek ez a sport, es ezert jo!
Mert Maradona igenis kielemezte ezt. Nezzetek meg, hogy 5 vedo igenis az 5-oson belul marad 3 argentinnal, mert erofolenyt akartak kialakitani. Ha Samuel is bement volna az 5-oson belulre, akkor valoszinuleg a vedoje is vele ment volna.
Egyebekben a ladba nagyon gyorsan erkezett kozepre, az osszekapaszkodas kozepen minimalis ideig tartott, egyaltalan nem volt durva, teruletszerzesre iranyult a nigeria reszerol es teruletmegtartasra az argentin reszerol, egyenlo felek feszultek egymasnak, sem lokes, sem lerantas, sem utes nem tortent. Ez minden szogletnel megtortenik! Az a szabalytalansag, amirol a biro elhiszi, hogy az. Nem azt mondom, hogy szimulalni vagy muesni kell, hanem azt, hogy mutatni kell a biro fele (persze nem ugy, hogy ot figyeled), hogy te kuzdesz, hogy te akartad jobban azt a poziciot es ebben csak az ellenfel allithatott meg szabalytalanul. Ehhez kell rutin is. A nigeriai srac nem mutatta ezt.
Amugy a vedo nem valoszinu, hogy odaert volna a gyors labdara, mert csak azutan indult el, hogy a szogletet beadtak. Heinze viszont joval elobb, mert tudta, hogy mi kovetkezik. Tudta, hogy neki oda kell ernie, o messzirol indult es joval elobb, mint a szogletet elrugtak, de majdnem lemaradt a lovesrol, ezert is olyan latvanyos a fejes.
Inkabb azon kellene elgondolkozni annak aki azt mondja, hogy ez szabalytalan, aki nem latja a nigeriaiak vedekezeseben a hibat. Heinze szinte a stadionon kivulrol indult, es senki nem futott vele. Az hogy a 16-os vonalanal boklaszo 2 nigeriai miert nem figyelt Heinzere, hogy ok miert nem indultak el a labdara, hogy egyaltalan akkora ures hely keletkezhetett a 16-oson belul mind a nigeriai vedelem hibaja.
A helyzet sokkal inkabb golt erdemelt, mint kifele szabadot.
Es en, aki a tamado focit tamogatom, azt mondom, hogy ez egy gyonyoru gol. Aki fanyalog, az meg alljon be vedekezni, aztan essen ki minel elobb!

komácska 2010.06.15. 22:56:07

@sir oldman13:
Mééééé, mikor zárták ki Maradona miatt az Argentinokat a vb-ről????????

Beyonder 2010.06.15. 22:58:34

"dagadt hülye kézilabdázó"

Helyesen: dagadt kokainista kommunista kézilabdázó :)

Így alliterál is.

megmondtam?megmondtam 2010.06.15. 22:59:44

@Master Yoda: "mindent elmond az esetről, hogy utána azt mondta Isten ökle juttatta a kapuba a labdát."

te kis köcsög komplexusos kóbi, teeee
ha legalább kell vmi a metszett pöcsöd kirázáshoz, legalább vmi hitelest válassz, mert ez nem így történt.

"un poco con la cabeza de Maradona y otro poco con la mano de Dios"

enzof76 2010.06.15. 23:00:20

"És a dagadt hülye kézilabdázó sem hazudtolta meg magát, ugyanolyan ócska csaló most is, mint eddig volt." Én megértem, hogy ez egy vélemény és pont ezért szubjektív de azért ezt ne höö..! Azt gondolom, hogy a vb. egyik legszebb gólja lehet!

megmondtam?megmondtam 2010.06.15. 23:00:46

@Beyonder:
"kokainista kommunista kézilabdázó"

3x-os k-val :)

mint a köcsög komplexusos kóbi

Neocortex 2010.06.15. 23:02:40

@miklos.rabai: A probléma csak az, hogy Samuel valószínűleg a terv szerves részeként tette amit tett és anélkül nem működött volna az egész. Szóval Maradona azt is megtervezte, hogy szabálytalan módon kell visszatartani Obasit, hogy Heinze tisztán fejelhessen. Ez a gól nem pusztán az elemzés és a támadó foci érdeme, hanem a jó előre megtervezett tudatos és meglehetősen brutális szabálytalanságé is.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.06.15. 23:04:46

Gondolom, mikor bemutatták a Napoliban és a kezdőkörből felrúgta a labdát magasba majd félfordulattal belőtte a kapuba, akkor is csalt...

A szerző, egy igazi gyökér. Azt kell mondjam, nagyobb gyökér mint Maradona, mert ő legalább letett vm.-t az asztalra...

A postíró a tipikus dilettáns...:

"Jó beszóltam a TV előtt, meg mertem csinááálni..."

Beyonder 2010.06.15. 23:12:13

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": milyen érzés, hogy vicces álliberálisként (= radikál jobbosként) egy drogos kommunistát védesz?

Nem én vagyok, hanem én 2010.06.15. 23:15:45

@Neocortex:
Igen, tudatosan mozdul ra a nigeriaira, de nem brutalis a tett, mondom csak annyi tortent, hogy 2 test egymasnak feszult, ez viszont megengedett. Ha brutalis lett volna, akkor a biro, vagy a partjelzo elhitte volna, hogy szabalytalan. Annyi tortent, hogy az argentin sikeresen megtartotta a teruletet. Ez csapatsport. Az argentin csapat hozta ossze a golt. Hol volt a nigeriai csapat?

ehja 2010.06.15. 23:16:54

1. Úgy látszik Maradona csak szabálytalan gólokhoz ért.
2. Ez nagyon szép szabályos megoldás lett volna ameikai fociban.
3. Az amerikai fociban VAN videóbíró.

atiz 2010.06.15. 23:17:00

@miklos.rabai: elegge elszabadultak az indulatok, jo volt valakitol egy intelligens hozzaszolast olvasni.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.06.15. 23:18:34

@Beyonder: Olyan, hogy te egy szerencsétlen fasz vagy, mivel ennek a dolognak semmi köze a politikához. Csak az ilyen szánalmas csírák ítélkeznek aszerint, hogy valaki drogozott, vagy kommunista volt, akkor az nem volt jó focista.

Egyébként, ha már itt tartunk, ha ismernéd Argentína és úgy en bloc Dél-Amerika történelmét, ahogy a kedves demokrata és kapitalista amcsi barátaid, hogyan csinálták ki, ezeket a jól működő országokat, akkor talán megértenéd, miért is olyan erős arrafele a balos irányzat...

Persze, ehhez te hülye vagy.

pipi_NL 2010.06.15. 23:21:36

Most nem értem, mit hápogtok. A sport a leleményességről is szól. A bíró megette, a gól érvényes.

És ha Samuel a terv részeként tette amit tett? Annál nagyobbat nő a szememben ez a furmányosság. A nigériaiak ugyanúgy kitalálhattak volna valamit.

Tény, hogy a szabályok alapján nem kellett volna megadni. Ám nem véletlenül tanította nekem a Mester (aki sajnos már nem lehet közöttünk), hogy az számít pontnak, amit a bíró megad.

Véraláfutás2 2010.06.15. 23:22:48

@szemtanú: Erre jó példa neked az NFL, ott jól működik és jó a szabálya is.

Sisko86 2010.06.15. 23:24:07

Ja egyébként a meccsen Nigéria 8, Argentína 7 szabálytalanságot követett el. Adjuk hozzá ezt is. Tehát Nigéria ugyanolyan csaló, mint az argentínok, fúúúúúúúúúúúj!
Legalábbis ha egy szabálytalanságból azt vezeted le, hogy ez csalás, akkor az összes szabálytalanság csalás.

www.youtube.com/watch?v=W59OBUlZ4so&feature=related

A videón jól látható, ahogy Maradona fantasztikusan cselez és hatalmas gólokat lő, a büdös csaló!

wartaz 2010.06.15. 23:24:20

@miklos.rabai: sajnálom, nem értek veled egyet, nem csak az a szabálytalanság, amit megítélnek szabálytalanságnak. Ilyen erővel csak az a bűncselekmény, amiért le is fülelnek és el is ítélnek. Ez nincs így, bűncselekmény az, amit a Btk. annak minősít, függetlenül attól, hogy megkapod-e érted a büntetésedet. Ugyanez a helyzet a szabálytalansággal is, ha egy játékos pld. felrúg egy másikat, szabálytalan, akkor is, ha a bíró lefújja, akkor is, ha nem.

Másrészt : nagyon jó fejek vagytok. A posztírót itt fikázzátok a véleménye és az leírásának stílusa miatt. A ti stílusotok pedig ez :

gyumir : "aki maradonát egy dagadt csalónak nevezi, az egy szánalmas barom!!!"

megmondtam?megmondtam : "a zsidókurvaanyád, az... "

meg a többi széplelkű.

Mindezt azért, mert nem egyezik a véleményetek és kifogásoljátok a stílust. Gratulálok.

Ezek után nem is vitatkozom veletek, bár nem is kértétek.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.06.15. 23:24:58

@megmondtam?megmondtam: Ne is törődj vele, kamanista, meg drogos és az egész videó egy nagy csalás...

Megmondták itt a hozzáértők...

gay_hancu 2010.06.15. 23:30:17

@megmondtam?megmondtam:
Köszi a videót !
www.youtube.com/watch?v=TClYDs3yG74

Kedves Hancu linkelj már ilyeneket vagy hasonló szintűeket a mostani Nigériai csapatról, vagy az edzőjükről , vagy a meccs bírójáról (mert a te gondolatmenetedet egyelőre még nem értem). Ahogy sziporkázóan váltasz tért/időt/sportágakat/személyeket.
Nem szeretek olyan hangnemben írni ahogy a postíró tette, de szerintem aki ilyen alpári szavakra higgadtan reagál az robot.

enzof76 2010.06.15. 23:31:13

megmondtam?megmondtam! Köszi !A dagadt hülye kézilabdázó és ócska csalótól nem is oan rosz hö..! ;)

serhiy 2010.06.15. 23:33:48

Ha egyszer Maradona tényleg akkora zseni, mint mondjátok, akkor pláne mi szüksége öklözős gólokra? Pont az a bizonyos "világlegszebbgólja", amit ugyanazon a meccsen lőtt, az bizonyítja, hogy menne anélkül is, de neeem, neki mindig kell valami pofátlanságot csinálnia. Na EZÉRT lehet csalónak nevezni.

Amúgy meg az jön az olyan szövegekkel, hogy "szabálytalanság az, amit a bíró befúj", aki tudja, hogy vaj van a füle mögött.

A mostani nigériás eset: "területet véd", "a két test egymásnak feszül"... az argentin két karja meg az afrikai köré feszül. Ez inkább adjkirálykatonát, mint foci, bármit megtesz, csak ne menjen el mellette a feka védő. Ja, és ha azt mondjátok, hogy amúgy se ért volna oda a védő a Heinze-hez - akkor meg minek kell visszatartani eleve? :D

serhiy 2010.06.15. 23:35:43

+1: akik videókat linkelgetnek Maradona zsenialitásáról, azok ezt vajon azért teszik, hogy legitimizálják a csalást, mondván, hogy aki így tud bánni a labdával, annak mindent szabad?

hancu 2010.06.15. 23:36:09

Kedves gyerekek,

Maradona istenáldotta tehetség volt, és a XX. század egyik legnagyobb focistája. És emellett egy idióta, és egy ócska csaló. Igazán sajnálom, de a kettő nem zárja ki egymást, és az első nem ad felmentést a második alól.

Aztán csak óvatosan a nagy indulattal, szomorú lennék, ha miattam kapna valaki gyomorfekélyt. :)

Nem én vagyok, hanem én 2010.06.15. 23:37:10

@atiz:
Kosz, de csak azt irtam le, amit lattam... :)

@Neocortex:
Egyebkent ha lefujta volna a biro, akkor meg megvontam volna a vallam, hogy szabalytalansag. Van olyan, hogy lefujnak egy ilyet. Es van, hogy nem. Ki igy, ki ugy iteli meg a durvasagot.
Amugy meg ha lett volna videobiro, akkor a nigeriaiak lehet erre nem is kertek volna. Mert miert is? Beneztek egy szogletet. Nem kicsit. Nagyon.

Amugy meg, a fociban mindig is benne lenne a hiba, hiaba alkalmaznanak videobirot. Pl: eleg arra gondolni, hogy ha lesen megallitanak egy jatekost, de kiderul, hogy nem volt les, akkor hogy kapna elegtetelt a hibat elszenvedo csapat? Visszaallitanak a helyzetet a felvetel alapjan?... :)
Amerikai fociban van ertelme, mert minden jatek 5-10 masodpercig tart, azt aztan lehet ellemezni. Es ott van is tetje, mert ha nincs igaza a challenget alkalmazo csapatnak, akkor elbuknak egy idokerest. Itt mi lenne a tetje? Elvesztenek egy cseret?... :)
Meg ott egy konkret dolgot kell elemezni, pl: leert-e a terd, vagy nem... ami mindig objektiv... Ez a fenti eset viszont szubjektiv: tul durva vagy eppen hataron belul van meg. De mi a hatar?
Szoval fociban csak ott lenne ertelme alkalmazni videobirot, amikor nem fujnak be egy kezezest, golvonalon belul pattant le, vagy kivul, 11-es vagy nem, vagyis fujt a biro, de nem tudja megitelni, hogy 16-oson belul vagy kivul tortent, vagy nem tudja eldonteni, hogy felrugtak vagy mueses volt... stb...

Szoval nagyon ki kellene dolgozni a dolgot, mert meg is olhetik vele a focit...

Sisko86 2010.06.15. 23:40:41

@serhiy: Ezek szerint bármely focista, aki elkövet egy szabálytalanságot (igen, szabálytalan gól volt, le kellett volna fújni, sárgát adni és kifelé szabadrúgást ítélni) az rögtön csaló lesz? Mert akkor a fociban csak csalók vannak. Ne is nézzétek.

pipi_NL 2010.06.15. 23:41:38

@hancu: csak azért írod, hogy 'ócska csaló', mert neked eszedbe nem jutna ilyen találékony módon kitalálni egy taktikát. Nem érted, hogy ez a játék része? Nem szétrúgta az agyát, hanem lefogta, hogy ne tudjon kifutni! Úgy tűnik, te még soha nem fociztál komolyabban. Hasonló szituáció (értsd: másik akadályozása a mozgásban) minden második szögletnél megesik. Néha meglátja a bíró, néha nem, néha szemet húny felette.

check 2010.06.15. 23:44:36

@hancu: Megnyugtatlak én nem kapok, de neked permanens pszichiátriai kezelésre volna szükséged (a sok követőddel együtt)

Nem én vagyok, hanem én 2010.06.15. 23:51:01

@wartaz:
Ez jo kritika, de azt kell, hogy mondjam az aki elszenved egy buncselekmenyt vagy egy szabalytalansagot, attol meg nem kap elegtetelt, ha senki sincs megbuntetve erte. Vagyis a rendszer ezek szerint nem tokeletes. Mert mast mutat az elmelet es mast a gyakorlat. Vagyis miert tekintheto mindenki artatlannak addig, amig be nem bizonyosodik rola, hogy bunos? Bar nem akarok jogi vitaba szallni, mert nem az asztalom, de en inkabb azt mondanam, hogy a tett, ami megtortenik az a bun, es buncselekmennye csak azutan valik, ha arc is kotheto hozza.
A fociban ugyanez maximum csak szabalyszeges lehetne, de amint szol a sip, akkor mar szabalytalansag. Ha nem szol a sip akkor viszont csak elmeleti szabalytalansag, ami a biro szerint tiszta jatek...

9b29w4 2010.06.15. 23:54:07

Maradona egy zseni, Messi pedig egy isten. Argentína pedig világbajnok lesz.

Sheriff az égből 2010.06.15. 23:55:28

16-oson belul nemszabad a jatekosoknak szeretniuk egymast?

Zebra12 2010.06.15. 23:58:15

hancu: a post zseniális, remek hangulatot csinált. Nem tudom, hogy valójóban Nig(g)éria drukker vagy-e, vagy csak a post kedvéért kamuzol. De minden rendes szurkolónak így kell vélekednie erről a helyzetről.

A lökdösődésről: lehet itt mindenfélét magyarázni, de ha ez szabálytalan volt, akkor minden szöglet kifele szabaddal érne véget. Mindenhol iszonyat lökdösődés van belül, meg fogás. Aki ezt nem bírja nézzen röplabdát, ott esély sincs erre.

Az egész egy marha nagy hisztéria Maradona körül, aki ugyanolyan megosztó személyiség, mint maga a post, de szerintem több fifa fők*csögnek lépett rá a tyúkszemére, ezért veszik elő az ilyen eseteket.

Callie-comment 2010.06.16. 00:06:37

Fikablog, hülyeséggel.

szevabá 2010.06.16. 00:08:19

Szánalmas ahogy itt próbálnak kimagyarázni egy szabálytalanságot és egy régi csalást. Maradonáról annyit : kb akkora volt sportolónak mint a nép Bucija bemondónak.bocsánet - szinésznek.

