Legutóbb megismerkedtünk a kapussal, Enyeamagnettel, most jöjjön a csapatkapitány, és Nigéria jelenlegi első számú focilegendája, Nwankwo Kanu (ami egyébként a remek nigériainév-fordító alkalmazásunk szerint azt jelenti: a nkwói piac napján született fiú), vagy közkeletű becenevén Papilo.

 

Kanu 33 éves, a legidősebb játékos a 30 fős keretben. 81-szeres válogatott, csak 8 meccsre van attól, hogy nigériai rekorder legyen (az ugye három felkészülési barátságos meccs, három a csoportban, egy a legjobb nyolc közé jutásért, meg egy a legjobb négyért, optimista terv, de abszolút nem lehetetlen). 13 gólja van eddig a válogatottban, amivel szintén top10-es (öhömm, szóval tizedik) az örökranglistán.

'94-ben játszott először a válogatottban, 18 évesen, aztán a '96-os olimpiai győztes csapat kapitánya volt, klubszinten megjárta az Ajaxot (ott begyűjtött egy bajnokok Ligája győzelmet), az Intert (ott egy UEFA kupa jött össze), az Arsenalt (két angol bajnoki cím, két kupagyőzelem), mostanában a Portsmouth-ban rugdossa a gólokat. Kétszer választották az év legjobb afrikai focistájának. Ez lesz a harmadik vébédöntője 1998 és 2002 után. Az angol bajnokságban imádják a drukkerek, az Arsenal kemény magjának külön Kanu-dicsőítő nótájuk is volt, miszerint: "Chim chiminy, chim chiminy, chim-chim chiroo, who needs Anelka when we've got Kanu?" - vagyis kinek hiányzik Anelka, ha itt van nekünk Kanu.

A foci mellett híres jótékonysági akcióiról, van például egy szívbeteg gyerekeket támogató alapítványa, és mellesleg az Unicefnek is dolgozik tiszteletbeli nagykövetként. És amint az alábbi videókból is kiderül, egészen csodálatosan szemtelen gólokkal szokta szórakoztatni a drukkereket:

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://riarianigeria.blog.hu/api/trackback/id/tr262019587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mizie 2010.05.21. 11:56:20

ajaj. ha Kanutól vár bárki is nagy teljesítményt akkor nagyon nagyot fog csalódni.

Ő már a levezetés levezetésénél tart.

Gryllus Villamos 2010.05.21. 12:03:58

Kanu amolyan szöv. kap. meghosszabított keze lesz maximum ezen a VB-n. Mint Okocha mester az utolsó ANK-ján volt.
8 közé várom a csapatot minumum.
süti beállítások módosítása