Muszáj lesz, különben mehetünk vissza a balettba ugrálni. Mondjuk olyan nehéz se lesz, szerencsétlen helótákat simán összecsomagolta az egyik Korea, mi meg pár napja simán összecsomagoltuk a másik Koreát, mármint az erősebbet, akinek van atombombája is, meg a brazilok is alig bírtak velük. Tehát ha samsungék két góllal jobbak a görögöknél, mi meg két góllal jobbak vagyunk nálunk, akkor Homéroszékat logikus módon egy négyessel fogjuk hazaküldeni.

Szegények persze próbálkoznak beszólogatni a szomszédban, de láthatóan még ahhoz is gyengék. Belekötnek abba, hogy milyen hülye beceneve van a csapatnak, meg hogy rólunk nevezték el a hírhedt nigériai csalást. Persze megértjük, hogy némi irigységgel nézik onnan az államcsődből, ha valaki másnak kreatív pénzszerző ötletei vannak. Különben meg a görögökről mit neveztek el? Egy dinnyét. Haha. Meg egy salátát. Hahaha. Becenevük meg nincs is, annyira unalmasak. Leonidász óta nem játszottak egy jó meccset, ott is csak azért nyertek, mert 300 emberrel védekeztek a tizenhatoson belül.

A másik meccsen a kicsi sárgáknak drukkolunk, leginkább a vezérszurkolójuk könnyelmű ígérete miatt. Igazából egész jó esélyük van rá, hogy elkapják Messiéket, hiszen a koreaiak legendásan jók kézilabdában

17 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://riarianigeria.blog.hu/api/trackback/id/tr942088337

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ellenfélgyalázó: Nigéria 2010.06.17. 12:47:17

Úgy érezzük, hogy a világbajnokság egyre inkább állatkertre hasonlít. Az előző meccsen Korea Tigriseivel labdáztunk egy felejthetőt, most meg a Sasok, sőt Szupersasok fognak velünk focizni. Majd jól meg is nézzük, hogy tollas-e a hátuk a fekete fiúknak...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Irapuatótól Szuezig 2010.06.17. 10:26:19

:D
ez nagyon nagy. gratula.

szívesen olvasnék egy élő twitter közvetítést a mai meccsről rehakles kollégával. valószínű jobb meccs lenne, mint a pályán (bocs).

hancu 2010.06.17. 10:30:17

@Irapuatótól Szuezig: lesz közös közvetítés, ha minden igaz

leroi 2010.06.17. 10:48:11

Hajrá Sasok!!! Sajnos nem tudom élőben nézni a görög (futball)kultúrálatlanság végső megsemmisülését, szóval a DIGI TV-ben minden reményem. Holnap ünneplünk!

herbert 2010.06.17. 12:03:00

"ott is csak azért nyertek, mert 300 emberrel védekeztek a tizenhatoson belül."

és még csak nem is nyertek bakker:), rákeféltek a játékos-edző Leoval az élen.

Andie 2010.06.17. 12:30:37

Hát azér nemrég mintha ők nyerték volna meg a VB-t, vagy mit, nem?
Pontosan nem tudom, csak épp Korfun voltunk, és 2 napig nem aludtunk a sok dudálástól meg örömujjongástól...

netreader 2010.06.17. 12:37:11

Értem én a viccet, de az egyébként világos, ugye, hogy a görögdinnye nevének semmi köze Hellászhoz? (gurul, görög-ből származik a név) Csak érdekességként, kedves sasok, mivel származás alapján éppen afrikai dinnyének kellene hívni :)

leroi 2010.06.17. 12:41:07

@Andie: EB volt 2004-ben. És nem nyerték meg. A portugálok vesztették el, ők meg éppen arra jártak vagy mi, ha jól emlékszem.

Nikosz Beloiannisz · http://ethniki.blog.hu 2010.06.17. 12:46:26

Csak hogy folytasssam a kulturát vitát:
meg lesztek b@szva!!!

Vad.Korte (törölt) 2010.06.17. 12:49:51

Csak érdekességképpen: az eddigi nagyarcú csapatoknak szurkoló nagyarcú szurkerek nagyarcú cikkei után akkorát égtek a nagyarcú csapatok, hogy csak na. Lsd. pl. Spanyolország v. Portugália, hogy mást ne mondjak.

Ezek után sok sikert!

Andie 2010.06.17. 13:34:29

@magyarlaszlo: Hát igy is lehet mondani :)
Netán öngólt rúgtak, vagy mi?
Nagy mondása volt az edzőmnek, hogy "sok kis apró góllal kell megzavarni az ellenfelet" :)

Sir Galád (már foglalt) 2010.06.17. 13:54:14

Leonidasz nem nyerte meg a csatát, de mindegy végülis...

csárli hárper 2010.06.17. 14:15:17

"hiszen a koreaiak legendásan jók kézilabdában."
na ez odabasz rendesen a csíkszippantónak.......

Anaximandrosz · http://rehakles.blog.hu/ 2010.06.17. 14:25:14

@hancu: Ide figyeljél te Sas, nagyon is van becenevünk. Lassan mondom, hogy értsd: Ka-lóz-ha-jó

gabord · http://gabord.hu 2010.06.17. 18:42:56

"A mai program: görögverés", "És a dagadt hülye kézilabdázó sem hazudtolta meg magát, ugyanolyan ócska csaló most is, mint eddig volt." Részvétem hancu ...

Andie 2010.06.18. 09:09:04

Na, hát ennyit a nagy görögverésről :)