Nem én vagyok, hanem én 2010.06.16. 00:11:52

@serhiy:
Megneztem, nincs vaj a fulem mogott. Meg reggelire margarint ettem... :)
Elmondtam, szerintem ezt a golt egy jol mukodo, tamadoszellemu csapatjatek hozta ossze, szemben egy ehhez asszisztalo, gondolati szinten meg az oltozoben levo masik csapattal.
En a tamado focit szeretem. A totalis attakot. Amikor nem mericskelnek, hogy ha megsporolom ezt a 2 lepest, akkor a negyeddontoben jobb ellenfelet kapok. Ha egy meccset nezunk, akkor ehhez a felfogashoz mindket csapat jateka szuksegeltetik, akkor lesz a meccs kivallo! Hol van mar a 2000-es EB? Eppen ezert volt kulcsmeccs a 2008-as EB-n a spanyol-olasz meccs, az olaszoknak majdnem sikerult mindent elrontani... :)
Szoval, ebbe a felfogasba a fenti jelenet tokeletesen belefer.
Ezert sokaig akarom latni az ilyen tipusu foci kepviseloit. Eddig sajnos keves csapat jatszott igy: nemetek, argentinok, brazilok, ghana es igen nigeria is (pont ezert volt jo a meccs), de az angolok, del-afrikaiak, mexikoiak is inkabb tamado szellemben nyomtak, viszont ma kisse csalodas volt a portugal-elefania meccs, mert egymasnak kellett volna esniuk, vagy a holland-dan detto, az olaszoktol nem vartam mast... De remeljuk, hogy holnap megmutatjak a spanyolok, hogyan is kell szepen jatszani...
Mert a csoportmeccsek kozott van tobbnyire valahol a VB legizgalmasabb meccse, es nem a vegso top 4 jatszotta altalaban...

enzof76 2010.06.16. 00:23:45

@hancu: Mint embert és sem kedvelem de mint zseniális tehetséget elismerem! Ezek a szar blogok hatalmat adnak az emberek kezébe mint ahogy nálad is megtörtént! Gyomorfekély?:) Ennyire fontos ember azért nem vagy!;) Könnyen lehet pálcát törni vki felett de ki is vagy te, hogy ezt megtedd arrogáns hangnemben?! Nem akarlak bántani de mielött hüleségeket írnál egyeztes az ügynököddel, hö..!;)

CTamás · http://www.joegeszseget.hu/ 2010.06.16. 00:25:55

Azon gondolkodtam, hogy mi lenne, ha az lenne a cél, hogy 6 gólig el kell jutni. A grundon mi is így játszottunk. Tehát aki nyer, az támadjon. Kár, hogy nagyba ez nem fog átmenni...

wartaz 2010.06.16. 00:26:29

@miklos.rabai: abban, amit most leírtál száz százalékig egyetértünk, én sem mondtam mást. Ahogy az eredményt sem fogják 0:0-ra változtatni, mert valaki visszanézte videón. És ez így is van jól, mert :

1. Megölnék vele a focit.
2. Jelen esetben onnan kellene újrajátszani a meccset, hiszen abból a kifelé történő szabadrúgásból lehet, hogy Nigéria előreívelt és gólt lőtt volna, akkor pedig...

Ez őrület lenne. A fociban abban a pillanatban dől el és a bíró dönti el, hogy jelen esetben gól vagy szabadrúgás kifelé. A bíró úgy döntött, hogy gól... ennyi, Argentína győzött.

Csupán felhívtam a figyelmedet, hogy egy szabály megszegésének ténye nem attól függ, hogy rájönnek-e, hogy te voltál illetve észreveszik-e. Az ártatlanság vélelme megint más dolog, a bűncselekmény bekövetkezik függetlenül attól, hogy sikerül-e rábizonyítani a bűnösre. Viszont ártatlannak kell tekinteni mindenkit, amíg nem bizonyosodik be a bűnössége. És ez nagyon helyes, képzeld el a fordítottját. Ja, és én sem vagyok jogász. Meg tulajdonképpen egyet is értünk... :)

chop 2010.06.16. 00:30:17

www.youtube.com/watch?v=U6JN1AvxcSE

7:39-nél teljesen jól látszik, hogy tényleg 4-en voltak lesen.

Szóval csitt, ez visszajárt.

bütyök 2010.06.16. 00:32:07

mivan be vagytok kokszolva ? muhhahahahha

Hopppppá 2010.06.16. 00:33:24

Maradona szar? Nem vagytok ti magatoknál. Az angoloknak rúgott második gólja egymaga szenzációs. Szeretnétek ti álmotokban legalább így focizni. Szánalmas ez a sok megmondom a tutit okostojás.

Shark06 2010.06.16. 00:39:25

Nem szoktam kommentelni, most azonban nem birtam ki.
Az argentinok egy aljas, utolso cigany banda tele fereg csalokkal es szineszekkel.

1. Simeone fereg fetrengese, amikor Beckham '98-ban picit hozzaert a foldon fekve, amiert kiallitottak. you tube-on barhol.

2. Messi szartakony kocsog szinjateka (2006 februar) Chelsea-Barcelona BL meccsen Del Horno vetlen szerelese utan, termeszetesen ismet piros lap.
www.youtube.com/watch?v=0QfSNFsY18w
2:14-nel es 2:27-nel is jol lathato, hogy a szaros kis buzi ranez a birora, hogy jon -e, mielott nekiall fetrengeni, ahogyan a 3 filleres kurva anyja szokott argentina poros sikatoraiban.
3. Maradona kezes golja '86-os vb. szerintem nem kell bemutatni senkinek. itt a fetrenges elmaradt. szimpla csalo geci.

Ezek a peldak 10 mp alatt jutottak eszembe es nem hiszen, hogy nem lenne meg masik 100 eset.

Meg mielott beindulna a reszrehajlas kerdese, igen die hard angol fan vagyok, de sajnos se fetrengos, se szineszkedos, se csalos tortenet nem jut eszembe az angol focitortenelem elmult kb. 20 evebol. hmmm, ez hogy lehet?? Ugy, hogy vannak meg tisztes nemzetek, akik fair eszkozokkel probalnak nyerni! Talan egyszer sikerul is... 2010 julius 11!? Amen!

Yeeger 2010.06.16. 00:42:06

Hát úgy látszik senki se tökéletes.
Az argentinok gyakoroltak vmit és később azt gondolták csak ezért lett gól. Samuel gyerek agresszíven játszik. A bíró nem fújta le az agresszív/szabálytalan játékot. A blogot író meg még életében nem beszélgetett bíróval.

Számomra elég tanulságos volt, amikor a saját kosár meccsünk után a kocsmában egy asztalhoz ültünk a bíró sporttárssal. A csapat kapitányunk, akinek már majdnem bíró is volt, fenn hangon elkezdett vitatkozni a bíróval, hogy miért nem fújt be egy csomó helyzetet, amikor is az közölte, hogy a 9 nekünk nem befújt helyzet nagyjából arányba áll a 10 ellenfélnek nem befújt helyzettel.
Tudta, hogy tévedett és még számolta is. :D

Szóval a bíró a pálya része, olyan mint a kapufa. Lehet szidni, hogy miért nem arra hajlik, vagy pattan róla a labda, de attól még nem változik az adott meccsen sok minden.
Majd a szabályok és a bírói képzés finomít rajta, de teljesen soha nem fog eltűnni.

Ui: A másik ember tisztelete meg azért számomra elvárás író embertől. Ha még nem is újság csak blog író...

fraki 2010.06.16. 00:42:07

Érdekes a cikk, rávilágít egy részletére ennek a gólnak, de emellett újra szépen bemutatja azt is, hogy ez a gól tényleg vitán felül zseniális volt. A szabálytalanság valóban megvolt, de alig von le a gól értékéből.

Ha igaz, hogy ezt Maradona tudatosan a nigériai szögletvédekezés tanulmányozása után gyakoroltatta, akkor ez egy brilliáns edzői teljesítmény (is) volt.

Érdekes, a szabálytalanságot én is belátom, de talán ez az első olyan taktikai szabálytalanság, amire azt mondom, hogy a sport szellemébe belefér. Annyira határeset, és annyira nem tudjuk, hogy a védőn múlt-e volna bármi is.

fraki 2010.06.16. 00:46:53

@Yeeger: Azért ahhoz nem kell személyesen bírókkal beszélni, hogy lássuk, némely ítéletük (vagy az ítélet elmaradása) kompenzáló szándékú.

Aqvasky 2010.06.16. 00:49:49

Finom és nőies leszek: lennél ilyen kézilabdázó a magyar válogatottban te ócska faszkalap, ahelyett, hogy úgy csinálsz mintha értenél az újságíráshoz, na meg a focihoz...

ladislaus 2010.06.16. 01:01:40

birkozó mozdulat? mi van? mi fáj fifának? vuvuzával törödjenek...

Miskaa 2010.06.16. 01:02:00

Teniszben is bevezették a sasszemet. Itt is simán vissza lehetne nézni, és nem utólag elismerni, hogy hibáztak.

shadow writer 2010.06.16. 01:04:22

Kérdésem a következő: ha Obasinak Samuel volt az embere, akkor miért és hogyan is kellett volna kilépnie, pontosabban kirepülnie Heinzére jó 6-7 méter távolságból?

bigchiefstone 2010.06.16. 01:09:52

@Aqvasky: Csatlakozom, magam is valami hasonlót kívántam írni miután elolvastam a "cikket", de mikor legörgettem megláttam a posztodat. Nincs mit hozzáfűznöm, leírtad a véleményem.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.06.16. 01:14:21

2006ban a döntőben cannavaro kb az 5. percben a kezdőkörben vállal henry mellkasának rontott, amitől az gyak. összeesett. ez megadta a döntő alaphangját.
mikor ezt kifogásoltam, egy olaszfan azt mondta - az olaszok mindent tudnak a fociról. nos maradona is.
ha ez valakinek nem tetszik, az menjen a grundra focit nézni. sajnos. ez van. a modern euro-atlanti kultúra - benne sport is - csak egy összhazugság. nézz magadba; mindenben az ideálokra hivatkozik és mindent csalárd módon teljesít.

hajdu_szarka 2010.06.16. 01:19:49

látom a csalás a hajdani rabszolgatartásból meggazdagodott lófejű angolok vérében van
egy fél másodperces jelenetet 5 másodpercnyire lelassítani és ezzel etetni az agyatlan barmokat...

hajdu_szarka 2010.06.16. 01:24:49

"látja ezt a FIFA is, a goal.com tudósítása szerint a játékvezetői testület elismerte"

menjen a picsába, aki ilyen a mari néni hallotta a rendelőben, hogy a bori mondta típusú hazugságból ilyen sületlen mondathalmazt csinál, aztán benyalja magát vele a zindexre

Rántott máj (törölt) 2010.06.16. 01:24:51

1. Puskas is utott kezzel golt valogatott meccsen, sem o, sem a korabeli tudositok nem tagadtak. O is dagadt volt es ballabas, akar rola is szolhatna a poszt.
2. Remelem, Scholest is lemocskoscsalozta a kedves szerzo, mikor tavalyelott kezzel utott golt a szuperkupa-dontoben a Zenit ellen. Vagy angoloknak szabad?

Rántott máj (törölt) 2010.06.16. 01:27:05

@kaffer: A foci nem all tavol toled, csak ugy tunik, vagy vak, vagy hulye vagy hozza, ha szerinted Maradona kozepszeru volt :)

Rántott máj (törölt) 2010.06.16. 01:32:47

@sir oldman13:
1. Maradona miatt soha nem zartak ki az Argentinokat sehonna. A 94-es VB-n, miutan a gorogok elleni meccs utan ephedrint talaltak a vizeleteben, eltiltottak (a meccs eredmenyet nem semmisitettek meg), es valoszinuleg emiatt esett annyira szet az argentin csapat, hogy elobb kikapott a bolgaroktol az utolso csoportmeccsen, majd a romanoktol a nyolcaddontoben.
2. A kilencvenes VB dontojeben a nemetek ellen ket argentint allitottak ki, Pedro Monzont es Gustavo Dezottit. Maradona vegigjatszotta a meccset.

enzof76 2010.06.16. 01:46:59

@Shark06: Fizetett szolga, vagy maga az úr!:) Ha így ha úgy de egy barom vagy, ahogy B. Zsolti mondaná!;)

enzof76 2010.06.16. 02:01:22

@hancu: Jut eszembe! Kedves gyerekek!?????? Ez mi?? Te kis pöcs nem tom az éveid számát de nem hinném, hogy idősebb lennél! De ha mégis próbálj meg alázattal hozzászólni! Értve vagyok?! Ezt a cikket amit ide hánytál nyomtasd, ki és mutasd meg anyukádnak! Ha esetleg anyukád lehányna vagy leköpne ne csodálkozz!;)

Rántott máj (törölt) 2010.06.16. 02:04:58

@Shark06: "de sajnos se fetrengos, se szineszkedos, se csalos tortenet nem jut eszembe az angol focitortenelem elmult kb. 20 evebol"
Gondolom, ezt azert csinalta Scholes, mert mar elfaradt es ki akarta allittatni magat: www.youtube.com/watch?v=vB2h1ynKLII
Rio Ferdinand is normalis es sportszeru:
www.youtube.com/watch?v=zmG0Ih0EPeQ&feature=related
A Simeone-Bekcham eset kapcsan meg angol ujsagirok neveztek Beckhamet hulyegyereknek. A rugas megtortent, Simeone azt tette, amit barmelyik focista tenne (ha hiszed, ha nem, egy angol is), felhivta ra a biro figyelmet.
Amugy Messi ahhoz kepest, amit minden meccsen kap, nagyon keveset esik, altalaban, amig tud, megprobal tovabbmenni. Egyszer megneznem, te mit csinalnal, ha egy ekkora barom, mint Del Horno igy beled szallna lenduletbol paros labbal. Gondolom, futnal tovabb.
A Simeone-eset kapcsan nem argentin, hanem angol ujsagok irtak Bekchamrol, hogy "hulyegyerek", mert igenis megrugta a masikat. Ilyen esetben egy angol is elfekszik, hogy a biro eszrevegye, hiaba is hazudod az ellenkezojet.

stratez 2010.06.16. 02:20:34

Undorító egy fasz ez a Maradona, már játékosként is az volt, de edzőként kimondottan gyomorforgató...

Ej,ha én is... 2010.06.16. 02:33:12

Maradona nélkül 86-ban az Argentinok a legjobb négy közé sem kerülnek be. Szinte egyedül vitte a hátán az egész csapatot. Puskás után a legtehetségesebb labdarúgó. Az "senkinek" sem jó ha egyetlenegy játékos eldönt egy vb-t. Mi lesz akkor a "nagy nemzetekkel",sportszergyártókkal,játékos ügynökökkel,stb., ha nem azok közül kerül ki a győztes akit ők előre kiszámoltak. Jobb lesz ha belevisszük ezt a kis jóakaratú embert a drogozásba minél előbb.
Videóbíró? Na az kéne még csak! Akkor hogy fogunk csalni? Meg amerikai, játékos-statisztikai rendszer, megszerzett-eladott labdák,beadások,pontrúgások,stb. száma?!
Akkor nem dől majd a pénz a közepes tehetségű, de mindenre hajlandó celeb-játékosaink után!
No! Szóval ki a csaló gazember?!
Egyébként a videón tisztán látszik a játékos csak akkor kezdi el a beadást miután a középső támadó jelez neki,ezután azonnal lefogja a védőt. Maradona az ellenfél mozgását látta jól, de a pályán nem ő van. Az eset a foci zavaros helyzetét kihasználó maximum játékos csibészség.

Shark06 2010.06.16. 02:41:07

@piro:
Piro, te ertelmesnek tunsz, igy megproballak meggyozni.

1. Scholes keze teljesen nyujtva 1 meterrel a feje felett van es nem unnepel, mikor a haloba megy a labda. Tehat almaban sem gondolja, hogy a biro meg fogja adni. Egszeru mentalis blokk tortenhetett.

2. Rio: ideges volt, de nem csalo.

3. Messi: a Del Horno sutan elrug a labda felett es beesik ala, a kontakt minimalis volt. rooney is rengeteget kap de sosem fetreng.

4. Beckham: valoban megrugta, de, ha Simeone nem szineszkedik, akkor csak sarga es marad egy izgalmas meccs.

Szoval se fetrenges, se szineszkedes, se csalas. Bocs, de en igy latom.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.06.16. 04:27:48

2@szemtanú:
"Az állandó videózás egyébként is komolytalanná tenné egy szint után a játékot, mert előbb-utóbb már minden szabálytalanságot megkérdőjelezne a "szenvedő" fél. Szóval ezzel nagyon óvatosan kell bánni."

Az amerikai rögbiben ezt úgy oldják meg, hogy egy meccs alatt egyszer kérhet az edző videós felülvizsgálatot egy döntés ellen.
Ha kiderül, hogy megalapozatlanul kérte, akkor még meg is büntetik a csapatát.

Szóval egy meccs alatt csapatonként legfeljebb egy ilyen videobírós vizsgálat nem tördelné szét a meccset, hanem inkább színesítené, de a hatalmas, döntő bírói tévedéseket azért kiszűrné.

Tévesen megadott, tévesen meg nem adott 11-eseken azért meccsek dőlhetnek el.

Tehát inkább hasznos lenne az amerikai módszer átvétele.

---

Másik módszer, hogy a videot egy másik bíró figyeli folyamatosan, aki rádión folyamatosan tud beszélni a főbíróval és
a partjelzőkkel, és így feltűnés nélkül tudja segíteni a munkájukat.

