Hát ez van, szárnyaszegetten tárnek haza a Sasok a csoportmeccsek után, két vereség, egy döntetlen, utolsó hely. És ez még csak nem is a legnagyobb baj, sokkal szomorúbb, hogy a három meccs alatt összesen talán ha egy félidőnyit játszhattunk igazán jól.

A srácok látványosan lassúak és körülményesek voltak, a védelmünk átjáróház, a csatáraink a vébé legsúlyosabb töketlenkedéseit követték el, még a szinte végig remekül védő Enyeama is beszedett egy akkora potyát, ami versenyben lehetett volna a vébé legszánalmasabb gólja versenyben, ha nincs Robert Green.

Lagerback láthatóan nem nagyon tudott mit kezdeni azzal, hogy van egy csomó tök jó csatárunk, összevissza cserélgette őket, és persze az sem tett jót, hogy megsérült a fél hátvédsorunk és középpályánk, Mikel Obi, Taiwo, Haruna.

És még ezzel együtt is simán továbbjuthattunk volna. Oké, Argentína jobb csapat, mégis csak egy szabálytalan góllal tudtak megverni (ez mondjuk nagyrészt Enyeama érdeme). A görögöket simán, három-négy góllal kellett volna verni, ami benne is volt a meccsben, egészen a vébé legostobább kiállításáig. A koreaiak ellen reális volt nagyjából a döntetlen, a két, egymillió százalékos ziccer kihagyása után nem is érdemeltük volna meg a győzelmet igazán.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://riarianigeria.blog.hu/api/trackback/id/tr662103097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gryllus Villamos 2010.06.23. 12:04:51

Bármit rá mernék tenni, hogy Yakubu nem véletlen rúgta mellé. Vagy a zsoldon vesztek megint össze a kereten belül, vagy egyszerű fogadási csalás volt.
Obinna a végén mindent boríthatott volna.

leroi 2010.06.23. 13:00:27

Hát, nem vagyok bennfentes, de nekem a fogadási csalás kissé erősnek tűnik. Már csak azért is, mert h döntetlenre fogadtak, akkor éppenhogy be kellett volna rúgnia Yakubunak 2:1-nél.
No mind1
A lényeg az, hogy amit vártunk, nem kaptuk meg. A 94-98-as nigériai varázslat, a szép játék, elmaradt. És persze balszerencsénk is volt. Az argentin góllal, a kiállítással, meg a 3 méterről mellérúgott ziccerrel.
Egyébként a nyakamat rá merem tenni, hogy Yakubu megmozdulását még viszontlátjuk majd a szilveszteri műsorokban. Mert odavaló.

Gryllus Villamos 2010.06.23. 17:24:20

@magyarlaszlo: Lehet fogadni továbbjutóra és még ezernyi más szarra is.