Igen pénzbe kerül, de pont a foci nem az a szegény sport. Az utcagyerekek meg eddig sem szuperstadionban kezdték el rúgni a labdát.

Lépes Elek 2010.06.16. 04:59:51

@gyumir: "több tiszteletet a történelem 3. legszebb gólját szerző sportembernek, te segg!!!! "

Hi, hi. Tortenelem. Ha, ha. Kisse fel van fujva ez az egesz focis marhasag. Hany cirkuszistara teccik emlekezni a tortenelembol? Mondjuk Spartacust leszamitva, de o sem birkozokent lett hires. Na? Na?

kapitalista 2010.06.16. 05:17:58

@megmondtam?megmondtam: Sajnos a fejedet megnyomtak szules kozben azert ismetelsz mindent Csak a szegeny kereszteny anyadat sajnalom , hogy serult gyereket szult, es meg fel is kellett nevelnie.Azt hiszem egy abortusszal az egesz vilag jobban jart volna

fülzsír 2010.06.16. 05:22:46

az a baj, hogy ilyeneket nyilatkoznak a játékosok (cinkostársak):
sportgeza.hu/futball/2010/vb/libaborosek_leszunk_maradonat_hallva/

"Maradona találta ki, milyen szögletvariációval verik meg Nigériát. Jól begyakorolták, Heinze pedig a kapuba fejelt. ... Tökéletes kielemezte a nigériai védők mozgását egy-egy szögletnél, és megfigyelte, az ötösön belülre sodródnak. Ezért gyakoroltatta azt velünk, hogy Heinze a tizenegyes pontra érkezik. Verón ezért ívelte oda a labdát. Ez a gól Maradona mesterműve volt, a győzelem is egyedül az ő érdeme"

smallprince 2010.06.16. 05:35:31

Ja, volt birkózás. Mint minden meccsen. De a 0:16 mp-nél hájlájtolt nigériai védő háta mögött bújt ki Heinze, úgyhogy fel sem tűnt neki, pedig ő volt ráállítva.

csendesbob 2010.06.16. 05:36:07

meccs közben megvolt, mikor a riporter valami hasonlót nyögött: hiába van öltöny maradonán, a gesztusai másról árulkodnak :D
szóval lehet, hogy jól focizott, de buta emberből nem lesz jó edző, márpedig maradona egy buta ember

Ciri 2010.06.16. 05:55:07

"És a dagadt hülye kézilabdázó sem hazudtolta meg magát, ugyanolyan ócska csaló most is, mint eddig volt."

Te sem hazudtoltad meg magad, a zsidó kurva anyádat!

Csoda, hogy a poszt egyáltalán magyarul lett megírva.

Köcsög.

kommentstar 2010.06.16. 05:58:46

Szerintem ez akkora baromsag, hogy csak na. Szep fejesgol es pont...

catica 2010.06.16. 06:29:12

Én sem tartom istennek Maradonát, de szerény véleményem szerint, ANYÁD a dagadt csaló!!

c 2010.06.16. 06:33:14

Ennyi birkózás minden pontrugás előtt van.
Ha ezeket befújnák, fele ennyi gól születne.

catica 2010.06.16. 06:38:17

Ja, és ha az a dagadt csaló anyád nem tanított meg becsületre, akkor sokak igényére kiírhatnád a valódi neved!!
Vagy ahhoz már nincs merszed?
Akkor ki is a csaló? TE!!

lekvároscsirke 2010.06.16. 07:05:33

Anyád a dagadt csaló! Diego minden idők egyik, ha nem a legnagyobb labdarúgója!!!!
Ez a buzi Blatter a legnagyobb csaló! Mindent felhasznál, hogy Maradonát kicsinálja! Nem nagyon fog neki sikerülni, ennek a tornából felmentett púpos maffiózónak!!!!!

hebab 2010.06.16. 07:22:56

az a dagadt csaló kézilabdázó a világ valaha volt egyik legnagyobb focistája. ezt mindenki elismeri, aki nem elfogult.

ettől függetlenül a gól szabálytalan, de a síp nem az argentínok szájában volt. ezért őket lecsalózni túlzás. akkor lennének csalók, ha lefizették volna a bírót. de azt, aki elkövet szabálytalanságot, és a bíró történetesen nem fújja le, azt nem nevezhetjük csalónak mert ennyi erővel az összes focista csaló, hiszen nyilván mindenkivel történt már ilyen. nem csaló, hanem szerencsés.

ThealcoholicGoat 2010.06.16. 07:26:50

@megmondtam?megmondtam: Kedves megmondtam

1:bármelyik argentin bálványod lehet zsidó, és a te felmenőid (nagyapa, üknagyanya, anyámkínja) között is találsz zsidót.

2:Maradona tényleg nagy futballista, de ahogy öregszik, egyre többet csal. De lehet, hogy ez a szenilitás tünete...

Húsleves 2010.06.16. 07:35:35

Akárhányszor felmerül, hogy modern technikai eszközökkel segítsék a bírók munkáját, nem tetszik nekik. Szerintem jogos igény, hogy a bíró és a két partjelző ne csak bámészkodjon a pályán, hanem lássa is, ami történik. Azért lennének ott, hogy ne lehessen csalni. Úgyhogy az ilyen bírók menjenek ürgét önteni. Egyébként az olasz meccsen is borzalmas volt a bíró.

Nancsi 2010.06.16. 07:44:10

Maradonának volt egy kezes gólja, ahogy pl Henrynak is volt - ha nem lett volna, nem lennének a franciák kinn a VBn. Ez alapján elég nagy elvakultságra vall megítélni egy pályafutást. Maradona mikor a csúcson volt a világ legjobb focistája volt, ahogy mondjuk Pelé, vagy Puskás. Aki ezt vitatja, az hülye. Az meg hogy utána elhízott? Láttad-e Puskást miután befejezte a pályafutását, mekkora pocakja volt?
A góllal kapcsolatban meg persze, utólag, videóról bármit mondhat a bírók szövetsége, mert utólag, videóról a játék tetszőleges 15 másodpercében volna szabálytalanság. Ha nem fogja le a védőt Samuel, akkor ő is mehetett volna a labdára gólt fejelni, akkor is 2:1 lett volna a labda környékén a támadó:védő arány, ami eléggé gól esélyes. Egyébként meg milyen védő az, akit le lehet fogni? Az ilyen nyámnyila anyámasszonykatonát küldjék el az ovis válogatottba a nigériaiak, ne a nemzeti 11-be. Megye 2-ben ha egy csatár lefog egy tisztességes védőt a következő másodpercben már fekszik a füvön, jó esetben törés nélkül.

Nancsi 2010.06.16. 07:47:52

Ciri:
Írd be google-ba hogy hancu, és kb 4. találat után ott lesz a neve. Amúgy meg nem zsidó, bár sokat van közöttük, de szerintem azért a származás nem fertőző. Viszont hülye, ez tény.

dr. mesterséges színezék 2010.06.16. 07:54:08

@miklos.rabai: "Ha Samuel is bement volna az 5-oson belulre, akkor valoszinuleg a vedoje is vele ment volna"

Hacsak az Isten erre is ki nem dolgozott egy ravasz megoldást, pl. hogy a kapus elgáncsolja a védőt, és a hasára ül az akció erejéig, bízva a játékvezetők lassan negyed százada tartó argentin-szindrómás vakfoltjában.

"teruletszerzesre iranyult a nigeria reszerol es teruletmegtartasra az argentin reszerol, egyenlo felek feszultek egymasnak, sem lokes"

Inkább Neked hiszek, mint a szememnek. :)

carlo74 2010.06.16. 07:55:56

ez nem a bíró hibája, apukám?
azt szidd, ne maradonát, aki tényleg dagadt, meg kezezett is, de az egész családod, az ismerőseid, meg az ő ismerősei együtt sem lesznek sosem olyan magas szinten ismert, és elismert emberek, mint diego. soha.

pedig én nem is szeretem maradonát.

neked az fáj, h elpicsázták nigériát. azért írd szépen le azt is, h nem így, akkor 3 másik klasszis góllal verték volna el a kis fekete seggüket a világ LEGNAGYOBB sztárjai.

gójgómitic 2010.06.16. 07:59:07

Ha már szimpátia alapján ítéltek meg embereket,akkor ki az akinek a nigériai játékosok azok?
Oké,h Maradona egy megosztó személyiség.Pojáca,hatalmas egoval,de bármenyire is felfulkodott még most is van benne élet.Viszont a nigériai játákosok...látszik,h ott mindennapos a háború,az ölés.Ebbe nőttek bele,rendkivül durva,emberevő fejük van mindegyiknek.Nem mondhatnám,h barátságos a kisugárzásuk még tévén keresztül se.:).Mielőtt fajgyülölőt kiállt valaki,közlöm,h pl a Ghánaiakat elnézve ez nem tünt fel.Sőt pont a kontraszt tünt fel.
A focit és a szurkolást és főleg az érzelmeket félretéve kint az életben ha nem ismernétek egyiket se, inkább Maradonával ülnék le sörözni,vagy valamelyik nigériai játékossal?

dr. mesterséges színezék 2010.06.16. 08:00:24

@lekvároscsirke: "Anyád a dagadt csaló! Diego minden idők egyik, ha nem a legnagyobb labdarúgója!!!!"

Nem látok ellentmondást.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.16. 08:02:37

jó kis poszt, maradonát meg utáljuk mint a szart mert egy (értsd: egy darab) szimpatikus emberi tulajdonságot sem sikerült az elmúlt 30 évben felfedezni benne...
tök tipikus, hogy az ő csapata egy ilyen góllal nyerjen...
persze jobb játékosokból álla a csapata sokkal, de ha van igazság a fociban (nincsen amugy) akkor a 8 között kivéreztetik őket az angolok....

dr. mesterséges színezék 2010.06.16. 08:04:48

@Ciri: "Te sem hazudtoltad meg magad, a zsidó kurva anyádat!"

Jó, jó, Argentinában sok SS katona húzódott meg a fellógatás elől, de hogy ennek a mai napig ilyen nagy kihatása van, nem gondoltam volna.

FYM13 2010.06.16. 08:11:25

kedves postoló!
ha már csalózol, akkor légyszi egy cikket írj már arról az olimpiai döntőről ahol a nagyszerű sasok éppen egy 3 méteres lesgóllal (köszi Collina)verték meg, na kit?

carlo74 2010.06.16. 08:13:12

@Neocortex: ez egy baromság..

minden edző azt mondja: győzzetek. ahogy tudtok. a bíró meg majd lefújja, amit kell.. ehhez SEMMI köze maradonának.

nagyszerű terv volt, le kellett volna fújni, mint az állat. ennyi.
a bírót kérdezzétek, ne diegot.

Babooino 2010.06.16. 08:14:14

Azért javaslom nézzetek meg néhány szöglet gólt. 10-ből 9-nél van olyan "páros", aki éppen birkózik. Ez itt látványosabb, és valóban az összes ilyet le kéne fújni. Akkor meg is szűnnének a szögletgólok egy időre.
A post utolsó mondata meg no komment...

carlo74 2010.06.16. 08:14:18

@eric: nem szimpatikus, h a világ egyik legjobb focistája? ez azért baj.

de ezen kívül nem sok van, ez tény.

izzikagalagonya 2010.06.16. 08:14:35

Nem volt szabálytalanság!!!

Sima egyenlő testhelyzet. A két játékos ugyanúgy tolja egymást.

A beívelt labda iránya dönti el, hogy a nigériai a lúzer. Ha az ötösre megy a labda, akkor ő zár el jól, így viszont őt zárták el. Ez még kosárban is szabályos.

Ha nem fogadta volna el a nigériai ezt a pozíciót, hanem ki akarta volna kerülni, akkor más lett volna a helyzet.

Nagyon meg volt elégedve, hogy távol tartja az argentin emberét a kapujától.

Aztán cumi lett belőle. :)

Diego jól kitalálta ezt!

medizon77 2010.06.16. 08:16:46

Sziasztok! Ha valakit érdekel akkor nekem más a véleményem! Szerintem a helyezkedésből tisztán látszik, hogy az a nigériai aki Samuel mellett áll az őt fogja. Heinze embere pedig a 16 vonalán. A Samuel védő Samuel mozgását figyeli, persze, hogy kimozdult volna Heinzére mikor már látta a beadás irányát, de ha Samuel nem is fogja vissza már akkor sem ért volna oda. Ez is egy megközelítés :)
A posztoló meg vigyázzon a szájára Maradonaval kapcsolatban, vagy ő is világsztár játékos volt?

FL 2010.06.16. 08:16:55

chop 2010.06.16. 00:30:17

Most nem azért, de nincs igazad. Aki lőtte a gólt, NEM volt lesen, a többiek ebben az esetben nem számítanak. Ha megnézed, a labda elrúgásának pillanatában a védő és a később gólt szerző játékos egyvonalban van, így nem lehet les.

Szóval csitt, ez visszajárt. :)

Egyébként Maradonát sosem szerettem, a gól szabálytalan volt, a bíró meg hülye. Azt nem tudhatjuk, a szöglet variáció megtervezésénél a védő lefogása is szóba került-e. Ha igen, akkor egyetértek a Maradonát fikázókkal. Ennyi.

FL 2010.06.16. 08:18:18

@chop:
Na, egy kicsit elk.rtam, nem minden blogon van válasz gomb... Azért megismétlem a linkkel:

Most nem azért, de nincs igazad. Aki lőtte a gólt, NEM volt lesen, a többiek ebben az esetben nem számítanak. Ha megnézed, a labda elrúgásának pillanatában a védő és a később gólt szerző játékos egyvonalban van, így nem lehet les.

Szóval csitt, ez visszajárt. :)

Egyébként Maradonát sosem szerettem, a gól szabálytalan volt, a bíró meg hülye. Azt nem tudhatjuk, a szöglet variáció megtervezésénél a védő lefogása is szóba került-e. Ha igen, akkor egyetértek a Maradonát fikázókkal. Ennyi.

hancu 2010.06.16. 08:18:33

@carlo74: "A gól persze ettől függetlenül látványos volt, a vereség vereség marad, és el kell ismernünk, az argentin csapat erősebb a nigériainál, jobban is játszott a meccsen, és megérdemelte a győzelmet."

Persze senkitől nem várható el, hogy ilyesmikre emlékezzen a posztból, mielőtt nekiáll kommentelni. ;)

ottókár 2010.06.16. 08:19:57

Aki írta a cikket az egy barom finoman fogalmazva!!!!!! Maradonához te egy senki vagy,ne becsméreld te gyökér!

Nem én vagyok, hanem én 2010.06.16. 08:28:24

@FL:
Akkoriban még a les szabály nem úgy volt mint ma, bárki volt lesen a támadó csapatból, akár a pálya másik oldalán, akkor is megítélték a lest, azóta helyesen módosítottak ezen. Így a nigériai gól akkoriban lesnek számított.

sTormy 2010.06.16. 08:28:41

@megmondtam?megmondtam: De ez, bazmeg, hogy egy Argentína-Nigéria meccsel kapcsolatban is lehet zsidózni... ez valahol ijesztő. Nem úgy, meg nem azért, csak... beteg, na.

RobinGood 2010.06.16. 08:28:44

Maradonát ki nem állhatom. Ettől függetlenül a játékosként elért eredményeit és a végtelen tehetségét tisztelem. Ez a gól viszont (a szabálytalanság ténye szerintem nem vitatható) egyértelműen előre kidolgozott, kigondolt szöglet volt. Az meg egy baromság, hogy Maradona csaló mert Samuel szabálytalankodott a bíró meg nem ítélte annak. Samuelnek nyílván az volt a dolga, hogy megakadályozza a védőt. Miért nem inkább azzal foglalkoztok, hogy Heinze embere miért nem ment Heinzével?

FL 2010.06.16. 08:29:34

@miklos.rabai:
Hm... Nem emlékszem, mikor módosították, de ezek szerint igazad van. De hogy nekem is legyen egy kicsi, akkor nem négyen, hanem "csak" ketten voltak lesen....

dr. mesterséges színezék 2010.06.16. 08:31:13

@ottókár: " Aki írta a cikket az egy barom finoman fogalmazva!!!!!! Maradonához te egy senki vagy,ne becsméreld te gyökér! "

Látom a jövőt, amelyben politikust, zenészt, színészt, sportolót és egyéb celebet addig nem kritizálhat az ember, amíg miniszterelnök nem lesz, Grammy- vagy Kossuth-díjat nem kap, vb-t nem nyer vagy le nem szopja a producert.

kombany12 2010.06.16. 08:31:20

mi van ha a biró nem adja mega gólt? akkor lőtt volna még egyet argentina.. vagy argentinának megadja a 11-est.. ezeken már keseregni meg vitázni ez úgyse változik..

maradona már most nagyobb edző mint bármelyik más edző a vb-n... a válasz egyszerü ha csak az eredményesség érdekelné kiállíthatott volna egy olyan csapatot ami valósznüleg döntőig menetel mondjuk egy 4-4-2 -es felállással... de nem ezt választotta és ezért tisztelet jár neki mert amit választott az a legnehezebb út... és ha belejönnek akkor szép focival fognak menetelni... lehet nem nyerik mega vb-t de nem is erőszakolják meg magukat...

több ilyen edző kéne mint maradona vagy guardiola és akkor a foci is izgalmasabb lenne

menuhin 2010.06.16. 08:31:44

zsidó vagyok. anyám is az. kurva is. ja és kövérek is vagyunk.

ti pedig mind okosak vagytok, hogy több száz sértődött hozzászólást generáltok egy SZURKOLÓI blogon.

a poszt zseniális, maradona szopjon metélt faszt.

tiburi 2010.06.16. 08:31:51

Enyhén szólva is túlzás, amit írsz. D. Maradona a világ legnagyobb focistája, ez nem vita tárgya.
Ha a "kicsit magyaros ízű" kicsinyeskedésednek is köszönhetően, ezt a zseniális trükköt hibaként rákened Maradonara, akkor inkább a velvet valamelyik női, vagy kismama rovatába posztolgass, babapüré és pelus teszteket...

Nem én vagyok, hanem én 2010.06.16. 08:32:49

@hancu:
Ne hibáztasd őket, te akartad, hogy sok legyen a komment, nem?... :) Hát most megkaptad!
Mellesleg ez egy szurkolói blog, ahova majdnem minden belefér, és minden az ellenkezője is.
Csak akkor leszel jó író, ha az írásaid érzelmeket váltanak ki... :)

dr. mesterséges színezék 2010.06.16. 08:35:40

@kombany12: "több ilyen edző kéne mint maradona vagy guardiola és akkor a foci is izgalmasabb lenne "

Biztos bennem van a hiba, hogy a tegnap játszó vesztes, labdát alig birtokló észak-koreai csapat játékát többre becsülöm, mint egy olyat, amire Maradona azt mondaná, hogy "izgalmas".

dr. mesterséges színezék 2010.06.16. 08:39:07

@tiburi: "ezt a zseniális trükköt"

Kb. ez az a hozzáállás, amiért olykor egyet tudok érteni Tóta W.-vel, de akár Gyurcsánnyal is, nem is beszélve Szent Lászlóról.

check 2010.06.16. 08:39:08

@chop: Tévedés, a gólszerző nem volt lesen (egyedül ő nem).

eric · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.16. 08:39:11

@carlo74: a világ volt egyik legjobbja... és igen, kurvára nem szimpi...nem birom az ilyen öntömjénező, egoista majmokat...
céronaldo sem szimpi, de sokkal jobb ennél a ripacsnál mert ő csak hisztis...

pirosmate 2010.06.16. 08:46:23

Tényleg van olyan, aki nem vette észre kommentelés előtt, hogy ez itt a nigériai szurkerblog? Naná, hogy a poszt írója elfogultat játszik, mert ez a szerepe ebben a blogban. Jó napot kívánok.

Ami a dagadt drogos kommunista kézilabdázót illeti, valóban zseniális labdarúgó volt. Lehet tisztelni azért is, mert láthatóan visszavett az önpusztításból. Sokaknak nem sikerül!

Edzőnek egyenlőre gyenge közepes, de várjuk ki a végét. Sportemberként pedig megszűnt létezni, amikor a kezese után még büszke is volt a csalásra. Ha lenne videóbíró, nem a sportág második legnagyobb egyéniségeként emlékezne rá a történelem, hanem a legnagyobb csalóként.

az övezet gázai 2010.06.16. 08:46:45

Egészen el vagyok keseredve azon a -sajnos itt is érzékelhető- tendencián, hogy a le nem fújt szabálytalanságot nem is tekintik szabálytalanságnak, illetve ennek a fordítottja, a műeséseket csupán a jó taktika részének tekintik. Hova vezet ez? Minden azon múljék csupán, hogy a bíró mit vesz észre és mit nem? Legálisan és elismerten fejlődik a csalás technikája, szörnyű, ahogy valaki említette is, az edző élő adásban dicsekszik azzal, hogy a fiát műesésre tanítja/biztatja.
Megnéznék egy ilyen embert egy olyan helyzetben -persze nagyon életszerűtlen-, hogy valaki az utcán megkéri, hogy fogja meg a táskáját, majd egy pillanat múlva rendőrért kiált azzal, hogy elvette tőle. Akkor majd legyintenek a kedves "csaláslegalizálók" azzal, hogy ez van, nem látta senki, akkor jogosan büntetik? Vagy mit szólnak ugyanaz az ember, ha kirabolják, és nincs meg a tettes? Nem történt semmi, mert nem látták?
Maradona nagy játékos volt, de ez semmit nem ment azon, hogy a szándékos szabálytalansággal szerzett gól miatt teljesen jogos a csaló jelző, és ezt csak erősíti doppingügye.

dr. mesterséges színezék 2010.06.16. 08:48:17

@eric: "nem birom az ilyen öntömjénező, egoista majmokat..."

Imádom a gitárzenét, komálom a klasszikust - amit majdnem 20 éve nem tudok elviselni, az Malmsteen, aki végtelen tehetséggel játssza gitáron a klasszikus fílingű zenét.
Mert hányni kell az egójától.

Valszeg jól megértenék egymást Diegoval, amíg elő nem jönne a kérdés, hogy melyikük az igazi Isten.

naponta 3x 2010.06.16. 08:50:01

A bíró is a játék része, ő is hibázhat akár egy kapus vagy csatár. Ezt a gyakorlat is mutatja, egyetlen helyben megadott kezes gólt sem vontak még vissza utólag. Ezt a szabálytalanságot a bíró benézte, a gólt megadta (megadták mindhárman), ilyen volt és lesz is mindig. És pont ezért nem értem, hogy a focikedvelők mit fanyalognak itt?

A franciák gólja Írország ellen? Na az inkább kiveri a biztosítékot!

az övezet gázai 2010.06.16. 08:51:20

Az meg ősprimitív érvelés, hogy a posztoló azért hallgasson, mert ő nem világklasszis focista, vagy mert esetleg maga is túlsúlyos (bár ezt már csak a még primitívebb hozzászólók fröcsögik).
Megnéznék pár ilyen lényt, hogy a képességei alapján mihez lenne "joga" kritikusan hozzászólni.

Grigorij 2010.06.16. 08:53:56

"A gól persze ettől függetlenül látványos volt, a vereség vereség marad, és el kell ismernünk, az argentin csapat erősebb a nigériainál, jobban is játszott a meccsen, és megérdemelte a győzelmet."

Ja, tehát ha 1:0, az eredmény és a gól SZABÁLYTALAN, tehát a valós végeredmény 0:0, akkor el kell ismernünk? És megérdemelte?

Ez annyira fideszes volt...

miskagyerek 2010.06.16. 08:54:47

Rögbiben teljesen szabályos, szép, férfias megmozdulás. Itt meg a fejes gyönyörű egyedül. Olyan, mintha mondjuk Klicskóval szemben a mozgékony kihívót lefogná két ringsegéd, és a nagy ütőerejú ukrán bevinné a pazarul kivitelezett k.o. ütést.
Nem vagyok cigány. Vagy zsidó. Még arab sem, vagy nigger. Ebben az esetben velük szimpatizálok. Mielőtt erre próbálja valaki terelni a viszonylag egyszerű megállapítás fonalát.
Ennél voltak már sokkal igazságtalanabb esetek is, mint pl. Gera 16-oson belüli felvágása után a törökök ellen nem tizenegyest ítélt az utolsó meccsét vezető (tehát kockázat mentesen csaló) skót bíró, hanem gerát állította ki színészkedésért. Ki is kaptunk, vagy mi. Lehet, hogy amúgy is kikaptunk volna. Mindez nem változtat a lényegen: a szabályokkal ellenkező ítélet született.

Chingford Attack 2010.06.16. 08:54:47

Hát ha Maradona ezt így kitalálta, akkor nagykoponya! Nem mellesleg a játékosai vannak annyira képzettek, hogy egy ilyen ötletet meg is valósítsanak! Bravó!

Fehér Olivér · http://www.u-logic.hu 2010.06.16. 08:55:20

"És a dagadt hülye kézilabdázó sem hazudtolta meg magát, ugyanolyan ócska csaló most is, mint eddig volt"

Ja, ő volt az aki lebírkózta Obasit, nem a játékos ugye?
Ha nem vennéd észre a fociban (és más sportokban is) van ilyen, szabálytalankodnak, műesnek. Miért csak ez fáj neked?

Nancsi 2010.06.16. 08:56:08

Kb 0:04-nél látszik, ahogy a nigériai védő löki kifelé Samuelt. Az gondolom szabályos, mert csokipofa csinálja.

check 2010.06.16. 08:56:30

@Shark06: Az tiszta, hogy te keményvonalas angol fan vagy, lejön a kommentedből. Azért néhány dologban alapvető tévedésben vagy (mint gyakorló jv mondom).
A Simeone-esetnél nem az a mérvadó, hogy kicsit vagy nagyon megrúgja. A szándék a lényeges, már a kísérlet is piros, tehát nem érdemes így tekinteni a dolgot.
A Del Horno-eset kicsit más. Mielőtt elhiszed magadnak, amit írtál a fetrengésről, nem a sérülés/fájdalom mértéke a döntő. Az eset az asszisztens orra előtt történt tökéletes rálátással, a jv nyilván kikérte a véleményét (rejtetten, nem beszélgetve). Egyébként magam is úgy érzem, hogy a mozdulat a vagy a labda vagy a baba kategóriájába tartozik. Ebből kifolyólag a lapot tekintve határeset, meccs hangulata is befolyásolhatja a döntést, de inkább piros a FIFA instrukciók alapján.
A kezezős gól igen emlékezetes volt, de nem sokkal később Diego szerzett egy másikat, ami még emlékezetesebb. Szelektív a memóriád?
Jv-ként én nem ítélem el az ilyen esetekben szabálytalankodó játékosokat. Megcsinálják a faltot, vagy befújják vagy nem. Ez van.
A stílusod azonban minden szint alatt van. Egész egyszerűen szánalmas, ahogyan ilyen mélyre süllyedsz. És még te kritizálsz másokat...
Azt írtad nem szoktál kommentelni. Ha ilyen a stílusod általában is, akkor tartsd meg ezt a szokásodat minden tekintetben jobb lesz.

=Ford Prefect= 2010.06.16. 08:56:54

Kedves foci rajongók!

Amíg az UEFA nem hajlandó normális szabályokat bevezetni (pl. videóbíró, álló óra) addig a foci ugyanaz a csalóbarát sport marad, mint eddig.
Tanuljatok meg együtt élni vele...

Ticctelet

rinya 2010.06.16. 08:57:14

" És a dagadt hülye kézilabdázó sem hazudtolta meg magát, ugyanolyan ócska csaló most is, mint eddig volt."

Ki a faszom vagy te? Teréz Anya?

visszakettopadlogaz (törölt) 2010.06.16. 08:58:43

hulye a cikk szerzoje szerintem.

maradona meg atcsalta az eletet, a napolival elcsalta a bajnoksagot, 1986ban tatott szajjal nezte a vilag ezt a csalot...

hulye vagy fiam, leulhetsz, cikket meg ne irj.

lala444 2010.06.16. 08:59:48

Nem tudom, hogy ki ez Hancu, de nem valószínű, hogy sokra hivatott emberke...
Persze, lehet egyéni véleményed, de azért nem biztos, hogy ezt valakinek a sértegetésével kell kifejezni.
Szerintem...
Bár különbözőek vagyunk (Hál' Istennek...)

mavv 2010.06.16. 09:02:12

Valójában, fogalmam sincs miről is beszélnek itt páran, akiknek ívet húzott az agya.
Egyrész, hogyan lehet belekeverni ebbe a szituációba Maradona egykori drogos múltját. Tök mindegy mit csinált a magánéletében, az az ő dolga.
Mindenki hibázik, senki sem fedhetetlen.
Ettől függetlenül ő egy kiváló labdarugó volt, ez elvitathatatlan.
Őket pedig elsősorban erről kell ismernünk.
Most pedig edzőként is megmutathatja.
Ne gondolja már azt senki, hogy ő az egyetlen drogos labdarugó.

Másrészt, egy csomó olyan pontrugást látunk, hogy a mezeiket leszaggatják egymásról a helyezkedésnél.
Itt még egy földrevitelről sincs szó.
A Nigériai legalább annyira nem akarta elengedni az Argentint, mint fordítva.
Ha ez tényleg kifelé szabadrugás, legalább annyira 11-es.
Mindkettő hülyeség.

Ez a szép tiszta gól a lényeg, nem kell itt mocskolódni.

laji 2010.06.16. 09:03:45

Azért azt a kameraállást is figyeljétek, amikor az elején a szögletzászlótól mutatják a bent helyezkedőket. Samuel-t már az elrúgás előtt fogja a nigériai.
Másrészt, amikor Samuel elindul előre, a védő ugyanolyan vehemenciával fogja le őt, mint ő a védőt! Akkor most tizenegyes és kirúgás egyszerre? Vajon miért nem reklamált ösztönösen a védő, és senki más?

Másrészt senki sem tudhatja, hogy ezt az egymásba kapaszkodás benne volt-e Maradona tervében, vagy Samuel, tudván, hogy hová jön a labda, improvizálta. Amúgy abban sem vagyok biztos, hogy mindez (már mint az összekapaszkodás) tudatos volt-e, mert Samuel részéről logikusabb lett volna a kapuhoz közelebb, vagy a hosszú felé araszolnia, így elvinni a védőt.
Az egymásba kapaszkodás szerintem sem befolyásolta, hogy gól lett, mert a védő Samuel-lel volt elfoglalva, és nem ért volna oda Heinze-hez amúgy sem.

"dagadt hülye kézilabdázó"

A mondat úgy is elhangozhatott volna, hogy "az felkészült, okos futballzseni", elvégre ő talált ki egy briliáns szögletvariációt, ami kemény elemzőmunkán alapult, kézilabdázó képességei mellett azért bizonyította futballista énjét. Dehát ez egy szubjektív írás, így el kell fogadni a véleményt, ahogy gondolom ő is elfogadja, ha azt mondom rá, hogy primitív.

naponta 3x 2010.06.16. 09:07:44

@check: "Jv-ként én nem ítélem el az ilyen esetekben szabálytalankodó játékosokat. Megcsinálják a faltot, vagy befújják vagy nem. Ez van."

Egyetértek és örülök hogy nem a pálya széléről jött ez a komment.

laji 2010.06.16. 09:09:57

Valaki írta, hogy egyetlen szimpatikus tulajdonságot nem vél felfedezni Maradona-ban, ezért nem szereti.
Én azt gondolom, amellett, hogy ő a volt "A" legjobb a pályán, tud lelkesedni, és lelkesíteni, és ez nálam pozitív.
Szintén rendkívül szimpatikus volt számomra, amikor sörétes puskával lőtte a házánál molesztáló újságírókat, és az az őszinteség és egyenesség, amivel megmondta neki, hogy "bekaphatják", amikor kijutottak, szintén értékelendő ritkaság manapság.

lala444 2010.06.16. 09:12:54

Evvel az a legnagyobb probléma, hogy ez nem vélemény.
Ez több annál, és ezért megérdemelné, hogy egyszer az ilyen fajta emberekről valaki leperelje a gatyájukat.

eRJay 2010.06.16. 09:13:41

Mégis kinek képzeli magát ez a senkiházi huszadrangú újságírócska, hogy lehülyézi a világtörténelem egyik legjobb focistáját? Akkor osszál így, fiam, ha majd elértél valami eredményt is!

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.06.16. 09:14:09

Ha a játékvezetők végre észrevennék hogy ők vannak a fociért, és nem fordítva, már rég belementek volna a játékvezetés megreformálásába, ahogyan ez már számos más sportágban megtörtént...

Gusztustalan az egész.

A poszt tolójának pedig nem kellene kiragadni egy esetet, ahol a bíró téved, mert sajnos ez általános trend, lásd a japán-koreai vb-t, hanem általában kellene beszélni erről a problémáról.

Nem én vagyok, hanem én 2010.06.16. 09:14:34

@check:
Ez kemény, megnéztem még egyszer azok alapján, amit mondtál a Del Horno kontra Messi videot. És igazad van, a jv-t és a partjelzőt tekintve. A partjelző végig úgy mozgott, hogy a jv ráláthasson és a fordítva. Elhiszem, hogy kommunikáltak. Tanulságos.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.06.16. 09:14:58

Hát uraim...
Én azt gondolnám, hogy valamely sporttevékenység attól lesz sport, ha sportszerű viselkedés társul hozzá. Ez nem az volt.
Ha a látottak előre eltervezettek voltak, úgy a felelőség természetesen Maradonát terheli. De egyáltalán nem biztos, hogy a taktika lényege az volt, hogy le kell fogni(szó szerint) a védőt. Ez lehetett az adott játékos személyes hozzájárulása is a sikerhez.
Természetesen a dolgot le kellett volna fújni, mert ezt a sportot nem birkózásnak hívják.
Meg nem mondom melyik MU meccsen látható volt hasonló zárás, de ott a támadó(talán Vidic?) nem csimpaszkodott ellenfelébe egyszerűen a helyezkedésével zárta ki azt, helyet teremtve a fejelő társnak.
(Nem mellesleg ennyit ezek után Maradona "taktikai zsenijéről".)

Egyébként meg a le nem fújt szabálytalanság is szabálytalanság. Különben nem születhettek volna eltiltó büntetések olyan esetekben játékosok ellen amikor a szabálytalanságukat csak a video alapján állapították meg.

Az a béna védekezés meg hogy minden szögletnél van lökdösődés egyszerűen nevetséges. Ha a szabályt betartják le fognak szokni róla. Azt meg remélem senki nem óhajtja megmagyarázni, hogy szabálytalan(!) lökdösődés nélkül nem is lehet szögletet elvégezni...

carlo74 2010.06.16. 09:21:34

@hancu: te nem emlékeztél maradona 20 év sikerére..

arra sem, h nigéria is nyert már nagyobb elhajlással, és arra sem, h ez NEM diego hibája.

mindezzel együtt picit értelmetlen a posztod. gondold végig.

1. nem maradona tehet arról, h fasz volt a bíró és nem fújta le. sorolhatnék legendás szabálytalanságokat, amiket nem fújtak le. befolyásolt már ilyen vbdöntőt is pölö..

2. az eredmény nem változik, akármit írsz.. maradona végképp nem.

3. a kapitányt nem lehet megszerettetni a játékosokkal, ha ők szeretik, akkor nekik ez jó. és ez baromi fontos. ettől még lehet, h rossz stratéga lesz, bár ez a szöglet megoldás remek meglátás volt :)

leszögezem: nem bírom maradonát az alapján, amit tudok róla, mint ember. elítélem a kokainfogyasztást, a csalást is, a kézzel ütött gól ünneplésétől pedig hányok.

és nem vagyok zsidó. bocs.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.06.16. 09:22:10

@Shark06: Hm. MU drukkerként megjegyezném, hogy példának okáért Gary Neville egyszer klassz kis műesést nyomott a tizenhatoson belül. Adtak is rá egy büntetőt. Pedig ő ugyebár angol.
Tény hogy az a vérgagyi teatralitás amit a latinok és afrikaiak nyomnak általában nem jellemző rájuk, de azért nem kéne szemellenzősen nyomni az igét.

james62 2010.06.16. 09:22:31

Szerintem medizon77-nek van igaza.
Egyébként szomorú vagyok, hogy valaki fehér ember létére a feketéknek drukkol ...
James

RobinGood 2010.06.16. 09:25:14

Tök jó, hogy egymást üti mindenki miközben két síkon megy a vita. Azt épeszű ember nem állíthatja, hogy Samuel nem volt szabálytalan. Az nem egy szabályos zárás volt (valaki írta, hogy kosárlabdában sem fújnák le :-) ugya már). Az a szabálytalanság kellett ahhoz, hogy Heinze tisztán fejelhessen. A bíró meg f@sz mert neki le kellett volna fújni. Ez nem történt meg, így Argentína 1:0-ra nyert egy egyébként csodálatos fejessel és egy remekül kitalált és kivitelezett akcióval.

Na de mindezt Maradona nyakába varni??? Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy Maradona hajszál pontosan így találta ki :-) Akkor tényleg isten :-) Mert az oké, hogy ő kitalálta, hogy az ötösön belülre mozgatják az amúgy is oda tendáló védelmet és kitalálta, hogy Heinze elmozog a 11-es pont felé megelőzve a védőjét és befejeli, de azért azt nem hiheti senki, hogy azt mondta Samuelnek szabálytalankodj mert a bíró nem fújja le :-) Ha igen akkor meg a bíró zsebét is meg kell nézni :-)

prince62 2010.06.16. 09:26:51

Véleményem szerint a szögletek utáni lökdösődés, átölelés, mezrángatás inkább a védőkre jellemző, és ha Samuel fogását lefújják, akkor joggal várható el, hogy fordított esetben 11-est ítéljenek, ez viszont nem nagyon szokott bekövetkezni. Heinzét egyszerűen kísérni kellett volna valakinek és akkor az egész nem is lenne téma. Tartok tőle, hogy a következő meccseken minden argentin szöglet után a bíró kifelé ítél majd szabadrúgást, akár történik valami, akár nem.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.06.16. 09:28:12

@eRJay: Úgy beszélsz, mintha a focista státusz biztosíték lenne a magasan fejlett észbeli képességekre.
Sajnos számtalan példa tanúsítja, hogy klasszis focista simán lehet síkhülye.

Rourke 2010.06.16. 09:29:19

Ajánlom figyelmetekbe a Maradonáról szóló dokumentumfilmet Emir Kusturica rendezésében. Ott megtudhattok mindent Maradonáról ráadásul a saját maga módján. Természetesen ott vannak a gólok is amit a dagadt kézilabdázó dobott pályafutása alatt.
www.pezo-film.hu/maradona.html
Amúgy pedig ajánlom, hogy legyél Nápolyban ünnepelt sztár és kerüld el a kokót vagy a maffiát és maradj is életben.

Szuszó 2010.06.16. 09:29:26

"A dagadt hülye kézilabdázó sem hazudtolta meg magát, ugyanolyan ócska csaló most is, mint eddig volt"...
És ezt Argentinába is elő mered adni hülye gyerek?

jujdejo 2010.06.16. 09:30:39

mocskos bünözö banda...utalom az összes latin szart!!!

Baszkurátor 2010.06.16. 09:31:32

@ottókár: Te, kicsihuszár akkora paraszt vagy, hogy bicskával zabálod a vattacukrot.
Maradona valóban egy fasza focista volt ( én speciel sohasem csíptem de ez egyéni szoc probléma ) és az az ominózus gól kezezéssel született ha tetszik ha nem.

Te meg james62 ostoba vagy.

Trotter 2010.06.16. 09:33:00

@Shark06: 1966 júilus 30, Geoff Hurst.
Az egyetlen vb arany elég kérdéses körülmények között született meg. Úgyhogy óvatosan.

Persze a bírók adták meg.

Amúgy én is az angoloknak szurkolok. Mindig.

El vecino 2010.06.16. 09:33:47

Kedves Nigéria!

Gólt kell lőni!

isssti 2010.06.16. 09:34:35

Kicsit el van túlozva ez a dolog..

Maradóna pedig tényleg egy sportszerűtlen p*cs, de sajna azt el kell ismerni: minden idők legzseniálisabb őstehetsége -volt.
Pont.

RobinGood 2010.06.16. 09:35:19

@prince62: Javaslom Neked a két hete lejátszott magyar-német meccset megtekintésre.
Amúgy meg nehogymár az legyen az alapállás, hogy úgyis szabálytalankodnak nem kell vele foglalkozni. OK hogy nem lehet és nem is kell minden kis fogást, lökést lefújni, de más az amikor test-test elleni közdelem van és más az amikor két kézzel lököm fogom a másikat hogy ne érhessen a labdához. Azért teszik mert a bírók engedik. Már régóta mondogatom (no nem csak én :-)) Hogy a játékvezetők messze le vannak maradva a játék fejlődése mögött.
Amúgy meg elég szomorú, hogy az m1 Sallóit hívja szakkommentátornak aki büszkén hirdeti, hogy arra tanítja a fiát, hogy mikor dobja fel magát, mert szerinte ez hozzá tartozik a játékhoz és ez olyan mint a csel, mert ott is arra mész, hogy becsapd a másikat.

RobinGood 2010.06.16. 09:37:33

@Rourke: ki ne találjuk már, hogy Maradona megélhetési bűnöző :-)

dr. mesterséges színezék 2010.06.16. 09:40:09

@Manómaszat: "Egészen el vagyok keseredve azon a -sajnos itt is érzékelhető- tendencián, hogy a le nem fújt szabálytalanságot nem is tekintik szabálytalanságnak,"

Még késő kamaszkoromban biliárdozás közben vesztésre állt az egyik évfolyamtársam, aki a falujában leigazolt játékos volt. A szorult helyzetben meg sem próbált szabályosan, saját golyóra lökni. Amikor megjegyeztem, h nem volt éppen szépségdíjas megmozdulás, pici hitvitába keveredtünk arról, hogy miért vannak a szabályok és a megszegésük esetén a büntetés, és hamar világos lett, hogy azért nem értjük egymást, mert mást jelent a játék: nekem kellemes időtöltést, neki meg mindenáron győzést. Örülhettem, hogy nem buktatott fel az asztal mellett.

chemical_tourist 2010.06.16. 09:43:02

maradonya mindig is egy primitív kicsi csíra volt és most itt van ez a műmájer messzi is...de inkább ők, mint az ultragagyigyengekihaminembrazílok...

dr. mesterséges színezék 2010.06.16. 09:47:17

@check: "Jv-ként én nem ítélem el az ilyen esetekben szabálytalankodó játékosokat. Megcsinálják a faltot, vagy befújják vagy nem"

Ja, én sem ítélem el, amikor az adócsalók kihasználják, hogy adóbevallás sokkal több van, mint adóellenőr, ráadásul utóbbiak közül nem kevesen vakok és/vagy hülyék - bár nem vagyok adóellenőr, de ha volnék, nem szégyellnék kétség esetén külső segítséget kérni.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.06.16. 09:55:36

@RobinGood: Lényegileg egyetértünk. Maradona "elemzése" alapvetően helytálló.
A nigériaiak tényleg üresen hagyják a kérdéses területet. Ha megnézitek akkor a "birkózó pár"-on kívül még ketten kiléphetnének Heinze felé, de nem teszik.
Abban is igazad van hogy Maradona azt nyilván nem nem mondhatta, hogy "És akkor te meg letepered X-et!"...
Viszont ha megnézed a kérdéses támadó helyezkedését, és mozgását azt egy az egyben beteheted egy rugby mérkőzésre. Az látszik hogy neki ott zárnia kell.
Ami szabályosan nem ment neki. Szabálytalankodott hát. És ha Maradona ezt nem is mondta ki neki, de a mozgásából látszik, hogy eleve ez volt a célja.
Magyarán bármilyen szép is egyébként Heinze fejese, akciót lefújni, szabadrúgás kifelé.

Fentebb valaki mondta, hogy a játékosai szeretik a főnököt. Hát a jelek szerint szellemiségét is hozzák. Ez pedig a sportszerűtlen viselkedés. Ami Maradonánál is mindig érthetetlen volt, hiszen mint már sokan megjegyezték, volt ő olyan jó játékos, hogy nem szorult rá ilyesmikre.
Ezért lehet igaz az "alkatilag csaló" címke.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.06.16. 09:57:46

@El vecino: Nyilván gólt kell lőni. De ha jól láttam ez Argentínának se ment túl fényesen...

Cliff 2010.06.16. 09:58:05

maradona egy drogo, budos talpu cigany

Karcsika_Szemüveges 2010.06.16. 09:58:37

Ezt a kis szarházi, csaló, kézimunkás maradonát még egy lepukkant angyalföldi csehóból is kiverné az úri közönség.

dr. mesterséges színezék 2010.06.16. 09:59:18

@Szuszó: "És ezt Argentinába is elő mered adni hülye gyerek? "

Valami azt súgja, hogy nem kenyered az eszmecserék közelharcmentes lezárása.

Rántott máj (törölt) 2010.06.16. 10:01:38

@Shark06: "Szoval se fetrenges, se szineszkedes, se csalas. Bocs, de en igy latom."
Mert elfogult vagy. Mint ahogy en is :)
A Beckham ugy kapcsan egyebirant megjegyeznem, hogy ha nem szineszkedik Simeone, es eszreveszi a biro, akkor is piros. A szabalykonyv sajnos nagyon szigoru ebben a kerdesben, utesert, rugasert, foleg, ha nincs jatekban a labda, semmilyen korulmenyek kozott nem lehet sargat adni, csak pirosat. Ha sargat ad, biroi muhiba, es meg a meccset is meg lehet ovni. Ha nem ad semmit, sima tevedes, nem vette eszre az esetet, legfeljebb elmeszelik egy-ket meccsrol.
Scholes azert nem orult a goljanak, mert addigra mar sipolt a biro. Az, hogy magasan a feje folott volt a keze, csak azt jelenti, hogy ugyetlenebb volt, mint Maradona. Ha neki ilyen mentalis blokkjai lennenek (egy helyzetet elrontott es meg ki is allitottak), nem vihette volna ennyire.
Szeretnem, ha a legvegsokig becsuletes angolokrol megemlitenel egy esetet, amikor egy csatar megallt, mert lesen volt, annak ellenere, hogy nem sipolt a biro. Ha ugyanis o eszlelte, hogy lesen van, de megis berugta a golt es megadtak, akkor ugyanolyan csalo, mint Maradona.

dex.ion 2010.06.16. 10:03:58

"Tökéletesen kielemezte a nigériai védők mozgását egy-egy szögletnél, és megfigyelte, az ötösön belülre sodródnak. Ezért gyakoroltatta azt velünk, hogy Heinze a tizenegyes pontra érkezik. Verón ezért ívelte oda a labdát. Ez a gól Maradona mesterműve volt, a győzelem is egyedül az ő érdeme"

maradonát istenítik a gólért, van még kérdés? vagy az argentin memória is szelektív?

RobinGood 2010.06.16. 10:04:47

@Nathan D'Xantine: ugyan azt mondjuk :-) A gól szabálytalan lefújni, kifelé szabad :-)
De az hogy nem ez történt az nem Maradona hibája :-) szellemiség tekintetében igazad van

RobinGood 2010.06.16. 10:07:01

@Nathan D'Xantine: ugyan azt mondjuk :-) A gól szabálytalan lefújni, kifelé szabad :-)
De az hogy nem ez történt az nem Maradona hibája :-) szellemiség tekintetében igazad van

VacakBlogHu 2010.06.16. 10:10:10

Azt hiszem kicsit buta darab a blog írója. Vagy ha esetleg nem az, pedig írása erősen ezt tükrözi, akkor bocs. Ami még rosszabb, hogy ez az ember megjelenik az index címlapján. Lehet, hogy én tévedek és Maradona érdemtelenül lett valaki, na de mennyiben más ezzel az irománnyal ismerté válni? Jé, mozog a reggelim... Azon meg csak röhögni lehet, mekkora csodálkozás van, hogy erőszakosan zárnak a játékosok. Úgy állnak itt sokan a dologhoz, mint ha most derülne ki számukra, hogy nincs Mikulás.

disanyi 2010.06.16. 10:18:25

A cikk alapján: mindig elcsodálkozom azon, hogy miként képesek emberek ilyen magas hőfokon gyűlölni.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.06.16. 10:18:52

@piro: Khm. Megjegyzem láttam én már olyat, hogy ütésért, visszarúgásért nem jött a piros. Néha még a sárga sem.
És azt is megjegyezném, hogy Angliában senki nem vitatta a kiállítás jogosságát. Sőt!

Ettől viszont még Simeone műfetrengése nem lesz szimpatikusabb...

Olyan ez mint tegnap a hülye elefántcsontparti, akit a portugál ollózva alkaron rúgott, mire a csóka az elvileg fájós kezével a homlokához kapott, és fetrengett egy sort...
Gusztustalan.

tibidanny 2010.06.16. 10:19:34

hancu, hogy te mekkora egy gyökér vagy....

r123 2010.06.16. 10:21:34

tök szabályos gól volt.. Samuel és az embere egymással voltak elfoglalva, egyformán fogták egymást.. ha argentín részről volt is benne tudatosság (vsz igen..), akkor azt úgy hívják, h zárás. nincs vele gond. Heinze emberét senki és semmi nem akadályozta a saját lábain kívül, hogy levédekezze..

bbelizar 2010.06.16. 10:22:56

Nagyon okos gól volt - apró summantással. De azért "dagadt hülye kézilabdázónak" nevezni a világ valaha volt egyik legnagyobb játékosát ...

Ja, és most akkor hogyan jönnek egy Argentín-Nigéria meccsre a zsidók? Valaki nagyon egyféle irodalmat olvas itt, hogy még erről is a ők jutnak eszébe.

widor844 2010.06.16. 10:23:27

Gyerekek, savanyú a szöllő. Mert ő elért majdnem mindent? Kíváncsi leszek az írásodra, ha megnyerik a vb-t.

Lasombra 2010.06.16. 10:23:44

@=Ford Prefect=: "Amíg az UEFA nem hajlandó normális szabályokat bevezetni (pl. videóbíró, álló óra) addig a foci ugyanaz a csalóbarát sport marad, mint eddig. "

az UEFA, mi?
nem kezdődik vmi kosármeccs, amit nézhetsz ahelyett, hogy itt okoskodsz?

dr. mesterséges színezék 2010.06.16. 10:24:07

@r123: "tök szabályos gól volt.."

Fifáék meg addig elemezték utólag, amíg arra az elhatározásra nem jutottak, hogy "jól le kéne égetni a bírót azzal, hogy aszongyuk, szarul döntött ennél szép mögékerülésnél".

Phoenix666 2010.06.16. 10:26:42

Dagadt hülye, meg csaló? Kétszer meggondolhatnád miket írsz te csicska!

zodatt · http://zodatt.ini.hu/ 2010.06.16. 10:28:05

Ennyi erővel nem is kellene szögletet és szabadrúgást végezni egyből lehetne kifelé fújni. Aki focizott már életében tudja, hogy hogyan "bírkoznak" a védők és a támadók. Esetleg még ha ez tényleg szabálytalan akkor meg adjanak büntetőt azért, mert a védők többször hozzáértek vagy ránéztek Messire, Tévezre, Higuaínra vagy Militora. Vegyék el a 3 pontot Argentínától de akkor zárják ki örökre a Franciákat és az Írek folytassák a vb-t. Egyenlő mércét, nem a mocskos csigazabálókat segíteni és szegény Maradonáékat cseszegetni! A "Németek" után szerintem az Argentín csapat játszott legszebben, főleg az első 20 percben, csodálatos volt nézni. Maradona pedig maga az Isten. Vamos Argentina! Forza Squadra Azzurra!

prunoki 2010.06.16. 10:35:36

Ugyan már. Megnézed a videót, látod hogy nyújtott kézzel löki vissza a védőt, az nehogy a labda felé fusson, mivel a támadó speciel nagyon jól tudja hogy hova fog jönni a labda. Szóval a megvalósításban vastagon benne volt a szabálytalanság. A tervben nem biztos. A bíró benézte, a FIFA meg le van szarva, ők folyamatosan az ilyen helyzetek mellett vannak, hiszen ezért nincs videóbíró. Miért kell ebbe belekeverni Maradona egész eddigi pályafutását, nem mindegy?

rudizoli 2010.06.16. 10:36:55

Elképesztően ostoba cikk. Miért kell állandóan fikázni Maradonát?
A világ legjobb játékosa volt és marad is, mert még mindig nincs nála jobb azóta sem.
A csapat győzött, a győzelmet meg nem kell magyarázni

"Dagadt, hülye kézilabdázó' :??
Hogy mered te ezt leírni Hancu??? Ki a fasz vagy te??? Mit tettél le eddig??

Wednesday. 2010.06.16. 10:42:06

Hallooo!

A nagy maradona fikázás közben azt senki nem vette észre, hogy az eddig szar vb-n szinte az argentin csapat volt az egyetlen aki látványos, okos támadó footballt játszott?! Komolyan ahogy néztem a lehelet finom, pontos passzaikat,CSELEIKET! az ellenfél 16-án belül azt hittem egy pillanatra, hogy valami 20-30 éves közvetítést látok, amikor még nem ezt a szar kiszámítható, biztonsági focit játszotta a legtöbb csapat.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.06.16. 10:46:26

Hm.
"Dagadt, hülye kézilabdázó"
Ami azt illeti nagy merészség nem kell hozzá...
És hát...
Dagadt? Az.
Kézis? Átvitt értelemben igen. Ő maga még büszke is rá.
Hülye? Hát ez szubjektív. Én hajlok rá hogy az. Persze ez utóbbi pusztán vélemény.

Oltárt emeltél már neki otthon?

r123 2010.06.16. 10:48:12

@mesterseges szinezek: őszintén mondom, azt nem tudom mi motíválta őket, milyen elvek mentén foglalnak állást.. mármint milyen jeleneteket elemeznek ki, csak azt ami gól lett, hogy szabályos volt-e, vagy azt is amiből nem lett gól, de lehetett volna? ugyanis akkor minden szögletről lehetne állást foglalni.. Szerintem ez egy okos, ravasz, begyakorolt figura volt, gratula érte. Ügyes volt a figura, Veron egy egy lépésről hajszál pontosan rúgta, Heinze parádésan fejelte be.. Ha vkit csesztetni kell, akkor az a nigériai aki a 16-os vonalánál a rúgáskor Heinzével szemben védekezik, na az mi a lófaszt csinált?

iBKV 2010.06.16. 10:48:19

@bbelizar: Jó focista volt, de ez csak tény kicsit támadóbban megfogalmazva.. Jó játékos volt, de már dagadt, hülye és kézzel nyerte a vb-jét. Ezt nem mossa le senki róla. EZ VAN. El kéne ismerni...

carlo74 2010.06.16. 10:49:44

@Wednesday.: ez is igaz ám. és bár a németeket utálom, de ők is jól játszottak.
a többiek meg fosnak, vagy nem tudnak focizni.

iBKV 2010.06.16. 10:51:27

@Wednesday.: A német meccset nem láttad igaz? :)

@Rudizoli: Nőjj fel! Túl vagyunk már az ovis időszakon, ugorjuk át a ki mit tett le az asztalra dolgon.

Igenis dagadt, a kokaintól szarrá hízta magát. Kokainozott, ezért (is) hülye, valamint egy ilyen nagy nevű focista hülyét csinált magából milliószor és basszameg, kézzel ütötte a labdát a kapuba azon a döntőn!

Az már egy másik dolog, hogy a postoló, gondolom nigériának szurkolt és ezért ragadtatta magát ilyen kijelentésre.

dr. mesterséges színezék 2010.06.16. 10:52:13

@prunoki: "Megnézed a videót, látod hogy nyújtott kézzel löki vissza a védőt, az nehogy a labda felé fusson,"

Annyira, hogy olyan szögben dől be, hogy ha nem támaszkodna a védőre, orra is esne. Mintha egy szekrényt akarna eltolni.

woodo1 2010.06.16. 10:54:58

Dagadt,hülye kézilabdázó?? Te meg egy idióta vagy...Miért nem a bírót szidjátok aki megadta azt a gólt????
Maradona megpróbálta,bejött a punnyadt nyomi angolok meg mentek haza!!A nagy és erős Anglia ha-ha-ha!!

Case · http://streetartbp.hu/ 2010.06.16. 10:56:26

Ahh, tudtam én, hogy csaltak, máshogy nem nyerhetett volna a kis dagadt csapata. No, de majd holnap a görögök ellen!!

iBKV 2010.06.16. 10:56:28

@woodo1: Nigériával játszott Argentína, nem az angolokkal..:)

Wednesday. 2010.06.16. 10:56:30

@iBKV: Igaz, a németek is szépen tették!
Meg is lepődtem.:)

woodo1 2010.06.16. 11:00:02

@iBKV: Tudom de ezek még mindig azon keseregnek és mindenhova belekeverik!! A bbc-nek miért fáj az hogy mi történt ezen a meccsen??

iBKV 2010.06.16. 11:03:49

@Wednesday.: Hát jah, talán a vb első olyan meccse, amire azt mondom, ez igen! Nem a gólok száma miatt, a játék miatt. Már nagyon unom a sok x-et..

RobinGood 2010.06.16. 11:08:36

@woodo1: Miért? Fáj nekik? Vagy csak esetleg mivel közvetítik a VB-t ezért elemeznek meccseket?

RobinGood 2010.06.16. 11:09:51

@iBKV: az nem döntő volt amúgy

check 2010.06.16. 11:09:58

@miklos.rabai: Alapvető dolog és nagyon lényeges: összműködésnek hívják. Ha esetleg nézel olyan meccset, amikor tudod figyelni a jv hármast észreveheted, hogy folyamatos kommunikáció van (testtel, rejtetten zászlóval, mozgással is). Éppen az a lényege, hogy ne legyen a véleménykérés adott esetben feltűnő. Képzeljük el, milyen ostoba helyzet az, hogy maradva a Del Horno - Messi esetnél a jv kimegy az asszisztenshez, aztán mutatja a pirosat (mintha az asszisztens állítaná ki a játékost). Persze van amikor ki kell hívni, de ez egyre ritkább, köszönhetően a rádiós cuccnak.

leroi 2010.06.16. 11:12:12

Argentína: Világ életükben aljas csalók voltak, brutális szabálytalanságokkal, megvett meccsekkel, főleg Nyilasi és Törőcsik tudna erről mesélni még 78-ból, nem beszélve a perui csapatról, meg a hollandokról a döntőben. 82-ben simán hazaküldték az egész társulatot Maradonástul már a 16 közül. A 86-os vb-n a kézis gól nélkül egált játszottak volna az angolokkal. A döntőben csak a a lusta centerüknek köszönhetik a győzelmet, aki nem tudott visszavánszorogni, és megtalálták egy előrevágott labdával. Még a 90-es döntőbe jutásuk volt úgy-ahogy elfogadható. Azóta nem sok vizet zavarnak a világ futballjában, legfeljebb egy kis verekedés a vesztes meccsek után, mint 2006-ban.

Maradona: Isteni játékos volt, és aljas csaló, de ezt már többen is leírták.

A gól: Szabálytalan, a vak is láthatja. Előre kitervelt, ez is nyilvánvaló. Videóbírót!! Az amerikai fociban működik. Ha jól láttam, ott a bírók egy zászlócskát dobnak a pályára, ha valamit szabálytalannak látnak, de a játék megy tovább. Valami ilyesmi kéne a futballban is. Lesnél, faltnál a bíró jelezné a dolgot, de a játék addig menne, míg a videóbíró/TV bíró meg nem erősíti a dolgot. Aztán a játékmegszakításnál (pl. egy les/gólhelyzet után másodpercekkel szokott lenni) lehet itélni szabadot kifelé/befelé, tizit, gólt, akármit. ÉS igenis, a bírók rádión konzultáljanak, mert hülyeség az, hogy az az egy ember itél, aki adott esetben semmit se látott az egészből/megvesztegették.

A Sasok: Ok, hogy Obasit fogták, de a tizenhatos vonalánál ácsorgó Sas (Ayegbeni??) éppenséggel visszamozdulhatott volna Henizével, vagy csak simán leütközhette volna a vonal előtt, és ami azt illeti Obasi is eljátszhatta volna a nagyhalált, akkor lehalább reklamálni lehetett volna. Szóval ehhez kellett a mi fiaink sutasága is.

És??? 2010.06.16. 11:14:46

szerintem meg Heinze volt a legnagyobb mocsok ,hogy nem fogta meg a labdat es adta oda a sporinak piros lapot kerve csapattarsanak...Ez annyira tipikus magyarrazzuk meg miert kaptunk ki,pedig annyira jol jatszott a nigeriai csapat.kedves posztiro inkabb azzal foglalkozzal hogy ilyen,szar produkcioval lesz e dontetlen a gorogok ellen

check 2010.06.16. 11:18:14

@mesterseges szinezek: Félreértettél. Nem támogatom az ilyen magatartást (sőt, ha megtörténik pl. a kézzel szerzett gól, akkor egyértelműen sárga lappal kell megtorolni, bárki legyen is az), de nem tartom főben járó bűnnek. Egyébként is a pályán történtek elbírálása a jv feladata és felelőssége, a játékosé meg az, hogy tegyen meg mindent a sikerért. Én az ilyen eseteket a jó értelemben vett csibészség kategóriájába sorolom, ami - ismétlem - nem támogatandó, de nem is kirívóan sportszerűtlen.

iBKV 2010.06.16. 11:20:06

@woodo1: Sztem nem fáj nekik, csak pörögnek rajta.. Nem hiszem, hogy a kezezés miatt pörögnek a 2010-es vb csoportmeccsén :)

Tarantini 2010.06.16. 11:24:22

Nem kell foglalkozni a szerzővel, kapott egy kis teret, élvezi a szereplést. Mondjuk választhatott volna magának olyan témát is, ami passzol a szellemi képességeihez, a "szolárium és a szőrtelenítés" vagy valami ilyesmi.

A gól meg hibátlan volt, így kell. A bírók nem fújtak? Hja, sajnáljuk, erről nem az argentinok tehetnek.

dr. mesterséges színezék 2010.06.16. 11:27:39

@check: "Képzeljük el, milyen ostoba helyzet az, hogy maradva a Del Horno - Messi esetnél a jv kimegy az asszisztenshez, aztán mutatja a pirosat (mintha az asszisztens állítaná ki a játékost). "

Ostoba helyzet akkor, ha azt a látszatot akarjuk kelteni, hogy a jv mindent lát. Ha bevalljuk, hogy nem is láthat 22 potenciális simlis kavargásában, helyből trivi a gondolat, hogy nem hogy nem égő, de egyenesen dicséretes véleményt kikérni, sőt kérdéses szituban akár megszavaztatni egymás közt.
Ha elfogadjuk - és ulláccik, nagyon is -, hogy a foci sok pénz + némi játék, akkor azt is el kéne fogadni, ez a sok pénz nem múlhat 1-2 benézésen.

RobinGood 2010.06.16. 11:29:18

@magyarlaszlo: az amerikai fociban nem erről van szó, a sárgazászlót nem azért dobálják. A videóbírót az edzők kérhetik korlátozottan (azt hiszem félidőnként egyszer) és ha nincs igazuk akkor 5 yardos büntetést kap a csapat. De ez nagyon Off :-)

RobinGood 2010.06.16. 11:31:44

@mesterseges szinezek: egyetértek és ezt a bíróknak is be kellene látni. A baj az, hogy az EL-ben semmivel nem volt kevesebb bírói hiba pedig 5+1 ember volt erre.

check 2010.06.16. 11:39:20

@magyarlaszlo: A 78as VB tekintetében igazad van, egy nagyon jó Argentín csapatnak fújtak végig a sporik alig leplezetten.
82ben a 16 között - immár Maradonával a csapatban - az olaszok ellen estek ki, amely meccsen az olasz védelem (egy bizonyos Geatano Scireaval az élen) szarrá rugdosta büntetlenül (!) az argentín ászokat (Kempes, Maradona, Ardiles). Ezen a meccsen Maradonát kiállították törlesztésért és kiestek a gauchok.
86ban azért az általad leírtakon kívül történt még a meccseken egy s más, a győztes gólt pedig nem a lusta center (Jorge Valdano) hanem egy középpályás (Jorge Burruchaga) érte el. Emellett 3 gólt szereztek a döntőben úgy, hogy a németek 2-0-ról egyenlítettek. Ez nem éppen ugyanaz, amit te leírtál.
Nekem éppen a 90es VB nem tetszett nagyon, hiába voltak ászok a csapatban, nem ment nekik, de elevickéltek a döntőig, ahol végig a büntetőkre játszottak.
2006ban egy marha jó csapat ment egy nagyon jó német ellen, ahol büntetőkkel estek ki - ez van. Egyébként emlékeim szerint a rendes játékidő vége felé volt egy érdeke szitu a német 16oson belül, ahol az asszisztens nem foglalt állást, Lubos Michel pedig kifelé fújt és lesárgázta Maxi Rodrigezt műesésért. A visszajátszás nem azt igazolta, hogy helyes döntés volt... A balhé más kérdés, nem kellett volna.
Szóval lehetnél azért korrektebb és nem tiszta indulatból kellene kommentelned minősíthetetlen stílusban.

check 2010.06.16. 11:46:23

@mesterseges szinezek: Nincs igazad. Minden ehhez hasonló szituációban (ahol egy személy vezet) igen lényeges az, hogy kifelé mutatva ténylegesen ki is vezet. Nem keverendő össze a tekintéllyel. a szabálykönyv szerint is a jv döntései véglegesek, azokat csak a jv saját maga változtathatja meg belátása szerint amíg a labda ismét játékba nem kerül (ellenben az asszisztens felülbírálható a jv által). Egyértelműen írtam, összműködésről van szó, tehát nem egyedül vezetjük a meccset, ilyen formában a véleménykérésnek is helye van, de nem látványosan, közzétéve (ez történt, rejtetten kommunikáltak). Nyilván nem láthat a jv mindent, az asszisztensek segítenek, ahogy esetünkben is.
A javaslatodat, miszerint akár "szavazásra" is lehetne bocsátani egy-egy esetet óriási káosz követné, a csapatok kérdéses szituációknál egyik asszisztenstől a másikig futkosnának, hogy ki-hogy látta. Beláthatjuk, hogy ez nevetséges. A jvnek kell kézben tartania a mérkőzést és a fegyelmet, a segítségkérésnek pedig diszkrétnek kell lennie, hogy ne hozzuk egymást kellemetlen helyzetbe.

fredro 2010.06.16. 11:46:45

Ahogy a francia mondja: cseszt lá ví

Artie 2010.06.16. 11:48:10

@naponta 3x: Ez a tipikus hülye kifogás, amikor ezzel jönnek, hogy de bezzeg a csatár ha kihagy egy ziccert.

Apró különbség, hogy ezzel a csatár saját magának, saját csapatának "árt", a bíró meg olyannak, akivel szemben neki semleges a viszonya.

Bár a német-ausztrál után ez utóbbiban kételkedem. Senkit nem zavar, hogy
a) az első német gólnál Klose lesen volt középen, és bizony igen aktívan részt vett a támadásban, védők figyeltek rá;
b) az ausztrálok minimum 1, de inkább 2 tizenegyest nem kaptak meg;
c) ha Cahill kiállítása kiállítás volt, akkor az olaszok ellene 40 másodperc alatt ki kellett volna állítani egy paraguayit.

Szóval a régi tétel bebizonyosodott: azért nem akarnak videobírót, hogy következmények nélkül lehessen csalni a meccseket.

cseplin 2010.06.16. 11:48:30

A sok erkolccsosz es biro palanta es Maradona kozt az a kulombseg,hogy beloletek millionyi van,mig az Isteni Diegobol csupan egy.Az aki csak a kezezos golja utan iteli meg Ot,az vagy tul fiatal es nem is latta Maradonat focizi,vagy egyeszeruen nem ert a focihoz,csak a szajtepeshez.Pelet sajnos nem lattam focizni,de nekem Maradona a labdarugas Zeusza.

az övezet gázai 2010.06.16. 11:53:26

@Tarantini: Ha szerinted hibátlan volt a gól, akkor én néked ajánlom a szoláriumot és a szőrtelenítést mint a szabályértelmezéseddel adekvát foglalatosságot.

aa+ 2010.06.16. 11:55:40

A cikkel alapvetően egyet lehet érteni,
de az utolsó mondat nagyon felkeverte az indulatokat.
Lehet, hogy épp ez volt a posztoló célja!?
Nem vitás, Maradona erősen megosztó személyiség ...
viszont szenzációs focista (volt), Pelé mellett talán a legnagyobb!
Azonban, hogy ez a vita, egy valóban vitatható gólról
cigányozásba, zsidózásba, négerezésbe, latinozásba megy át,
ami mellett a rohadt, dagadt, drogos, csaló szinte már üdítő jelzők ...
valahol NAGYON SZOMORÚ :((

Amúgy, hogy focizzunk is egy kicsit,
szerintem nagyon jó az argentín csapat,
s valószínűleg sokra is viszi ezen a VB-n ...

carlo74 2010.06.16. 12:07:25

maradona drogos, szemét latinamerikai..
pelé fekete. puskás dagadt, emigráns, aki hentes biznisszel tengette a napjait később? cserbenhagyta magyarországot?
vagy csak tele lett a töke a kommunistákkal? jepp.

van ezeknek értelme itt feljebb?

a trolloknak: mindhármat végtelenül tisztelem, amiért kell. valamint puskás remek ember volt..

Tarantini 2010.06.16. 12:13:45

@check: Sok-sok hiba, nézzük sorjában: 82-ben az argentinok nem az olaszok ellen estek ki. Középdöntő, három tagú csoport, az olaszokkal kezdtek, a brazilokkal folytatták, mindkét meccset elbukták. Maradonát egy bizonyos Gentile fogta, faragta, tépte, nem pedig Scirea és az argentin tízest a brazilok ellen állították ki, amikor beletalpalt Batistába...

marcotardelli 2010.06.16. 12:14:01

Ez a cikk egy nagy marhaság. Ilyen tusakodás minden szögletnél előfordul, még megye II-ben is.
Ezen kár lovagolni, tényleg új téma után kell nézni.

dr. mesterséges színezék 2010.06.16. 12:15:48

@check: Bocs, azzal az alapfeltevéssel írsz, hogy a jelenlegi helyzet minden létezők legjobbika, és bármilyen változtatás csak ronthat rajta.

A Forma-1-ben is rendszeresen hallható hangok ezek, mert _rendszeres_ a változtatás: amikor elkezdődik a suttogás, hogy egyre kevésbé érdemes nézni, lépnek. Ha nam jön be, legfeljebb visszalépnek, és keresnek másik irányt, az se szégyen.

A fociban a 2->3 pont óta nagy horderejű nem történt, de akkor is világvégét prófétáltak jó ideig. Ma meg egy generációnak már ez a természetes, és tán nem is tudja, hogy másképp is volt.

leroi 2010.06.16. 12:16:38

@check: (OFF!) érdekes, a wikipedia másképpen emlékszik a 82-es cikire:en.wikipedia.org/wiki/1982_FIFA_World_Cup

Eszerint Gentile vette le a pályáról Maradonát, és a kiállítás a brazilok ellen történt, 3-0-nál. Meg azt is megjegyzi a szerző, hogy akár 6-7 is lehetett volna a vége, ha Serginho nem szórakozza el a ziccereit. Sajnos én nem emlékszem első kézből a meccsre, kicsi voltam még. (Rossira emlékszem a brazilok ellen.)
A 86-os döntő megvan elevenen. Schumacher alároncsolt egy beadásnak, és az addig észrevehetetlen Brown fejéről bepattant a labda. Állt mindenki tátott szájjal. Aztán rugtak mégegyet a "gauchok" (így mondják a csalót portugálul? :-)) utámna viszont jött Rumenigge és Völler. Ha Burruchanag vissza tudott volna kocogni a többiekkel védekezni... Ha...

ON

Mostmár tényleg foglalkozzunk a Sasokkal, lécci.

dr. mesterséges színezék 2010.06.16. 12:16:51

@cseplin: "A sok erkolccsosz es biro palanta es Maradona kozt az a kulombseg,hogy beloletek millionyi van,mig az Isteni Diegobol csupan egy."

Ami nagy szerencse a sportújságíróknak, mert így mégsem keverhetők a cikkeik teológiai esszékkel, viszont nagy balszerencse a kézilabdasportnak.

leroi 2010.06.16. 12:19:35

@Tarantini: Ja, ha te tudod fejből, akkor én nem is erőlködöm...

Shark06 2010.06.16. 12:20:24

@check:
Check, orulok, hogy jv-kent tevekenykedsz, de meg nyilvanvaloan sokat kell fejlodnod.

1. szinte minden meccsen van fej osszeerintes, a masik 2 kezzel valo ellokese, idonkent meg odarugas is (a labda persze sehol) es 10-bol 8* nem jar erte piros lap. egy vb nyolcaddontot nem a bironak kell eldontenie, kulonosen, ha hataresetrol van szo.

2. A Messi-Del Horno esetnel ugyancsak a szandekossag kerdese erosen megkerdojelezheto, tehat nem piros. Eddig 2-0 a jatekvezetok ellen.

3. Maradona kezes golja: Ja, mert lott egy rendeset is, igy mar nem is baj, hogy a masikat kezzel uti be. Ez is FIFA jatekvezetoi eloiras?

Vegeredmeny: 3-0 (nem a biroknak)

A stilus valasztas pedig szandekos volt, hogy serkentse az emberek kommentelo kedvet.

Tarantini 2010.06.16. 12:20:45

@Manómaszat: Neked meg némi szövegértés: azt írtam, hogy hibátlan volt a gól, nem pedig azt, hogy szabályos. Blokkolták a kilépő védőt, pontos beadás, kiváló érkezés... Minden meccsen van ilyen, persze a szemüveges, tornából felmentett, szabálykönyvre hivatkozók ilyenkor mindig kapálóznak.

questore 2010.06.16. 12:21:15

@=Ford Prefect=: Ha minden jól megy legalább Maradona taktikái felnyitják a szemüket és változtatnak a szabályokon :) Ha csak meccsenként egy ilyet bemutat a csapat, akkor jövőre lesz 20 új fociszabály és őszintén szólva már az előző vb-nél is látszott hogy kéne itt rendesen változtatni. (Én speciel felvetetnék egy olyan kesztyűt mindenkivel amivel képtelenség mezt húzni) Undorító dolog.

Tarantini 2010.06.16. 12:22:47

@magyarlaszlo: az egyik kedvenc vb-m, annak a csoportnak mindhárom meccse itt van a polcomon :)

az övezet gázai 2010.06.16. 12:24:22

@Tarantini: Én nem tudom a kettőt külön értelmezni, pedig végig ezen törtem a szemüveges fejem, miközben a többiek tornaórán voltak. Ja, és kapálóztam is közben.

Shark06 2010.06.16. 12:29:24

@piro:
"Szeretnem, ha a legvegsokig becsuletes angolokrol megemlitenel egy esetet, amikor egy csatar megallt, mert lesen volt, annak ellenere, hogy nem sipolt a biro."

Orulok, hogy ezt felhoztad.

1. Robbie Fowler '96-ban fifa fair play dij, amikor az arsenal ellen seaman ugy tunik, hogy buktatja, fowler viszont odamegy a birohoz es mondja neki, hogy nem volt bunteto.

Ez nem pont les pelda, de lesnel egy csatar a labdat nezi inkabb es nehez erezie, hogy hol is volt a rugas pillanataban.

leroi 2010.06.16. 12:30:41

@Tarantini: naés ahogy Varga Józsi kilépett négy belga védő közül?? az a szép emlék a szocializmusból, meg a 3,60-as kenyér...

Tarantini 2010.06.16. 12:33:34

@Manómaszat: Akkor te simán rászólnál az edződre ha az nem a szabálykönyvből dolgozna. Tüntetőleg kivonulnál az öltözőből, ha taktikai faultokról, kézimunkákról, feltartásokról, műesésekről beszélne. Ez így helyes, éljen a vízilabda!

dr. mesterséges színezék 2010.06.16. 12:34:47

@Tarantini: "Minden meccsen van ilyen, persze a szemüveges, tornából felmentett, szabálykönyvre hivatkozók ilyenkor mindig kapálóznak"

Kb. ez az, amiről beszéltem: két szótár szerint értelmezzük a világot. Van aki szerint a játékszabályok azért vannak, hogy előírják, mit nem tehet a játékos, aki ezt meg is érti, mert játszani akar, és van aki szerint a szabályok írják le, hogy mit kell úgy csinálni, hogy ne lássák a játékvezetők.

Tarantini 2010.06.16. 12:35:56

@magyarlaszlo: Szép emlék... én már azt is elfogadnám, ha mondjuk a dánok helyett mi kaptunk volna kettőt hétfőn a hollandoktól.

Johnny336 2010.06.16. 12:49:12

Angol drukker vagyok, de Maradona minden, csak nem csaló.

redsectora 2010.06.16. 12:49:51

Sir Bobby Robson, aki maga is nagy futballista volt, jól fogalmazot anno Maradonáról: "Nem Isten keze, hanem egy csaló keze volt!" Ez így igaz!

Maradona egy zseniális focista volt, de jelleme már nem ilyen.

Úgy látszik, ezen a VB-n is folytatja csalásra épülő játékát!

Ha valakinek ez tetszik, hogy miként lehet csalással megnyerni egy meccset, azt csak sajnálni tudom. Sőt, hányni tudok tőle.

Nekem az tetszik, hogy jó játékkal, megérdemelten nyer egy csapat.

Persze belefér az, hogy valaki ösztönösen néha trükközik. De a sorozatos, tudatos csalásra épülő játék tényleg undorító!

Tarantini 2010.06.16. 12:57:44

Még annyit ehhez a szabálytalan gólhoz, hogy inkább egy ilyen találat, mint egy kamu 11-es... a vesztes fél is előbb lenyeli a békát.

zoomR 2010.06.16. 12:59:34

Ez a "dagadt hülye kézilabdázó" a világ valaha élt legjobb focistája! Akkor te mi vagy kedves senkiházi cikkíró???

Tarantini 2010.06.16. 13:04:52

@redsectora: Ekkora naivitást, milyen csalás?! A hozzád hasonló arcokon látszik, hogy még életükben nem hallgattak végig taktikai értekezletet, nem játszottak bajnoki szezont, nem küzdöttek védőkkel szöglet előtt stb. Nyilván Bobby Robsonnak nem voltak trükkjei, aha, az ő angol válogatottjában csak az alkoholista Adams és Gazza, a félőrült Pearce meg a mészáros Butcher szerepelt, akik nyilván kizárólag szabálykönyvből melóztak.

dr. mesterséges színezék 2010.06.16. 13:06:35

@redsectora: "Ha valakinek ez tetszik, hogy miként lehet csalással megnyerni egy meccset, azt csak sajnálni tudom."

Hiába, a Rush elvezet egy minimális minőséghez, esztétikai felfogáshoz...

az övezet gázai 2010.06.16. 13:13:09

@Tarantini: "Tüntetőleg kivonulnál az öltözőből, ha taktikai faultokról, kézimunkákról, feltartásokról, műesésekről beszélne."
Ha ki nem is vonulnék (bár, mint tudjuk, fel vagyok mentve tornaóráról), számomra azon fenti példa a szimpatikus, ahol a csatár maga jelez a bírónak látszólag saját érdeke ellenében. A gyakorlat természetesen nem végletekből áll, de számomra még az apróbb, mára teljesen elfogadott szándékos szabálytalanságok is ellenszenvesek.

az övezet gázai 2010.06.16. 13:19:35

@zoomR: "Ez a "dagadt hülye kézilabdázó" a világ valaha élt legjobb focistája! Akkor te mi vagy kedves senkiházi cikkíró???"
Ha a cikkíró senkiházi, akkor te mi vagy?

dr. mesterséges színezék 2010.06.16. 13:22:10

@Manómaszat: Tkp. nem is értem, hogy szurkolóként hogyan lehet örülni 1-2-sok stiklivel szerzett gólnak. A rúgó tudja, a szurkoló tudja, az elszenvedő tudja, utólag még a jv is tudja, akkor kinek hazudunk? Ja, a tabellának.
Közben meg meg szeretnénk lincselni céget, bankot. kormányt, ha kreatívan könyvel.

Mitema 2010.06.16. 13:40:05

A "senkiházi cikkíró" 3 szóval elérte, hogy 4 óra alatt 293 komment szülessen egyetlen blogbejegyzéséhez. Nem tudom, hogy pl. a BetClic perview fizet-e, de akárhogyis ez egy magyar nyelvű blogtól nem rossz eredmény. Hancu egy zseni...

check 2010.06.16. 13:50:31

@magyarlaszlo: @Tarantini: Jogos az észrevétel rosszul emlékeztem, valóban a Brazilok ellen állították ki és valóban nem Scirea, hanem Gentile rugdalta.
@magyarlaszlo: Így van, Brown fejes, aztán Valdano egy kontrából, majd a vége felé már jöttek a németek (Rummenigge és Völler). A 3. gólt Burruchaga lőtte, aki nem csatár hanem középpályás egy kontrából.

az övezet gázai 2010.06.16. 13:51:25

@mesterseges szinezek: "Tkp. nem is értem, hogy szurkolóként hogyan lehet örülni 1-2-sok stiklivel szerzett gólnak."
Őszintén mondom, nem hittem, hogy leszünk ennyien akik l'art pour l'art szeretjük a sportot, akiknek nem mindegy, milyen körülmények között születik meg a siker.

check 2010.06.16. 13:57:00

@mesterseges szinezek: Abból indulok ki, hogy a jelenlegi rendszer egy működő és működtethető rendszer. Sajnos az a hátránya megvan, hogy emberek működtetik és hibáznak ill. személyes véleményem az, hogy a sok-sok technika segítség túlzottan magabiztossá teszi a jv-ket. Én nem vagyok a változtatások ellen, de pillanatnyilag a játékosok/csapatok a postban szereplő huncutságokat követik el, a javaslatod szerinti változtatás után pdig a jv-k véleményével próbálnának manpulálni.

FritzTata 2010.06.16. 13:59:27

@RobinGood: nincs igazad. A vezető bíró _bármikor_ kérheti a videóbíró segítségét. És ott, a vezető bíró nagyon sokszor kikéri a többi bíró véleményét és akár még az is előfordul, hogy megváltoztatják az eredetileg hozott ítéletet. Az edzők pedig szintén bármennyiszer kikérhetik a videóbírót, de meghatározott esetekben. És nem 5 yardot buknak, hanem egy időkérést, ha nincs igaza az edzőnek.

Én megmondom őszintén nem nagyon nézem az európai focit. Nem tud érdekleni, amikor egy VB-n is megy a sumákolás, színészkedés ezerrel, és ez mindenkinek tök természetes. Be kellene itt is vezetni azt, ami amerikai fociban van: 6-7 bíró plusz videóbíró. Annyi ember már beláthatja a pályát. Ott is megvan mindenkinek a dolga. Be is fújnak sok mindent. Aki meg színészkedik, lezavarni, büntetni a csapatot érte. Leszoknának róla, ha volna valós büntetése, de nincs. Ezen kívül ha valaki megsérül, és orvost kell hívni hozzá, akkor battyogjon le a pályáról, aztán majd visszajöhet. Nekem az is visszatetsző, amikor 5 perc fetrengés után felpattan, majd hosszában végigsprinteli a pályát. Lószart mama, ahogy Hofi mondta. Húzzon le a pályáról, aztán ha már tényleg rendben van, menjen fel.

check 2010.06.16. 14:08:55

@Shark06: Így van, sokat kell még fejlődnöm, ahogy mindenkinek. Nem vitás. Azonban ami megkülönböztet tőled (a stílus mellett) az a szemlélet.
1. A meccs közbeni kakaskodás kérdését külön kell választani az ellenfél szándékos megrúgásától. Van ugye a szabálykönyv és vannak a FIFA ajánlások, ezeket felhasználva a jv hatásköre és felelőssége milyen döntést hoz. (pl. volt az műeséses sárga, amit páran említettek, én azzal pl. nem értettem egyet, elkapkodott volt és nem volt olyan a játékhelyzet, de nem én vezettem a meccset).
2.Majdnem egyetértek, én is azt írtam, hogy a vagy a labda vagy a baba kategória volt, tehát határeset. Hauge (asszem ő vezette) ott így döntött, nem emlékszem a meccsre, de lehet, hogy feszült volt és nem akart teret engedni neki. Nem tudom. Az azért megfigyelhető, hogy Messi a visszacsel után már szinte ijedten összehúzza magát és nem is nyúl a labda felé. Minden bizonnyal érzékelte a felé közeledő ellenfelet és annak lendületét.
3. Nem kell csúsztatni, nem mondtam ilyet. Azt mondtam, hogy meghúzza a játékos a okosságot vagy befújják vagy nem. Ha befújják meg kell torolni ha nem mázlija volt. 86ban Maradonának mázlija volt... Ennyi.
Egyébként ez nem egy meccs. hogy eredményt számolgass, főleg úgy, hogy csak a saját hangodat vagy hajlandó meghallani.

vajdasagi 2010.06.16. 14:17:24

@zoomR: Bennem is hasonló kérdés merült fel. Lehet valakinek Maradonáról az a véleménye, hogy minden idők legjobb focistája volt, meg lehet az, hogy azért egy Puskás vagy egy Beckenbauer jobb volt nála. Vagy akár az is, hogy még Messi vagy Christiano Ronaldo is jobb mint Maradona (amit én mellesleg kétlek).

De azért a cikkíróval ellentétben Maradona sok olyat alkotott, amire évtizedekig fogunk emlékezni. Elmondható ez a blok írójáról is?

Utána sok mindenben rosszul alakult Maradona élete, ez tagadhatatlan. De nehogy már ilyen szavakkal írjuk le a foci egyik legnagyobb alakját.

Aki ilyet leír, az hülye. Ennyi. Punktum.

brudy 2010.06.16. 14:17:45

"Egyrész, hogyan lehet belekeverni ebbe a szituációba Maradona egykori drogos múltját. Tök mindegy mit csinált a magánéletében, az az ő dolga."

Baromira nem mindegy, hogy mit csinál a magánéletében egy olyan ember aki sok millió gyereknek a példaképe. Milyen példát mutat a következő nemzedéknek egy ilyen csaló, drogos patkány? Vagy egyáltalán ez az egész sport (foci)? Maximálisan egyetértek a videóbíró, és az álló óra szabályokkal. Évek óta nem nézek focit (kivéve eb vb, de lehet, hogy ezeket sem sokáig) mert nem bírom elviselni, amikor igazságtalanul egy suttyó senkiházi, civilben utcaseprő dönti el szimpátia alapján, hogy melyik csapat nyerjen. A gyerekemnek sem szívesen fogok egy olyan sportot tanítani, ahol azt tanulja meg, hogy hogyan kell csalni, színészkedni és sportszerűtlenül viselkedni, és nem csak a játékosok részéről. Gondolhatunk a totóbotrányokra, játékosok megvásárlása, bírók lefizetése, bundák, stb., és még büszkék is rá az ilyen maradóna félék. És nem érdekel, hogy mekkora játékos volt. Milyen ember??
Milyen nép az akinek ez az istene?
Ha Puskás lett volna egy ilyen gazember és mi szobrot emelünk neki, felköpnék és aláállnék.

Eddig ebbe nem gondoltam bele, de nem hiszem, hogy van még egy ilyen aljas sport mint a foci.

Rántott máj (törölt) 2010.06.16. 14:29:38

@Shark06: "Robbie Fowler '96-ban fifa fair play dij, amikor az arsenal ellen seaman ugy tunik, hogy buktatja, fowler viszont odamegy a birohoz es mondja neki, hogy nem volt bunteto."
Szoval egyetlen egyszer egy angol sportszeru volt, ebbol mar lehet altalanositani: minden argentin bunozo es minden angol vegtelenul sportszeru. Azt miert nem hozod fel, mikor az olasz Di Canio kapta az ANGOL bajnoksag Fair Play dijat?
"Ez nem pont les pelda, de lesnel egy csatar a labdat nezi inkabb es nehez erezie, hogy hol is volt a rugas pillanataban."
Hahaha. Akkor miert fikazzatok Inzaghit, hogy folyton lesen van, ha egyszer o nem is tud rola? :) Kulonben nem sportszerutlen egy - ezek szerint - teljesen vetlen cselekedetert szabadrugast itelni?
Hagyjuk inkabb, mert csak magadbol csinalsz egyre nagyobb hulyet - ez tobbnyire az altalanositas velejaroja.

Rántott máj (törölt) 2010.06.16. 14:33:45

@redsectora: Akkor legyszives mondj mar a hires kezezesen kivul egy masik esetet, amikor Maradona csalasaval (mueses, les, szabalytalansag) nyert a csapata. Plane sorozatosan.

lehet más a propaganda 2010.06.16. 14:34:11

Nem vagyok nagy focirajongó épp az ilyen esetek miatt. Sokat lehet trükközni és ebben a FIFA is ludas.

Hokiban miért tudták megoldani a videobíráskodást, amivel rögtön kijön az ilyesmi és nincs vitatkozni való. Fociban még a játékidő is csak relatív (a 90 perc se biztos hogy annyi és azt nem is számolják mennyi ebből a tényleges játékidő). Miféle szemlélet az hogy a "gól természetesen érvényes" pedig a felvételen nyilvánvaló a szabálytalanság? Ezért a lefogásért még a hohiban is kiállítás járt volna.

Durva de igaz: FIFA= FIfikás csaláshoz FAlaz

Brancalleone 2010.06.16. 14:47:38

@chemical_tourist:
Annak, aki szerint mindenki hülye, a foci nézése helyett, komoly shooter -eket tudnék ajánlani. Állítólag már olyanok is vannak, ahol gyerekek fejét lehet szétverni, a kommented alapján az ilyesmi jobban szórakoztathat, mint a foci.
A játék, az játék. És csibészkedni is lehet amatőr szinten is, és mesterfokon is. Maradona nyilván nem azt mondta, hogy csaljatok, gyermekeim, hanem, hogy ha befújja a bíró, akor gól, ha meg nem, akkor dolgozzátok ki a következő helyzetet.
Egyébként meg a legszebb focit mutattták be eddig a VB-n.

Diego0313 2010.06.16. 14:52:55

szart sem tudtok a fociról!! maradóna az évszázad labdarúdója!!! aki nem ismeri el az pedig fogalmatlan!! gondolkozzatok el ezen!! irigyek vagytok !! VIVA DIEGO!!

sharpy72hu 2010.06.16. 15:10:14

@Tarantini:

"A gól meg hibátlan volt, így kell. A bírók nem fújtak? Hja, sajnáljuk, erről nem az argentinok tehetnek."

Ezektől a beírásoktól eldurran az agyam komolyan mondom. A megölök vkit, de a rendőrség nem kap el vagy a bíró nem ítél el akkor semmi gond nincs azzal, hogy kinyírtam vkit. Hogyne, persze. Ettől függetlenül elképesztően sok az idióta poszt. A gól szabálytalan volt; pont. De olyan játékos úgysem lesz aki jelzi a bírónak, hogy ne adja meg a gólt, mert szabálytalan volt és ezzel önmagában szerintem nincs semmi baj. Szabálytalan gólok voltak is és lesznek is. Ami gusztustalan az argentínokban, hogy a szabálytalan gól után tömjénezik magukat. Ezt tette Maradóna is mikor bekezelte a labdát és ezt teszik most is. Na ezt nem kellene. Ez kb olyan mint ha Henry most arról beszélt volna, hogy az Isten segítségével győzték le az íreket. Bár Maradóna kétségtelenül a világ egyik legjobb focistája volt, de ezért a gondolkodásmódért és a foci után tanúsított életviteléért igaza van a cikkírónak amikor "dagadt hülye kézilabdázónak" titulálja Maradónát.

52 · http://52nap.blog.hu 2010.06.16. 15:25:18

@sage5: Furcsa a legszebb focinak hívni azt, ami csak a szabályok figyelmen kívül hagyásával eredményes, egy olyan vezető irányítása alatt aki sok nagy eredményét szintén nem a szabályok szerint érte el.

A Focival - és sok más nézett sporttal - az a baj, hogy a "nézők kedvéért" már rég lemondtak a szabályok következetes alkalmazásval. A tisztességtelen ember győzelmét hirdetik a tisztesség helyett, ezzel teremtve sokak számára példaképeket, és csodálkozunk a dolog következményein.

Tudod miért nincs videobíró? Nem azért, amit a FIFA mond, hogy a grundon nem működik, mert több csapatnál van kamerás mobil, mint vizsgázott játékvezetőkre, partjelzőre, stb. pénz.

Csak az ellenőrizhetőség, a szabályok következetes betartatásának a kényszerét is meghozná.

Sok csapat vesztene rajta, és ezen csapatok szurkolói is kevesebb pénzzel tömnék. Ellenben sok helyen népszerűbb, eladhatóbb lenne egy korrekt sport...

tomi257 2010.06.16. 15:26:39

maradona zseni volt mint játékos. ilyenvalakit csepülni mint focistát csak arra utal hogy göze sincs annak aki teszi. mellesleg cool is, nem az a beletörödött seggnyaló mint ahogy sokan kivánják.aki pedig nem tudja mitöl zseni, az nézze meg ezt a vid-et. és mutasson cool-abbat!
www.youtube.com/watch?v=ebs7Qe2nmOI

drog-ba 2010.06.16. 15:32:27

Sámuel a fogó ember. Emlékezzetek a Chealse- Inter meccsre, ott az első félidőben kétszer kapaszkodott Drogbába, és nem volt 11.

This_is_Sparta (törölt) 2010.06.16. 15:40:44

Maradona az én szememben mindig is egy csaló marad. A '86-os, Anglia ellen kézzel ütött góljával, csak Henry kézilabdás mozdulata veheti fel a versenyt.

Ezen még az sem változtat, hogy a nevezett meccsen lőtt másik gólja szintén felejthetetlen volt, de azzal együtt is még csak 1:1 lett volna a meccs.

A további életútja (Napoli, maffia, drogok, Fidel Castro seggnyalása) sem éppen követendő példa a fiatalok számára!

leroi 2010.06.16. 15:54:09

@brudy: Megvan valakinek Andy Möller? Egyszer volt egy műesése amit megevett a bíró, tizenegyes lett. Utána a német szövetség eltiltotta talán három meccsre, ha jól emlékszem. Indoklás: Möller válogatott játékos, és mint ilyen az ifjúság példaképe(!) Megengedhetetlen, hogy ilyesmiről vegyenek példát az német ifjak.
Szeintem EZ a jó hozzáállás az ilyen csalásokhoz. brudy szívemből beszél.

tomi257 2010.06.16. 15:54:14

igen, miután anglia teljesen sportszerüen elsüllyesztette a general belgrano nevü csatahajót, sötétben a harctéren kivül (amerikai müholdképek alapján), kb 30000km-re angliától. ez tényleg egy szép fair tett volt. és ilyenek ellen egy focimeccsen elöször kézzel egy gólt ütni és utána megmajnolni öket, az tényleg egy föbenjáró bün. én örültem neki és máig is rámjön a röhögés ha a falábú albionokra gondolok:)

sharpy72hu 2010.06.16. 16:26:29

@tomi257:

Na ez egy kissé röhejes. Ha emlékezetem nem csal az argik szálltak meg angol területet és ezzel indult a háború. A Falklandoktól meg nem 300000 km-re volt a Belgrano. Ja és mielőtt a Falklandoknak az Angliától való távolságával jönnél a Falklandokon élők akarnak Angliához tartozni és eszükben sincs az argikhoz átállni. (Ami akkor ráadásul egy katonai diktatúra volt). A sötéttel meg mi a baj? Sötétben nem szoktak háboruzni? De egylbként mintha ez nem tartozna a témához.

This_is_Sparta (törölt) 2010.06.16. 16:34:43

@tomi257:

Carl von Klausewitz szerint: "A háború, a politika folytatása más eszközökkel."

tomi257 szerint: "A futball, a háború folytatása más eszközökkel."

Ha jól értem? :D

This_is_Sparta (törölt) 2010.06.16. 16:49:34

@sharpy72hu:

Ha jól tudom Argentínában 1976-1983 között több katonai junta váltotta egymást, aminek akkor mák komoly történelmi "hagyományai" voltak az országban. Ez idő alatt sok ezer ember "tünt" el a katonai titkosszolgálatok hathatós munkájának eredményeként.

1982-ben Galtieri tábornok a belső társadalmi és gazdasági feszültségeket leplezendő, foglalta el a Falkland szigeteket, amiről már elég rég óta vitatkoznak Angliával, de végül ráfaragott.

Ennek tényleg semmi köze a focihoz!

tomi257 2010.06.16. 16:55:31

@Kádár Alíz: bocs, de Clausewitz és nem Klausewitz. ez nem vicc. különben szerintem olcsóbb és elérhetöbb ezen a téren küzdeni ,teszem argentina számára, mint atombombát gyártani(mint teszem az angolok), igen. és talán nem is annyira veszélyes az egészségre:) de igazad van, süket duma az egész. de Diego király volt mindentéren! csak ezt akartam mondani.

This_is_Sparta (törölt) 2010.06.16. 17:01:56

@tomi257: Ott a pont! Viszont Diegoval kapcsolatban nem értünk egyet, de ez nem baj, ennek ellenére tisztelem a véleményedet!

Tevez11 2010.06.16. 17:13:28

Te egy igazi baszadék vagy ,te szerncsétlen szánalmas majom,hogy vágtak volna a falhoz amikor megszülettél,ha 5-öt kap Nigéria akkor miket irkáltál vna?
"És a dagadt hülye kézilabdázó sem hazudtolta meg magát, ugyanolyan ócska csaló most is, mint eddig volt."-aki először megfésült az ,te testnevelésből felmentett baszadék.

Tarantini 2010.06.16. 17:25:12

@sharpy72hu: Gyönyörű hasonlat, hatalmas gratula! Persze, a szögletnél elkövetett szabálytalanság elnézése egyenes arányban van azzal, aki gyilkol és megússza. Ugyanakkora a történet súlya... Egyéb épületes összevetés? Ha megdugom a nejed, de nem kapsz rajta, akkor sincs gond.

sharpy72hu 2010.06.16. 17:45:41

@Tarantini:

Ez egy hasonlat volt, úgymond példa. A súly természetesen nem ugyanaz, de az erkölcsi alapelv igen. Függetlenül attól, hogy vki 100 ft-ot lop vagy tízmilliót mind a kettő tolvaj. Attól, hogy egy tolvajt nem kapnak el még tolvaj marad és nem lesz belőle becsületes ember, továbbá nem szerencsés kérkedni vele, hogy mit lopott, bár az már nem várható el tőle, hogy feljentse magát a rendőrségen és visszaadja a lopott tárgyat. De valószínűleg csökkent agyi kapacitásoddal ezt a hasonlatot sem fogod megérteni. Attól, hogy nem kap el férj még nem erkölcsös más feleségét kefélni. De sajnos Te úgy tűnik nem tudsz ilyen erkölcsi magasságokba emelkedni.

netmacho 2010.06.16. 19:08:26

Ki ez a majom aki ezt a cikket írta? És egy magára adó hír oldal, hogyan tud ekkora marhaságot ledni. Most már ezt sem kell olvasni, ennyi erővel olvashatnánk a Blikk-et is.

netmacho 2010.06.16. 19:25:30

Ja, és most jutott eszembe,(mert annyira felidegesitett ez a cikk) hogy Tierry Henry is kézzel jutatta be a franciákat a vb-re,amit még ráadásul az ellenfél meg is fellebezett,a Fifa meg ott is vizsgálódott, persze nem tudom minek, mert a franciákat jutatta tovább. Emberek, ne olvassuk ezt az oldalt a hét maradék részében.... inkább olvassuk a Blick-et

moonrider 2010.06.16. 19:30:56

Mindenkinek, aki pro, vagy kontra véleményt mond Maradonáról előbb rá kell klikkelnie az alábbi linkre:
www.youtube.com/watch?v=b3shGm6uunc&feature=related

bónus, az utolsó 5 mp.
....és innen lehet tovább szörfölgetni!!

dr. mesterséges színezék 2010.06.16. 22:57:13

@52: Erről van szó.

Pillanatra eljátszottam a gondolattal, hányan sztárolták volna Bubkát, ha elkapva azt a pillanatot, amikor éppen egyetlen kompetens szem se figyeli, kerített volna egy létrát, és úg küzde le a leküzdhetetlent. Isten létrája, apró fifika egy zsenitől, mondanák a mai napig.

De persze ilyen nem képzelhető el, mert a sunyiságot csak a csapatsportokban díjazzák.

"Ki nem szólt, csak bégetett, az kapott dicséretet,
Ki oda se ballagott, még jutalmat is kapott.
Így hát egy se ment oda,
Meg is szűnt az iskola."

citizen14 2010.06.17. 00:03:14

csikák vagytok!maradona igenis zseni!és nagyon tehetséges!ha meg minden gólt ien részletesen elemeznék,akkor negyedelhetnénk a gólok számát...

MikeMyers 2010.06.17. 01:33:34

Hancu mióta foci szakértő (is)?

Dr Smit Plagius 2010.06.17. 02:26:47

jaj, a sok okostojás...
magam szabálykövető embernek tartom magam, és évek óta focizom, amatőr bajnokságban is játszottam pár évig, én azt mondom, a focit gólra játszák, a játékos nyerni akar! a foci csibész játék.
milyen focit játszik a Sevilla? az Inter?
hogy jutott tovább a Bayern a BL-ben?
élvezhetetlen lenne a foci a videóbíró bevezetése után...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.06.17. 10:31:54

@mesterseges szinezek:
"Tkp. nem is értem, hogy szurkolóként hogyan lehet örülni 1-2-sok stiklivel szerzett gólnak."

Tkp. sehogy. Emlékszem a már említett G.Neville féle esetre. Ciki volt.
És öli a győzelem ízét, ha így szerzed meg. Ha az ellenfél azt mondhatja, hogy csak csalással tudtatok győzni...
Ha Argentína akkor májer lenne, és Maradona olyan überfasza edző, akkor nem vitáznánk itt ezen a gólon. Mert 5:0-nál nem kurvára mindegy, hogy egy gól kicsit necces szabályilag?
De Argentína nem volt elég jó ahhoz, hogy szabályosan megverje Nigériát.
(Ellentétben az angol meccsel ahol Maradona "kezesgólja" nélkül is nyertek volna.)
Ennyit Argentínáról, és a Zseni edzői kvalitásairól.
Persze később még rámcáfolhatnak. Legyen úgy!

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.06.17. 10:34:36

@gattamorte: A foci nem "csibész játék".
A hozzád hasonlóan gondolkodók azok, és ők teszik a játékot is azzá.
A játék csak játék, és a szabályaiban szó sincs csibészségről.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.06.17. 10:41:16

@gattamorte: Még valami!
"élvezhetetlen lenne a foci a videóbíró bevezetése után..."
Csak ha a szabálytalanságtól élvezel.
Ez esetben részvétem!
süti beállítások módosítása